A két művész további kérdéseket is boncolgat: Mi a kép mediális helyzete a mai digitális kultúrában? Mi az a látvány által felkínált újdonság, amit előnynek vagy csak sémáknak tekinthetünk az új eszközök használatával? Van-e különbség a szöveggel, tipográfiával tematizált GrandArt és az új plakátművészet között?

 

?A kiállított művek felvonultatják a klasszikus alkotási metódusokat, a montázst, a fotográfiát, a mintát a rajzolt, festett látványokat, a tipográfiát és a digitális manipulációkat. Ezek a PLAKÁTKÉPEK keresik azokat az új megnyilvánulási formákat és helyszíneket, amelyeknek tere már nem az utca, hanem az elektronikus csatornák online rendszere. A virtuális tér virtuális képeket szül, amely új észlelési és értelmezési szokásokat igényel tőlünk. E képeket fizikailag is realizálni kell, hogy az a mérhetetlenül sok energia ? amely egy-egy műben megvalósul a virtuális térben ? ne vesszen el. Az itt látható PLAKÁTKÉPEKET a világ több pontján láthatták már az érdeklődők, azonban most első alkalommal összegyűjtve kerülnek bemutatásra. A kiállítás címében a 70 a művészek életkorát jelöli? ? írja Molnár Gyula és Horkay István.

 

Horkay István 1945-ben született Budapesten. Diplomát szerzett a Krakkói Képzőművészeti Akadémián, a Koppenhága Dán Királyi Képzőművészeti Akadémián, majd a Mesterképző Magyar Képzőművészeti Főiskolán 1972-ben. A La Corona d?Alloro díjas művész több nagyvárosban is bemutatkozott már önálló kiállítással. Láthatták Brüsszelben, Moszkvában, Szentpéterváron, Edmontonban, Washingtonban és Los Angelesben is. Tagja a Magyar Filmakadémiának, a Magyar Plakáttársaságnak, valamint a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének. Horkay oktatói tevékenysége is jelentős (2006 ? Beijing Film Academy, Leipzig Masterdass, 2014 ? Roma, Sapienza, 2015/2016 ? Metropolitan Főiskola, Budapest)

 

Molnár Gyula 1946-ban született Ferenczy Noémi-díjas képzőművész, aki 1971-ben végzett a Magyar Iparművészeti Főiskolán, 2001-ben habilitált, és 2002-től az intézmény jogutódjának, a Moholy Nagy Művészeti Egyetemnek egyetemi-professzora. Majd 1998 és 2006 között a Vizuális Kommunikáció Tanszék, míg 2006 és 2013 között a MOME Média Intézet Tervezőgrafika Tanszék vezetője. Tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének, a Magyar Plakáttársaságnak, az Országos Doktori Tanácsnak.

 

Mindkét művész tagja a GREEN + YOU = POSTER + YOU nemzetközi tanácsadó testületnek.

 

Cím: Régi Művésztelep, Szentendre, Bogdányi utca 51.

 

A kiállítás megtekinthető: 2016. szeptember 11-ig, hétfőtől péntekig 9 és 17 óra között, hétvégén 10 és 17 óra között.