Keresés
Október 1-jén történt
„Számomra a rendezés olyan, mint a zeneszerzés. A zeneszerző sem áll úgy a zenekar elé, hogy még nincs ötletem, gyerünk, improvizáljunk. A hatalmas előkészületek után kész koncepcióval állok a stáb elé” – mondta a ma nyolcvankettedik születésnapját ünneplő ötszörös César-díjas francia filmrendező, forgatókönyvíró és producer, Jean-Jacques Annaud, A Medve, A szerető, a Hét év Tibetben, A tűz háborúja és az Ellenség a kapuknál alkotója.
November 9-én történt
Ma ünnepli ötvennyolcadik születésnapját Tóth Auguszta Jászai Mari-díjas színésznő, akit többek között a Nemzeti Színház, az Új Színház, a Játékszín, a Radnóti Miklós Színház és a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház darabjaiban, illetve a Magyar Passió, a Hölgyek és urak, a Szappanbuborék, a Boldog békeidők és az Ők tudják, mi a szerelem című filmekben láthatott a közönség.
November 5-én történt
„A riporternél az empátia, a tolerancia alapkövetelmény, amint az kéne legyen a civil életben is” – vallja a ma kilencvenharmadik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas újságíró, sportriporter, szerkesztő, Vitray Tamás, akinek olyan emlékezetes tévéműsorok fűződnek a nevéhez, mint az Ötszemközt, a Kapcsoltam, a Csak ülök és mesélek, a Telefere és a Hogy is van ez?.
Krasznahorkai László büszkének és boldognak érzi magát
A tegnap Nobel-díjjal kitüntetett Krasznahorkai László első reakciója az elismerésre. A Magvető Kiadó novemberben jön ki a mester új regényével, az Opera felújítja a Krasznahorkai-operát, Szentendrén pedig a hónap végéig várja a látogatókat a Nobel-díjas íróról szóló kiállítás.
November 12-én történt
„Minden színész egy kicsit detektív is, mert meg kell találnia a forgatókönyvben a támpontokat, amelyek mentén föl tudja építeni a figurát. Mert sokszor a figura kulcsa nincs benne a könyvben” – fogalmazta a ma negyvenötödik születésnapját ünneplő Golden Globe-díjas kanadai színész, Ryan Gosling, akit többek között a Blue Valentine, a Plasztik szerelem, Az első ember, a Kaliforniai álom és a Szárnyas fejvadász 2049 című filmekben láthattunk.
(Szép)irodalmi mozi
„Mozinak a magyar nyelv budapesti géniusza a cinematographot nevezte el” – írta Ady 1908-ban, amikor a vetített képek még csodának számítottak. A költők versekben örökítették meg a mozgófénykép varázsát, a fiatalok randevúhelyszíne lett a sötét nézőtér, Heltai kupléja pedig népszerűsítette az új szórakozást.
Kádár L. Gellértet meghódította Los Angeles
A Nemzeti Filmintézet új kezdeményezéseként Hollywood szívében megrendezett Made in Hungary filmfesztivál a közelmúlt legsikeresebb magyar alkotásaiból adott ízelítőt a Los Angeles-i közönségnek a hétvégén. A fesztivál nyitófilmje a Hogyan tudnék élni nélküled? volt, vetítettek a Hunyadi-sorozatból, és a címszerepet alakító Kádár L. Gellérttel személyesen is találkozhatott az amerikai közönség.
November 1-jén történt
„A dicsérő kritika legyezi a hiúságom, melengeti a szívemet. A negatív véleménynek – ha nem buta, rosszindulatú akadékoskodás, akkor –, legyen az akár nehezen feldolgozható, örülök. Mert az már nem is kritika, hanem jó tanács” – fogalmazta a negyvenhetedik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, Hámori Gabriella, akit többek között A Vizsga, A Játszma, a Szezon, a Szinglik éjszakája, a Legjobb tudomásom szerint és az Utolsó jelentés Annáról című filmben láthattunk.
Beteg gyermekeknek segítenek az A38 Hajón
Az A38 Hajó beállt a Bátor Tábor Élménykülönítmény Beats for Kids kezdeményezése mögé, ami a zene, a közösség és a jótékonyság erejét egyesíti a súlyosan és krónikusan beteg gyerekek támogatásáért. A kampány ideje alatt a látogatók több koncerten is támogatói jegy megvásárlásával segíthetik az alapítvány munkáját.
Október 21-én történt
„Az ember nem fejlődik folyamatosan, hanem van egy fölemelkedő szakasz, amelyben még nincs meg a tudás, de megvan az intuíció és a tehetség meg a szorgalom. És amikor megjön a tudás, inkább csak rácsodálkozik a saját korábbi teljesítményére” – fogalmazta az 1941. október 21-én született – és 2021-ben elhunyt – Kossuth-díjas rajzfilmrendező, Jankovics Marcell, akinek olyan emlékezetes alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Fehérlófia, a Toldi, a János vitéz és az Ének a csodaszarvasról.
