Hosszú út vezetett az első és a további számtalan lövésig, amit lépésről lépésre, gazdagon megrajzolva követhetünk Gellert Tamas, vagyis Tamás Gellért A Lézeres gyilkos. Egy merényletsorozat anatómiája című rendkívül izgalmas könyvében. A bevándorlókra támadó Asonius maga is bevándorlók gyermeke, anyja német, apja svájci, ő Svédországban született. Hevesen vágyik társaságra, elfogadásra és ugyanilyen hévvel gyűlöli az embereket. Nem elmebeteg vagy lelki torzszülött, egyszerűen csak kudarcra ítéltetett minden találkozása egy barátságtalan társadalommal, amely gyerekkorában képtelen volt elfogadni az ő nem svéd kinézetét, fekete haját, sötétebb tónusú bőrét.
A Corvina kiadásában megjelent könyv hátoldalán olvasható műfaji meghatározás, a krimi, tévedés: A Lézeres gyilkos nem könnyed logikai játék, unaloműző olvasmány, hanem hatalmas anyagot felvonultató tényregény. Az eredeti címe kevésbé szenzációhajhász: magyarul A Lézeres ember - Egy svédországi történet lenne. Talán a szerző - aki magyar bevándorlók gyermekeként született Svédországban - nevének ékezetek nélküli írása is a jobb eladhatóságot szolgálja, mindenesetre valami magyar eredetű idegenséget sugall.
A mű alapanyagát a John Asoniussal készült interjúk adják, továbbá a több mint húszezer oldalas rendőrségi jelentés, nyolcszáz cikk, rádió- és televízióadások, egyéb interjúk. A történetek - az ifjú és a felnőtt John Asonius életéről, az áldozatok mindennapjairól, a merényletekről, a rendőrség munkájáról, a merényleteknek részben háttérül szolgáló szélsőjobboldali politikai mozgalmakról - egységet alkotnak: párhuzamosan haladnak előre két fő és több mellékszálon, a szerző által írt fejezeteket megszakítják Asonius szó szerint idézett szavai. A kirekesztés svédországi történetének leírása sem bontja meg, lassítja le, csupán tágabb keretbe foglalja a merényletsorozat történetet, megmutatva a társadalom széthullását is. Sokkoló tényekkel szembesülünk, például avval, hogy 1935 és 1975 között több mint 60000 embert sterilizáltak a svéd gondoskodó államban - ezek több mint 90%-a nő volt.
Nem olvashatjuk puszta fikcióként a könyvet, hiszen lehetetlen elvonatkoztatni attól, hogy a szándék és a tett, a lövés és a halál valóságos, a modern Svédországban történt. Rákereshetünk a világhálón több túlélő áldozatra is, egyikük a honlapjáról mosolyog ránk, fényképe mellett szakmai pályája, eredményei, tudományos fokozatai.
És nem áltathatjuk magunkat avval sem, hogy egyedi, svéd történetről van szó. Alig akad ország Európában, ahol ne avatnának/vonulnának rendszeresen neonáci hordák, különféle tömörülések ne akarnának olcsó népszerűséget szerezni bevándorló vagy romaellenes jelszavakkal. Jóllehet John Asoniusnak nem volt közvetlen kapcsolata szélsőjobboldali szervezetekkel, egyik interjújában elmondja: "Az Új Demokrácia [svéd bevándorló-ellenes párt a 90-es évek elején] idegengyűlölete megerősítés volt számomra, és jót tett az önbizalmamnak."
Nem csupán az okos szerkesztés és bizonyos formai szabályok betartása miatt nő túl az oknyomozó újságíráson a könyv, és válik igazi regénnyé. Hatása a pontos megfigyelésben és az empátiában rejlik: Tamás Gellért megérti és belülről közelíti meg a szereplőit. Átéli a szerepüket és az olvasónak is ezt kell tennie. A könyv nyelvezete lényegretörő, tudatosan szűkszavú. Az ok-okozati viszonyok feltárására ez a feszesség a legalkalmasabb, több diszítéssel erőtlenebbek lennének a szavak.
1992. június 12-én kilenc óra negyven perckor Asonius elfogásával a merényletsorozat befejeződött. A történet nem, bennünk él tovább, csöndesen figyelmeztet. A könyv mostani magyarországi megjelentetése különösen aktuális.
