Ahogy az amerikai kutató, Clifton Fadiman is megfogalmazta, ?a sajt a tej ugrása a halhatatlanság felé?. És ami a tejjel elkezdődött, az nem más, mint művészek nemzedékeinek fejlődése. Méghozzá olyan művészeké, akik előszeretettel helyeztek el sajtot alkotásaikon. A bbc.com The cheese that inspired Dalí című cikkében többek között arról olvashatunk, hogy rengeteg művészt megihletett az étel egészen a holland alkotóktól a 21. század aranykorának művészeiig. Ezt a tényt egy új, a Slow Food: Still-Lifes of the Golden Age (Sloow Food: ?Az Aranykor Életvilága?) című kiállítás sem tagadja, melyet végigjárva a látogatók edényeket, homárt, kandírozott gyümölcsöket és sajtokat láthatnak. A Hágában található Mauritshuis múzeum különleges tárlatának kurátora, Quentin Buvelot elmondta: azért hívták intézményükbe a Slow Food-kiállítást, hogy felhívják az emberek figyelmét arra, a festmények fogyasztásához idő kell.
Bizonyára mindenkiből kivált valamilyen érzést egy-egy ételeket ábrázoló festmény, ám ha kételkedünk magunkban, csak nézzük meg a holland Pieter Claesz többek között sajtokat is ábrázoló csendéletét: a festő még a kések által hagyott réseket is meghúzza, a nézőnek pedig kedve lenne törni egy falatot. Az a tény, hogy a sajt exportja fontos szerepet játszott a holland gazdaságban, megnyitja az utat a festmények alternatív értelmezéséhez: büszkeségként nyilatkoznak az ország jólétéről. Ahogy teszi azt Floris van Dijck festménye, melyet megpillantva egyértelműen arra gondolunk, egy gazdag háztartás részletét látjuk ? mondja Quentin Buvelot. Ami a közös a kiállításon látható festményekben, az nem más, mint a sajt. Jean-Baptiste-Siméon Chardin csendéletén is helyet kap, méghozzá egy dobozban a falnak támasztva finom csészék és elegáns borospoharak mellett.
Az Egyesült Államok egyik első csendélet festője, a 19. században alkotó Raphaele Peale is helyezett el sajtokat festményein, akárcsak Antoine Vollon, aki például egy Brie szépségét ragadta meg. Az élelmiszerek ? és persze a sajt ? ábrázolása nagy élvezetet jelentett a 19. századi alkotóknak, akik a forma és a textúra megjelenítésére helyezték a hangsúlyt, a 20. században azonban megváltozott valami: a művészek kísérletezésbe kezdtek. René Magritte leghíresebb, Ez nem egy pipa (Ceci n?est pas une pipe) című művéhez hasonlóan elkészítette a Ceci est un morceau de inage (?Ez egy darab sajt?) című alkotást, mely valójában egy üvegkupola alatt elhelyezett festmény egy sajtról. Néhány évvel később Salvador Dalít ihlette meg a camembert, melynek hatására elkészítette Az elfolyó idő című, máig hatalmas sikerű alkotását, a művészettörténet egyik legtöbbet idézett festményét.
Roy Lichtenstein egyik kevésbé ismert műve egy sajtfejű ember portréja, mely állítólag Ronald Reagan azon megjegyzésének kritikája, miszerint a szegényeknek többlet sajtot kell adni. De hogy folytassuk a sort, a század végén Cosimo Cavallaro szobrász készített egy meglepő művet: sajtkabátba öltöztette a híres modellt, Twiggyt és a róla készült fotót Egy megjegyzés a divat átmeneti természetéről címmel látta el.
Mennyiféle kontextus, jelentés, üzenet, mennyiféle ábrázolásmód ? pedig csak egyetlen ételről, a sajtról van szó. Mégis: a művészeket olyan módon ihleti meg és gondolkodtatja el ez az egyszerű étel, hogy a különféle alkotásokat nézve csak ámulunk. Van, aki az éhséget, van, aki a textúra szépségét és van, aki az idő múlását érzékelteti azzal, hogy sajtot ábrázol. Bár a Hágában megnyílt kiállításra valószínűleg nem jutunk el, egyvalami biztos: ha legközelebb egy falat sajtot emelünk a szánkhoz, számos festmény fog felidéződni bennünk.
Készítette: Tóth Eszter
Forrás: bbc.com
Megosztás a Facebookon
Küldés messengeren
link
másolása
