Az előcsarnokban gyülekezünk, a szemek pásztáznak, ezerféle szín és minta tartja fogva a tekinteteket. A Láng Adolf tervei alapján, a veronai Palazzo Bevilacqua mintájára épített, eredetileg műcsarnokként funkcionáló épület fogadótere visszakapta a régi patináját. A lépcsőházban szinte tapintható a régi idők aurája. Színes márvány dór oszlopfőkre támaszkodó, ovális római keresztboltozat uralja a teret, ami az előcsarnok síkboltozatában folytatódik.
Már önmagában az is lenyűgöző, hogy ez a pazar látvány a kor legnevesebb művészeinek összehangolt munkájából született meg.
Az előcsarnok háromhajós boltozatára maga az építész tervezett gazdagon áradó ornamentális díszítményeket. Scholtz Róbert, a kor díszítőfestő-fejedelme kivitelezte őket, aki ekkoriban az Operaház festésén is dolgozott.
A Jungfer Gyula által alkotott kapuzaton át felfelé tartunk a lépcsőn. Nem oda nézünk, ahová lépünk, tekintetünk ugyanis teljesen a kupolára és díszeire tapad. A lunettákban klasszikus szépségű nőalakok, Lotz Károly alkotásai allegorizálják az egyes művészeti ágakat. Az antik hagyományokat idéző figurák az attribútumaikkal szerepelnek a képeken; körülöttük szárnyas puttók a művészet különféle eszközeit tartják.
A folyosóra érve a historizáló üvegablakokon akad meg a szemünk, amelyeket Róth Miksa édesapja, Róth Zsigmond tervezett. A séta művészettörténésze, Bojtos Anikó beavat bennünket a mennyezetfreskók szimbolikájába. Lotz nyolcszögű képterekben négy olyan fogalmat: az összhangot, a szépséget, a valóságot és képzeletet jelenítette meg, amelyek a kor felfogása szerint elengedhetetlennek számítottak egy jó mű léttrejöttéhez.
A régi Műcsarnok 1877-ben épült közadakozásból.
Ebben a térben hatalmas márványtáblák hirdetik azok neveit, akik annak idején adományaikkal támogatták a Műcsarnok felépítését. Látjuk például az Esterházy és a Festetics család tagjai, valamint a Nemzeti Bank nevét.
Innen átmegyünk az egyetem másik szárnyába, ami már nem ez a világ, viszont szintén számos érdekességet rejt.
Itt van például a könyvtár, a levéltár és a művészeti gyűjtemény, amelyek különlegessége nem csupán a száztízezer művészeti témájú kötet és album, hanem a fotó- és fametszetgyűjtemény is. Ezenfelül itt 1886-tól hiánytalanul megtalálhatók a hallgatói anyakönyvek, így bepillantást nyerhetünk nagy művészeink egyetemista éveibe. Minden online is elérhető, a művészeti gyűjtemény pedig a jelenkori hallgatók munkáival folyton gyarapszik.
A falakon szereplő archív fotókon láthatjuk, hogy régen külön zajlott a férfiak és a nők oktatása.
Míg a férfiak főként képzőművésznek tanultak, addig a nők (leginkább apácák) rajztanárrá váltak e falak között. Az olvasótermekben a korabeli bútorok között sétálunk, amelyek még ma is remekül használhatók.
Épp ilyen csoda, hogy a képgrafika tanszék műhelyeiben használt eszközök többsége szintén a 19. századból származik.
Van valami varázslatos abban, hogy a mai hallgatók ugyanazokkal a gépekkel alkotnak, mint annak idején Csók István vagy Bortnyik Sándor. Csóktól egyébként az egyik folyosón meg lehet nézni egy nagyon korai tanulmányrajzot. De egyébként is tele vannak a falak ilyen kincsekkel, csak éles szemmel kell végighaladni a tereken.
A műhelyekben beleshetünk a kulisszák mögé. Az egyik teremben épp szitanyomat készül, egy másikban litográfia, a következőben linómetszet.
A festőrestaurátor-műhelyben elkapunk pár pillanatot abból, ahogyan egy feszületen a kor szennyeződései mögül előbukkan Krisztus feje, végül pedig egy kettévágott Mária Teréziáéval akad össze a tekintetünk.
A Képzőművészeti Egyetem december 6-ára nyílt napot hirdet, amelyen műterembejárásra is lesz lehetőség. Az egyetem hallgatói a műtermi életről mesélnek, bemutatják a műhelyekben folyó munkát, tanácsokat adnak és kérdésekre is válaszolnak.
Fotók: Kultúra.hu/Beliczay László
