Keresés
Adynak eposzban állított emléket, és Bartók Cantata profanája is megihlette
Tíz éve, 2015. december 2-án hunyt el Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, szerkesztő, a nemzet művésze.
December 15-én történt
2023. december 15-én hunyt el Budai Ilona népdalénekesnő. A Kossuth-díjas énekesnő első önálló népdalestjét 1976-ban adta, 1978-ban megjelent első nagylemeze, és ekkor lett a budapesti fiatalok alkotta Vikár Béla Népdalkör vezetője. Népdalokat és népmeséket gyűjtött a környező országok magyarlakta vidékein, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán tanított, a Magyar Rádióban és a Magyar Katolikus Rádióban pedig népzenei műsorokat szerkesztett, vezetett.
December 1-jén történt
„Az írott szó becsületét nem a videó és a televízió tette tönkre, hanem az a keserű felismerés, hogy a könyvtárak roskadásig vannak ugyan szép és igaz gondolatokkal és világmegváltó tanokkal – de az életünk mégis ott tart, ahol tart: katasztrofális állapotban” – fogalmazta a ma nyolcvankilencedik születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, Müller Péter.
Búcsú helyett időutazásra hív az Illés
„Az építész nagy házat tervezett… S hogy miért lett rossz, még ma sem érti meg” – énekelte az Illés 1970-ben a Goodbye London című albumon, mely nemrég CD-n is megjelent.
ZENIT – Scherer Péter története
A siker mögött mindig ott rejlik egy-egy történet: egy döntés meghozatala, egy álom megvalósulása vagy épp egy hosszú küzdelem. A ZENIT című nyolcrészes portrésorozatban a magyar színjátszás ikonikus alakjai tárják fel életük meghatározó fordulópontjait. Az ötödik epizódban Scherer Péter mesél.
December 13-án történt
„Az emberrel akkor történnek dolgok, amikor megérett rá. Hogyha van valamivel dolga, vagy valamit csinálnia kell, akkor el kell jönnie annak a pillanatnak, amikor az alkalmas: ő is alkalmas, meg úgy minden alkalmas” – fogalmazta a ma negyvennyolcadik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színésznő, Balsai Mónika, akit olyan filmekben és sorozatokban láthattunk, mint a Liza, a rókatündér és az X – A rendszerből törölve, illetve az Alvilág és a Mellékhatás.
December 19-én történt
„Mindig vannak hívei annak, hogy a gyerekeknek gyönyörű rajzokat kell készíteni, részletgazdag, tökéletes alkotásokat, hogy nézegessék, hogy fejlődjenek. Megint másik társaság – én vagyok a másik társaság – azt mondja, hogy a gyerekeknek sokszor a jelek is elégségesek, mert olyan érzékeny a belső látásuk, hogy nem szükséges kicikornyázni, pontosan tudják, hogy miről van szó” – fogalmazta a ma nyolcvannyolcadik születésnapját ünneplő, főként mesekönyveiről és gyermekregényeiről ismert József Attila-díjas író, grafikus, Marék Veronika.
December 7-én történt
Ma ünnepli hetvennegyedik születésnapját Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek hitvallása szerint minden elénekelt mű az élet megnyilvánulásának lehetőségeit és annak erejét sugározza. A megszólaltatás ugyanúgy hat a művészre, mint a hallgatóra, és végtelen folyamatban, egymásra hatásban a mindenséget szólítja meg, oda ad hírt az élet minőségéről.
Örökölt karácsony, tematikus séták, tárlatvezetés térben és időben – Programajánló
POKET Karácsony a MOMkultban, tárlatvezetés a Károlyi-palotában, Jókai és a szenvedélyek, tematikus séták Pécs világörökségi helyszínein, Romani Design Fashion Art kiállítás Szentendrén – további részletek és egyéb izgalmas tippek heti programajánlónkban.
November 29-én történt
Ma ünnepli kilencvenkettedik születésnapját Keserü Ilona Kossuth-díjas festőművész, a hatvanas évek közepén indult neoavantgárd művészgeneráció jelentős alakja, világhírű képviselője. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett alkotó az egyik legkeresettebb kortárs művész a piacon, alkotásai a Magyar Nemzeti Galéria és számos más hazai, valamint külföldi intézmény gyűjteményében megtalálhatók.
December 17-én történt
Ma ünnepli negyvenkilencedik születésnapját Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színésznő. A Szinetár Miklós rendező és Hámori Ildikó színésznő gyermekeként született művész színészi pályafutása már tizenegy évesen elkezdődött, amikor Cosette-et alakította A nyomorultak című musicalben. Azóta többek között a szolnoki Szigligeti Színház, a Budapesti Operettszínház és a Thália Színház előadásaiban láthattuk, emellett rendszeresen szinkronizál, és több nagylemeze, hangoskönyve is megjelent.
Horváth Anita: Nincs olyan, hogy valaki félig cigány
Sokoldalú, érzékeny művész, aki a fotográfia nyelvén próbál válaszokat találni a gyermekkora óta benne feszülő kérdésekre identitásról, nőiségről és hitről: Horváth Anitával randiztunk.
December 10-én történt
„Ha valaki sok pénzt akar keresni, akkor ne menjen kutatónak, mert ez a szakma nem igazán jövedelmező. A kutatás küldetés, olyan hivatás, amely inspirálja a kutatót: minden egyes nap alig várja, hogy bemenjen a munkahelyére, hogy állandóan azon gondolkodjon, mivel lehetne még jobb, még eredményesebb a munkája, és a végén valami olyasmire kapjon választ, amivel az embereken segíthet. Ez igazán lelkesítő!” – fogalmazta Karikó Katalin magyar–amerikai kutatóbiológus, aki 2023. december 10-én vette át az orvosi-élettani Nobel-díjat.
Gyulai Vár tárlatvezetés, történelmi séta
Gyulai Vár tárlatvezetés, időutazás a Vármúzeumban. Különleges programban lesz része a Vármúzeumban családjával, barátaival, vagy akár egyénileg is.
Gyulai Vár tárlatvezetés, történelmi séta
Gyulai Vár tárlatvezetés, időutazás a Vármúzeumban. Különleges programban lesz része a Vármúzeumban családjával, barátaival, vagy akár egyénileg is.
Gyulai Vár tárlatvezetés, történelmi séta
Gyulai Vár tárlatvezetés, időutazás a Vármúzeumban. Különleges programban lesz része a Vármúzeumban családjával, barátaival, vagy akár egyénileg is.
Gyulai Vár tárlatvezetés, történelmi séta
Gyulai Vár tárlatvezetés, időutazás a Vármúzeumban. Különleges programban lesz része a Vármúzeumban családjával, barátaival, vagy akár egyénileg is.
Nádler István – Rezonancia
A Vaszary Galéria kiállítása a Rezonancia – Nádler által címmé emelt – fogalmából kiindulva mutatja be az életmű néhány szegmensét.
Nádler István – Rezonancia
A Vaszary Galéria kiállítása a Rezonancia – Nádler által címmé emelt – fogalmából kiindulva mutatja be az életmű néhány szegmensét.
Nádler István – Rezonancia
A Vaszary Galéria kiállítása a Rezonancia – Nádler által címmé emelt – fogalmából kiindulva mutatja be az életmű néhány szegmensét.