Október 4-én történt
„A színház szakrális hely, ugyanúgy, mint a templom. Egy színész pontosan ugyanazt a munkát végzi, amit egy pap. Abban az esetben persze, ha hiszünk a színész valódi feladatában” – fogalmazta a ma hatvanhat éves Jászai Mari-díjas színésznő, Pápai Erika, akit többek között a Vígszínház és a József Attila Színház darabjaiban, illetve a Fűszer és csemege, A kis cukrászda és az Egy szerelem három éjszakája című tévéfilmekben láthattunk.
Tus, tinta, október – az Inktober kiállítás az analóg alkotást ünnepli
Az Inktober a kézzel rajzolás nemzetközi ünnepe: a digitális világ tempójával szemben a lelassulásról, a napi alkotás öröméről szól. A hazai közösség most kiállításon mutatja meg, hogyan válik a vonal személyes ritmussá.
November 4-én történt
Ma ünnepli ötvenegyedik születésnapját Rába Roland Jászai Mari-díjas színművész, rendező, egyetemi tanár, akit az Arany János Színház, a Katona József Színház, a Krétakör Színház és a Nemzeti Színház előadásaiban, illetve a Nincsen nekem vágyam semmi, az Isteni műszak, a Lepattanó és a Paraziták a Paradicsomban című filmekben láthattunk.
November 10-én történt
Száz éve, 1925. november 10-én született Richard Burton Golden Globe-díjas walesi filmszínész. Fiatalon remek rögbijátékos volt, a második világháború alatt a légierőnél szolgált, itt vette pártfogásába parancsnoka, Philip Burton, aki a színészi pálya felé terelte. Filmes karrierje 1949-ben indult, és olyan kitűnő alkotásokban játszott, mint a Nem félünk a farkastól, a Dühöngő ifjúság, A leghosszabb nap, A makrancos hölgy, a Kémek a sasfészekben és az 1984. Hétszer jelölték Oscarra, de egyszer sem nyerte el az elismerést.
Az irodalom nem menedék, hanem erő
Október 2-án megnyitotta kapuit a 30. Budapesti nemzetközi könyvfesztivál. A díszvendég idén Románia, a Budapest Nagydíjat pedig a világhírű dán írónő, Janne Teller vehette át.
November 3-án történt
1921. november 3-án született Charles Bronson amerikai filmszínész. A litván és tatár felmenőkkel rendelkező művész szénbányászként kezdte, harcolt a második világháborúban, majd bokszolóként kereste a kenyerét. Filmezni az ötvenes évek elején kezdett. Az általa megformált karakteres arcú, keménykötésű, hallgatag hősök a filmtörténet emblematikus alakjává tették, többek között a Bosszúvágy, a Volt egyszer egy vadnyugat, A hét mesterlövész, A piszkos tizenkettő és A halál 50 órája című filmekben láthattuk.
Október 6-án történt
„Néha azt hiszem, hogy egy úriember nem megy el írónak. Az író kifosztja mások életét. De mit csináljon szegény? Ez a dolga” – fogalmazta az 1995. október 6-án elhunyt Mándy Iván. A Kossuth-díjas író műveinek atmoszféráját saját lakókörnyezete, a Teleki és a Mátyás tér környéke, a kisemberek, a lecsúszottak, a társadalom elesettjeinek világa határozta meg, de a gyermekkönyvei is klasszikussá váltak.
Ógörög technikával készült Veszprém új Mária-szobra
Novembertől megújult sétákon vehetnek részt a veszprémi várnegyedbe látogatók, akik a Szent Mihály-főszékesegyház és az altemplom, valamint a Szent György-kápolna mellett a barokk Érseki Palota kiemelt tereit és a Gizella-kápolnát is felfedezhetik. A Biró–Giczey Házban megtekinthető az Év Kiállítása díjjal elismert Bogáncs és liliom című tárlat, és a látogatók már a várnegyed két új Szűz Mária-szobrát is láthatják.
Október 27-én történt
„Aki semmihez sem ért és nagyon rosszul tanul, az előbb-utóbb színész lesz” – állapította meg viccesen a ma hetvennyolcadik születésnapját ünneplő Jászai Mari-díjas színművész, Szacsvay László. A nemzet színésze címmel kitüntetett művész a Katona József Színház alapító tagja, de olyan emlékezetes filmekben is láthattuk, mint a Nyom nélkül, az S.O.S. szerelem!, a Rosszfiúk, a Blokád, a Mancs és a Valami madarak.
Október 26-án történt
„Az író a szövegében legyen jelen, ez a legfontosabb. Ha jelen van, a színész kitalálja mindazt, amit még el akar mondani neki az író utólag” – fogalmazta a ma kilencvennegyedik születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas író, színműíró, Szakonyi Károly, akinek olyan emlékezetes művek fűződnek a nevéhez, mint az Adáshiba, a Magányos biciklista, a Napfényes Granada és a Vénusz lánya.
