Az időjárás a napok előrehaladtával egyre kegyesebb az egri fesztiválozó közönséghez, pénteken már csak az olykor kissé megerősödő szél emlékeztet minket az előző napi láblógázó esőfelhők fenyegető jelenlétére. A Dobó téren elsőként a folk-hip-hopot itt-ott keményebb gitártémákkal megspékelő Suhancos lép színpadra, akiknek sajnálatos módon méltatlanul rövidre kell fogniuk a koncertjüket - a hangulat azért kárpótolja a láthatóan szép számmal összegyűlt rajongó fiatalságot. A lelkes tizenévesek egy emberként örvendenek a "Költészet az aszfaltról" című opusznak, a helyenként szókimondó és igen kritikus hangnem sokakban felrázza a megalvadni készülő vért. "Hogy mi van velem, tényleg érdekel, hogy ugrik az életem, vagy éppen térdepel" - morfondírozik a zenekar, a koncertet követően pedig a színpad mögött alig néhány méterre található Minorita Templomban kezdődik a Schola Hungarica Magyar gregoriánum című produkciója. Az eredeti kezdés szerint a két említett koncert érintette volna egymást, de a szervezők gondoskodtak róla, hogy a gregorián dallamokba még véletlenül se vegyüljenek hip-hop-, vagy épp balkáni dallamfoszlányok - pedig érdekes kísérletnek ígérkezett. A kórus így zavartalanul, a nagyszínpaddal szembeni éles kontrasztként engedi szabadjára a felemelő gregorián dallamokat: a templom csendje és félhomálya valahogy mégsem idegen a fesztivál ritmusától.
A rendezvénysorozat éppen azzal sarkall rohanásra, hogy napi két-három nagyobb lélegzetvételű programja még a belátható kategóriájába esik, ha viszont zavarba ejtően sok programot kínálna, fennállna a veszély, hogy legyintünk és száz szék közül a földre pottyanunk. Utam szakrális térből szakrális térbe vezet, amikor a Minorita Templomból az Eszterházy Károly Főiskolának otthont adó Líceum kápolnájába érkezem Győri Noémi (fuvola), Csillagh Katalin (zongora) és Góbi Rita (tánc) Hangokkal táncolva című közös előadására. Bár a repertoár és az előadók is tökéletesen illeszkednek a kápolna éteri közegébe, a produkció egészét valami egészen finom és elegáns humor hatja át - első sorban Góbi Rita extravagáns belépőjének köszönhetően. A táncosnő úgy tud észrevétlen maradni, hogy közben mégis minden szem rá szegeződik, és úgy hívja fel magára a figyelmet, hogy közben két előadótársa jelenlétét erősítve furcsa módon észrevétlen marad. Mint egy örökifjú porcelánbaba, meg nem értett kísértet szökken egyik sarokból a másikba, majd egy bizarr, fekete köntösbe bújva ébreszt bennünk furcsa gondolatokat. A három hölgy Debussy, Mendelssohn, Chopin és Wettl Mátyás után az igazi ínyencséget a végére tartogatja: a Bizet-Borne-féle Carmen-fantázia ékes pont azon a bizonyos i-n.
A Dobó téren ezután a fesztivál egyik fénypontja, a hegedűvirtuóz Alexander Balanescu hangol a Muzsikás együttessel. A hegedűs eleinte szerényen megbújik a háttérben, majd olyan elementáris erővel szólaltatja meg hangszerét, hogy az ember igyekszik minden hangot mélyen elraktározni magába. Sajnos a téren - a jóféle egri bornak köszönhetően - igencsak magas az ittas egyének száma, akik a legmegrendítőbb pillanatok néma csendje közben is fennhangon ordibálnak egymásnak. Nem figyelnek. Csak remélhetjük, hogy Balanescu olyannyira otthon van a saját csendjében, hogy nincs füle meghallani ezeket az illetéktelen behatolókat, és érzi azok jelenlétét, akik saját csendjük mellé az övéből is törtek egy darabkát.
