Keresés
Hírmozaik – december 21.
Ünnepi üzenet Mogyoródról, határtalan népzenével lépett felnőttkorába a Góbé, rockslágerek ihlette novellák.
December 17-én történt
Ma ünnepli negyvenkilencedik születésnapját Szinetár Dóra Jászai Mari-díjas színésznő. A Szinetár Miklós rendező és Hámori Ildikó színésznő gyermekeként született művész színészi pályafutása már tizenegy évesen elkezdődött, amikor Cosette-et alakította A nyomorultak című musicalben. Azóta többek között a szolnoki Szigligeti Színház, a Budapesti Operettszínház és a Thália Színház előadásaiban láthattuk, emellett rendszeresen szinkronizál, és több nagylemeze, hangoskönyve is megjelent.
December 1-jén történt
„Az írott szó becsületét nem a videó és a televízió tette tönkre, hanem az a keserű felismerés, hogy a könyvtárak roskadásig vannak ugyan szép és igaz gondolatokkal és világmegváltó tanokkal – de az életünk mégis ott tart, ahol tart: katasztrofális állapotban” – fogalmazta a ma nyolcvankilencedik születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas író, dramaturg, Müller Péter.
December 8-án történt
Ma ünnepli harmincharmadik születésnapját Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színművész, színházi rendező, akit a Nemzeti Színház társulatának tagjaként és a Karinthy Színház igazgatójaként, az 1848-as forradalomról szóló Most vagy soha! című film Petőfijeként, illetve a korai kereszténység idejébe kalauzoló JHVH – A név című regény szerzőjeként ismerhetett meg a nagyközönség.
Rések a falon – 50 éves az East együttes
A Szegedről indult zenekar fennállása közel húsz éve alatt folyamatosan jelentethetett meg nagylemezeket.
Hírmozaik – december 12.
Krasznahorkai és Deim könyvei, a punk enciklopédia folytatása, Dalí a Zsolnay negyedben, Vasarely és Fajó, újra lesz cirkuszfesztivál a fővárosban.
Átadták az Aase-díjakat a Bajor Gizi Színészmúzeumban
Az epizódszerepek megformálóinak járó elismeréseket Molnár Erika, a Szegedi Nemzeti Színház, Tóth Enikő, a Játékszín, Kemény István, a Budapest Bábszínház és Kósa Béla, a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze vehette át a Bajor Gizi Színészmúzeumban.
A. E. Köchert – Császárok és királyok ékszerésze
A Gödöllői Királyi Kastély 2025 decemberében nyíló új időszaki kiállítása a neves császári és királyi kamarai ékszerészdinasztia, a bécsi székhelyű A. E. Köchert történetét mutatja be. A tárlaton egészen különleges ékszerek lesznek láthatók, jelentős részük most először érkezik Magyarországra. Döntő többségük magántulajdonban van, a nyilvánosságtól elzárva tartják őket. A kölcsönző személyek többsége arisztokrata, de uralkodó is van közöttük. Féltve őrzött ékszereiket a kiállításon majd közelről csodálhatjuk meg, s megismerkedhetünk érdekes történetükkel.
Decemberig lehet jelentkezni a Könyvtári kihívás pályázatra
December 1-jéig lehet jelentkezni a Könyvtári kihívás 2025/2026 pályázatra – közölte Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára november 24-én Kecskeméten.
Hírmozaik – december 22.
Kapu Tibor lett az Év Embere, a pápa is segített a kárpátaljai gyermekeken, felfigyeltek a Ruben Brandt alkotójának új filmjére Berlinben, és jövőre kultúráért járunk a pályaudvarokra.
Rakovszky Zsuzsát az „új érzelmesség” képviselőjeként is szokták emlegetni
December 4-én ünnepli hetvenötödik születésnapját Rakovszky Zsuzsa Kossuth-, Graves- és József Attila-díjas költő, író, műfordító.
December 4-én történt
1946. december 4-én született – és 2023-ban hunyt el – Balázsovits Lajos Balázs Béla-díjas színész, színházi rendező és színigazgató. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett művészt többek között a Madách Színház, a Vígszínház és a Nemzeti Színház darabjaiban, illetve a Fényes szelek, a Requiem, a Magánbűnök, közerkölcsök és a Házasság szabadnappal című filmekben láthattuk. Lánya, Balázsovits Edit szintén a színészi pályát választotta.