Lezárta évadát a Szegedi Kortárs Balett, két bemutatót is bejelentettek a következő szezonra: egy Petőfi-témájú táncszvitet és a Csajkovszkij-művön alapuló Fekete hattyút is láthatja majd a közönség.

A Szegedi Kortárs Balett a 2022/2023-as évadban 58 előadást játszott, amelyet összesen majdnem 15 ezer néző tekintett meg. Míg otthonukban, Szegeden 26, addig Budapesten 18, más városokban hét, külföldön pedig szintén hét alkalommal léptek színpadra. A Carmina buranával Romániában a Temesvári Magyar Napokon, Lettországban Rigában és Ventspilsben, Litvániában Vilniusban és Kaunasban, az Egyesült Államokban pedig New Yorkban szerepeltek. A közönség a Carmina burana mellett újra láthatta az Elégiát, a Blue-t, a Concerto/ Vadak / A Szentet, a gyerekek kedvéért pedig felújították a Diótörőt és a Hamupipőkét.

Két új bemutatót tartottak. 2023. március 10-én a Szegedi Kisszínházban került sor a Tűz – ezen belül a Bernarda Alba háza új változata, a Bolero és a Carmen premierjére. 2023. április 28-án a Szegedi Nemzeti Színházban debütált Juronics Tamás legújabb, Shakespeare művéből táncra fogalmazott rendezése, a Lear. Az új előadásokat a Nemzeti Táncszínház is műsorára tűzte.

A társulat májusban a 10. Színházi Olimpia keretén belül vendégül látta az MM Contemporary Dance Company olasz társulatot. Az Enrico Morelli és Michele Merola vezette együttes a Ballad című táncjátékot adta elő.

A szegedi társulattól Dusana Herakova és Adam Bobák távoznak, míg Nyeste Adrienn, Füzesi Csongor és Giordana Marzocchi a 2023/2024-es évadban új tagként érkeznek.

Bocsi Petra táncművész az egész éves művészi teljesítményéért a társulat Imre Zoltán-díját vehette át, a Lear című táncjátékban nyújtott alakításáért pedig a közönség szavazatai alapján Dömötör-díjat nyert.

Az együttes a következő évadban is két bemutatót tervez. Ősztől kerül a társulat programjába a Lánglelkű című darab. Ahogyan Ady Endre fogalmazott Petőfi nem alkuszik írásában: „Petőfi petőfisége és végzete (…), hogy ő nem volt megfontolt, komoly ember, ő egy izgága gyermek volt. (…) Viszont nincs is e joggal megbírálható teremtésnek, világnak, életnek különb, istenibb produktuma, mint a gyermek. A gyermek az elevenség, az öröm, a jövőbe ható ígéret, a bilincsbe nem vert ember, az igazán igaz isten.”

Ennek a nem alkuvásnak és „isteni létnek” állít emléket a Szegedi Kortárs Balett, amikor a Petőfi-emlékév végéhez közeledve műsorára tűzi a Lánglelkű című táncjátékot, amelyhez öt szabadon választott Petőfi-vers szolgáltat muníciót a hazai és nemzetközi mesterkurzusokon, hangversenytermekben és zeneszerzésversenyeken kimagasló eredményeket elért fiatal zeneszerzők, Brandenburg Ádám, Dobri Dániel, Lázár Dániel, Molnár Viktor és Szászi Petra számára. Az est során elhangzó versek, a Szegedi Szimfonikus Zenekar által életre keltett zeneművek, a fiatal koreográfusok munkái és a Szegedi Kortárs Balettól megszokott lenyűgöző látványvilágú költőiség együtt teremtik meg azt a szintézist, amely tovább élteti lánglelkű költőnk korszakokon átnyúló zsenialitását.

2024 tavaszán magyarországi és nemzetközi premierrel jelentkezik a Szegedi Kortárs Balett, a Fekete hattyú című táncjátékkal. „Már régen szerettem volna megpróbálkozni ezzel a műfajjal” – írta Csajkovszkij A hattyúk tava komponálása közben Rimszkij-Korszakovnak, mintegy magyarázkodásképp, mivel akkoriban „komoly” zeneszerző nem vállalkozott balettzene szerzésére. Számára azonban a témául választott régi orosz népmese kiváló alkalomnak bizonyult arra, hogy valóságos érzelmeket és szenvedélyeket mutathasson meg, hogy hitet tehessen az emberi tisztaság, a jóakarat és bátorság mellett. És hogy a rabságban vergődő hattyúleányok sorsában kifejezhesse korának uralkodó hangulatát: a mélabút.

Ez utóbbi érzés nem volt ismeretlen számára sem. A félelemmel teli titkolózás egész életére rányomta bélyegét, számtalanszor küzdött depresszióval, a halált is megkísértve. Öngyógyításként, terápiás céllal írta ki magából az éteri Fehér és a szenvedélyes Fekete Hattyút, érzékeny, neurotikus lelke kivetüléseit. Sajátosan orosz dallamok ezek, bensőségesek, sokszor fájdalmasak. Eduard Hanslick bécsi zenekritikus szerint „olyan szívbe markolók, mint egy sikoly a sötét éjszakában.” Ezt a kettéhasadtságot érzékelteti Odette és Odile alakja, mely szerepeket ugyanarra a balerinára szokás osztani – vagy a szegedi előadás esetében egyszerre sokra.

A társulat az új évadban műsorán tartja a Tűz  / Bernarda Alba háza, a Bolero, a Carmen, a Lear, a Concerto / Vadak / A szent, a Diótörő, a Hamupipőke és a Carmina burana című táncjátékait is.

Nyitókép: részlet a Szegedi Kortárs Balett előadásából. Fotó: Tarnavölgyi Zoltán