dsc_0434__copy__600x398.png
Mikola István

Mikola István úgy fogalmazott: ?Becket Szent Tamás nem született szentnek, de azzá vált. Egy viharos korban a keresztény hitben, annak szilárd értékrendjében talált útmutatásra, és emellett kitartott egészen a vértanúságig.? Halála után alig három évvel már szentté avatták, Esztergomban pedig Bánfi Lukács érsek a világon az elsők között épített templomot a tiszteletére ? tette hozzá.

Az államtitkár azt mondta: a 20. század második felében az egyház szabadsága Magyarországon is súlyos csorbát szenvedett. Az 1970-es években Lékai László bíboros teremtett hagyományt, amikor a szent emléknapjához kapcsolódva ereklyéje jelenlétében imádságot hirdetett a tiszteletére épült kápolnában.


dsc_0492__copy__600x399.png
Csányi Sándor

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a gazdaság és az erkölcs kapcsolatáról tartott előadásában arról beszélt, hogy miközben Európa a gazdasági válság után a migrációs válsággal kénytelen megküzdeni, közeleg a negyedik ipari forradalom. ?E kihívások sűrűjéből csak az erkölcs, a tisztesség és a felelősség kovásza teremtheti meg a kivezető utat? ? mondta.

Karol Biernacki, Lengyelország tiszteletbeli konzulja egy 1079-ben történt eseményt elevenített fel, amikor Merész Boleszláv király mise közben ölte meg Sztaniszláv krakkói püspököt, aki Becket Tamáshoz hasonlóan szembefordult a királlyal.


dsc_0370__copy__600x406.png
Herczegh Anita és Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök

A rendezvény előtt, amelyet a Rudnay Sándor Kulturális és Városvédő Egyesület, valamint a Rudnay Sándor Alapítvány szervezett, ökumenikus szertartást tartottak Esztergomban, a Szent Tamás-hegyi kápolnában. Az ünnepségen részt vett Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége, valamint Schmitt Pál volt köztársasági elnök, Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke és Martonyi János volt külügyminiszter.

Esztergom és Canterbury a 12. század óta áll kulturális és vallástörténeti kapcsolatban. Mindkét település érseki központ. Egykori főpapjaik, Becket Tamás és Bánfi Lukács esztergomi érsek párizsi tanulmányai idejéből származó személyes barátsága alapozta meg a két város jó viszonyát.

Az 1170-ben mártírhalált halt Becket Tamás érsek éppúgy kiállt az egyház autonómiája mellett, mint a magyar egyház akkori feje. Becket Tamás halála után Jób érsek prépostságot alapított Esztergomban a vértanú tiszteletére.

Lékai László bíboros ? aki 1976-tól haláláig, 1986-ig volt a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke ? Becket Tamás 1538-ban Esztergomba került ereklyéinek egy részét Canterbury érsekségének adományozta, mivel Angliában VIII. Henrik rendeletére a szent összes emléktárgyát megsemmisítették.

Forrás: MTI

Fotó: Csákvári Zsigmond