A szfinx, a fekvő oroszlánként megjelenő, rendszerint emberfejjel ábrázolt alak az ókori Egyiptomban az uralkodói hatalom és erő megtestesítője volt. Szobrai és ábrázolásai a IV. dinasztia korától ismertek. Történetileg az első és egyben legnagyobb - Khephrén fáraó, a második hatalmas gízai piramis építtetője, a IV. dinasztia 4. királyának völgytemploma mellett található. A Nagy Szfinxet, amely mintegy 60 méter hosszú és 20 méter magas, a Félelem Atyjaként is szokás emlegetni. Basszám esz-Szammáa egyiptomi régész meggyőződése szerint azonban egykoron a Nagy Szfinxnek volt egy nőnemű társa - a Félelem Anyja.
Az elmélet az ókori egyiptomiak gondolkodásmódjából indul ki, akiknek világképe a szigorú szimmetrián alapul, így a magányos szfinx meglehetősen fura jelenség Gízában - vélekedik a régész. Az a terület, amely a Félelem Anyját rejtegetheti, néhány méterrel emelkedik a Nagy Szfinx fölé, vagyis a szobor egy vastag réteg homok alatt rejtőzködhet. Basszám esz-Szammáa elmélete alátámasztásához bizonyítékokat is talált. A legfontosabb a két szobrot ábrázoló gránit sztélé, amely a Nagy Szfinx elülső mancsai között díszeleg. Szövege pedig egy olyan hieroglifát is tartalmaz, amely valaminek az elpusztítására, vagy visszavonhatatlan elvesztésére utal.
"Feltehetőleg egy fémkoronát viselő szoborról van szó" - véli a régész, aki szerint ez a dísz okozta az emlékmű pusztulását. A Félelem Anyja pusztulását támasztja alá Basszám esz-Szammáa másik írásos bizonyítéka - egy mészkő tábla, amelyre a nagy piramisok környékén folyó ásatások során bukkantak, s amely szerint villámcsapás pusztította el a szfinxet.
(Múlt-kor/MTI)
