Keresés
Betiltották, végül a bemutatója napja lett a magyar dráma ünnepe
Ma van a magyar dráma napja, amelyet 1984 óta tartanak meg Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve.
Három magyar film is részt vesz a Vukovári Filmfesztiválon
Az augusztus 27–30. között megrendezendő, nemzetközi rangú filmes seregszemlén, a Vukovári Filmfesztiválon a közösségi finanszírozású Melange az egyetlen magyar rövidfilmként szerepel a programban. A film mellett idén Magyarországot még két nagyjátékfilm képviseli: Herendi Gábor Futni mentem című alkotása, valamint Lakos Nóra filmje, a Véletlenül írtam egy könyvet.
Telefonnal készült videókat is várnak a 9. Magyar Klipszemlére
Szeptember 12-ig várják a nevezéseket a 9. Magyar Klipszemlére. A fesztiválra 2024. augusztus 30. után megjelent klippel lehet nevezni, a friss munkák pedig a rendezvényen is bemutathatók. A versenyprogram vetítése és a díjátadó november 6-án lesz az Akvárium Klubban.
Bartók Béla erősíti a magyar–román kulturális kapcsolatokat
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén uniós támogatással – közölte Nógrádi Zoltán mórahalmi polgármester a Csongrád-Csanád vármegyei kisvárosban kedden.
Beethoven tanítványa volt az első óvodaalapítónk
Kétszázötven éve, 1775. július 27-én született Brunszvik Teréz, az első magyarországi óvoda megalapítója, a magyar nevelés- és oktatásügy úttörője, a reformkor egyik legismertebb nőalakja.
Ritkán látott magyar filmek a Puskin mozi filmklubjában
Ősztől ritkán látott magyar filmeket vetítenek a fővárosi Puskin moziban, a Maszek filmklub keretében, szeptember 28-án Kézdi-Kovács Zsolt Ha megjön József című 1976-os alkotását tekinthetik meg az érdeklődők. A filmklub házigazdái Kisházy Eszter, Dezső Bálint és Beleznai Márk.
Fődíjat nyert a magyar dokumentumfilm Szarajevóban
Az Onyx Étterem szétveréséről és újranyitásáról szóló A nagy újrakezdés című dokumentumfilmet a Szarajevói Filmfesztivál Docu Rough Cut Boutique fejlesztési programjában mutatták be, és elnyerte a fődíjat, ami húszezer euró értékű utómunka-támogatással jár.
Keresik a népművészet legjobb mestereit
December 1-jéig lehet jelentkezni a Kárpát-medence legjelentősebb népművészeti seregszemléjére, a Hagyományok Háza által szervezett XVIII. Élő népművészet – Országos Népművészeti Kiállításra.
Roger Waters beveszi a magyar mozikat
A Pannónia Entertainment jóvoltából egyetlen este országosan lesz látható a Pink Floyddal híressé váló legendás zenész prágai előadása.
Kalandos út vezette a zenei pályára az első magyar Grammy-díjast
Sorozatunkban azokat a nagy elsőket mutatjuk be, akik példátlan teljesítményeikkel új szintre emelték a magyar kultúrát. Ezúttal Solti Györgyöt, az első magyar Grammy-díjast ismerhetjük meg közelebbről.
Magyar kutatók hozhatnak megoldást az Alzheimer-kór kezelésére
Az agysejtek térbeli tájékozódásban betöltött szerepét vizsgálják a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének szakemberei, akiknek kutatása hozzájárulhat olyan betegségek jobb megértéséhez és kezeléséhez, mint az Alzheimer-kór, ahol a térbeli tájékozódás és a memória károsodik.
Magyar múzeumok is bezárnak a szieszta idejére
A nyári hőség miatt teszt jelleggel hat csütörtöki napon délutáni sziesztát és késő éjjeli nyitvatartást vezetnek be a gyulai Almásy-kastélyban és a várban.
Nem lehet bezárni a LISTEN. kiállítást
A nagy sikerre való tekintettel november 16-ig meghosszabbítja a Magyar Zene Háza a LISTEN. - Zenei utazás a világ körül című időszaki kiállítását. A már több mint 30 ezer látogatót vonzó tárlat egyedülálló kísérlet arra, hogyan formálható egy filmsorozatból élő kiállítás.
A Széchényi-terem a magyar történelem 19. századi pillanatképe
A Nemzeti Múzeumot alapító Széchényi Ferencről elnevezett termet 1865-ben, 160 éve avatták fel. Debreczeni-Droppán Béla történész-levéltáros, főmuzeológus idézte fel a Széchényi-terem történetét.
Lutter Imre a Magyar Versmondók Egyesületének elnöke
Ellenszavazat nélkül, egyhangúlag választotta meg újabb öt évre Lutter Imrét a Magyar Versmondók Egyesülete elnökének a szervezet közgyűlése. Az alelnökök mindegyike bizalmat kapott, csak a felügyelőbizottsági tagok sorában történt változás. Az egyesület elfogadta az elmúlt öt év munkájáról szóló beszámolót és a 2030-ig tartó kulturális stratégiáját.
Miskolcon is látható lesz a Karlovy Varyban debütált magyar film
A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be magyar közönség előtt Fliegauf Bence filmje, a Jimmy Jaguár. Az alkotás a fesztivál után szeptember 11-től látható a mozikban.
A magyar rádiózás legendáival indul a Rádió 100 podcast
A Rádió 100 húsz epizódon keresztül, sztárvendégekkel és ismert rádiós személyiségekkel mutatja be az idén százéves hazai rádiózás fejlődését.
Hat magyar zongorista indulhat az idei Bartók Világversenyen
A több mint 51 ezer euró (20 millió forint) összdíjazású, zongoristáknak rendezendő szeptemberi megmérettetés rangos nemzetközi zsűrijének elnöke a New York-i Juilliard School tanszékvezetője, Yoheved Kaplinsky lesz, az élő fordulókba került 31 jelentkező között hat magyar is van.
A halvány üstökösök nyomába eredtek a magyar kutatók
Év végén kezdi meg működését a chilei Vera C. Rubin Obszervatórium a világ legnagyobb csillagászati kamerájával, amely tíz évig kémleli majd a déli égboltot, színes, ultra nagy felbontású filmet készítve minden változásról. Az égboltfelmérésben magyar kutatók is részt vesznek.
Magyar történelmi filmeket és pályakezdő filmeseket támogat a KIM
A kormány döntött arról, hogy a magyar történelem meghatározó eseményeinek bemutatására új filmtámogatási formát indít. Erre az idei és a jövő évben is tíz-tíz milliárd forint áll rendelkezésre a Kulturális és Innovációs Minisztériumban – közölte a tárca kedden az MTI-vel.