Keresés
Mennyire jók a serdülők az álhírek felismerésében?
Számos kutatás foglalkozott már azzal, felnőttként mit tehetünk az ellen, hogy az álhírek csapdájába essünk – de vajon mi a helyzet a serdülőkkel? Az ELTE PPK kutatói friss tanulmányukban azt vizsgálták, milyen tényezők segítik, illetve akadályozzák a tinédzsereket a hamis információk felismerésében.
A Január 2. című filmmel rajtol a 8. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál
Október 8–12-ig újra a szegedi Belvárosi Moziba költözik az operatőrök munkáját kiemelő nyolcadik Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál, melyet idén a szakmai zsűriben is helyet foglaló Szilágyi Zsófia Január 2. című filmjének közönségtalálkozóval egybekötött vetítése nyit. Első nagyjátékfilmje, az Egy nap többek között megjárta a lengyel Camerimage-t, de elnyerte a cannes-i filmfesztivál kritikusi nagydíját is.
Megújult Izsó Miklós síremléke a Fiumei úti sírkertben
A Fiumei úti sírkert egyik művészparcellájában nyugvó Izsó Miklós (1831–1875) a hazai szobrászatot elsőként emelte európai színvonalra, miközben azt a népi-nemzeti felfogást képviselte, amelyet az irodalomban Petőfi Sándor és Arany János, a zenében pedig Erkel Ferenc és Liszt Ferenc. Közadakozásból emelt síremléke v. Pákh Imre és felesége magánadományából újult meg.
Nézőrekorddal zárt a Budapesti Klasszikus Film Maraton
A mozgóképes időutazás mintegy száz vetítésén több mint 21 ezer néző vett részt, megdöntve a korábbi évek látogatószámát.
Beck Tamás a Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíjasa
Mintegy 160 pályázó több mint háromszáz verse érkezett az idei, 33. alkalommal kiírt Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőversenyre. A fődíjat Beck Tamás Önarckép című költeményével érdemelte ki. A szeptember 6–7. között zajló irodalmi fesztiválon átadják a Térey-díjat, és két különdíjat is kiosztanak.
Rendkívüli régészeti leleteket tártak fel Debrecenben
Nagy kiterjedésű középkori települést, az egykori Szepes falu maradványait találták meg Debrecenben, a déli ipari övezet területén a Déri Múzeum régészei.
Wim Wenderst életműdíjjal jutalmazza az Európai Filmakadémia
A 79 éves világhírű német filmrendező a decemberi Európai Filmdíj-gálán veszi át a rangos elismerést. Ezt megelőzően szeptemberben a Budapesti Klasszikus Film Maraton díszvendége lesz.
Százötven programmal várják a látogatókat a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva Fesztiválon
Pénteken kezdődik és vasárnapig tart a Szentendre Éjjel-Nappal Nyitva nevű fesztivál, amelyen 50 helyszínen mintegy 150 programmal, koncertekkel, zene- és táncelőadásokkal, kiállításokkal és ékszerbemutatókkal várják városszerte a látogatókat.
Film készül Britney Spears életéről
A múlt évben jelent meg az énekesnő saját maga által írt önéletrajzi könyve, amely világszerte hatalmas sikert aratott. Ebből készül most mozifilm, a jogokért folytatott licitálást a Universal nyerte meg.
Világhálón a párizsi olimpia himnusza
A OneRepublic frontembere, Ryan Tedder Hello World című dalát Gwen Stefani és Anderson .Paak adják elő.
Kétszázötven dobossal érkeznek a brazilok a Debreceni Virágkarneválra
Csaknem kétezer hazai és külföldi közreműködő, táncos, zenész kíséri majd a virágkocsikat a karneváli felvonuláson. Előtte egy hétig tart a fesztivál.
Kultfesztiválon debütál a Recirquel új műsora
Ismét részt vesz a világ legnagyobb kulturális fesztiválján, és az évi kétmillió érdeklődőt vonzó Edinburgh Fringe-en mutatja be új produkcióját a Recirquel. A Vági Bence rendezte, Paradisum című előadás a világ pusztulását követő újjászületés, az új emberi létforma mítoszát kutatja.
Budapestre hozza a kamarazene élvonalát Miranda Liu fesztiválja
Augusztus végén kezdődik a VI. MiraTone Fesztivál és Akadémia 2024. Miranda Liu amerikai hegedűművésznő hat évvel ezelőtt indította el programsorozatát, mely a kamarazenét és annak leghitelesebb bemutatását, valamint a tehetségek felkarolását szolgálja.
Vásáry Tamás miatt jönnek Kínától Amerikáig Debrecenbe
Tíz országból érkezett százötven hallgató és több mint harminc mesteroktató vett részt a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán a XXIII. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján, ahol ismét ahol ismét találkozhattak a fiatalok Vásáry Tamás Kossuth-díjas karmesterrel.
Eötvös Péter utolsó munkája is hallható Pannonhalmán
A 20. jubileumára készül augusztus 23–25. között az ország egyik legegyedibb hangulatú művészeti fesztiválja, a pannonhalmi Arcus Temporum. Az idei Arcus öt hangversenye Mozart és Eötvös Péter munkásságát állítja párhuzamba, míg irodalmi díszvendégként Röhrig Géza érkezik a fesztiválra.
Múzeumi fényképészek íróportréi a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A Petőfi Irodalmi Múzeum hetvenéves működése alatt fényképész-generációk váltották egymást, alakítva az irodalom vizuális tablóját. A halandóság törékeny arcai kiállítás második része, A múzeumi fényképészek íróportréi az intézmény mindenkori fotósainak napi munkájába ad betekintést, amely a műtárgyfelvételek, reprodukciók készítése, kiállítások és irodalmi események, helyszínek fényképezése, kiadványok anyagának fotózása mellett írói arcképek megörökítését jelentette.
Tolna vármegye
A több mint 3700 négyzetkilométernyi területet lefedő Tolna vármegye számtalan kulturális, műemlék jellegű és természeti kincset rejt magában, székhelye és legnépesebb települése Szekszárd.
Véget ért a 2023/24-es évad a Csokonai Nemzeti Színházban
Évadzáró társulati üléssel zárult a 2023/24-es évad a Csokonai Nemzeti Színházban. Az ünnepi eseményen díjakat és elismeréseket is átadtak.
Ha nem játszhatom el Júliát, eljátszom a dajkát
Tábori Nóra, a briliáns humorral, remek karikírozó tehetséggel megáldott színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1928-ban ezen a napon született.