Február 9-én Marica Bábszínháza a gyerekeknek hozza el az Egy húron pendülünk marionett-játékot, az ESZME pedig Most! címmel egy felnőtt előadást mutat be a B32-ben.

Az Új bábszínház Újbudán programsorozat második féléve is számos izgalmas előadással várja a nézőket minden hónap második vasárnapján a Bartók Boulevardon.

Az Egy húron pendülünk című nonverbális előadás egy varázslatos marionettjáték, bábos utazás a fantázia birodalmába klasszikus zenével, melynek mottója a „szavak nélkül is értesz, szavak nélkül is értelek”.

Sz. Nagy Mari és Tárnok Marica kettőse a Török induló, a Hattyúk tavak és a Für Elise dallamaira mutatnak be bábos etűdöket. Az alkotók megmutatják a jávai elefántot, a repülő lovat és előadásukat kifejezetten a lehangolt nézőknek is ajánlják, hiszen ez egy bábparádé cintányérra hangolva. Az előadás után ezúttal is ingyenes foglalkozás következik, melyet hagyományosan a Bartók Pagonyban tartanak a gyerekeknek, ahol a szülőket kedvezményes Manna Matiné menüvel is várják a kávézóban.

Este az ESZME – Most! című bemutatója várja a felnőtt nézőket, Csató Kata és Romankovics Edit előadásában. Az alkotók az egyenjogúság témakörét igyekeznek körbejárni egy felnőtteknek szóló bábos előadáson, hiszen gyakorló anyaként és művészként ők is gyakran találkoznak a „Hogyan lehet dominancia nélkül nőként érvényesülni, balanszírozni a család és a hivatás között?” kérdésekkel. A készülő előadásban azt kutatják, vajon meddig lehet egészségesen ki- és belépegetni ezek között a szerepek között.

Az előadások előtt és után ezúttal
is alkalma nyílik mindenkinek közös szelfit készíteni a B32 előterében az
alkotókkal és Bábellel, a Manna Matiné bábsorozat fehér figurájával, melyet a
nézők szavazatai alapján neveztek el. Az Új bábszínház Újbudán program célja
továbbra is a tehetséggondozás, valamint, hogy minél szélesebb körben
ismertessék meg a nézőkkel az ország különböző pontjain készülő, független
bánszínházi előadásokat.