Két díjat nyert a Magyarázat mindenre Franciaországban

Egyéb

A Magyarázat mindenre Franciaországban, az európai filmművészet sokszínűségét ünneplő rangos Les Arcs-i Filmfesztiválon nyerte el a Cineuropa díját, Adonyi-Walsh Gáspárt pedig a filmben nyújtott alakításáért díjazták.

A kétezer méter magasan fekvő francia síparadicsom filmes találkozója az európai független filmművészetet helyezi középpontba, és a műfajok sokszínűségének bemutatására törekszik. Az idén meghívott több mint száz európai szerzői nagyjátékfilm közül számos alkotást itt vetítenek először Franciaországban, még a mozibemutató előtt.

A hivatalos versenyprogramban versenyzett  Reisz Gábor számos fesztiválon díjazott Magyarázat mindenre című filmje (a rendezővel idén februárban beszélgettünk, kritikánk a filmről itt olvasható), nyolc másik – egy litván, egy holland, két belga, egy görög, egy német, egy francia és egy svéd – alkotással. Az öttagú zsűri elnöke Aszgar Farhadi Oscar-díjas iráni filmrendező volt. A díjakat Adonyi-Walsh Gáspár vette át.

A rövidfilmek versenyébe kapott meghívást Buda Flóra Anna 27 című, Cannes-ban, Annecyban és Szarajevóban is díjazott műve, a Jeunesse nevű kategóriába vetítik Gauder Áron Kojot négy lelke című animációs filmjét, míg a Műanyag égbolt című, szintén animációs filmet, Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta alkotását a Playtime elnevezésű válogatásban mutatják be. Mindkét filmet áprilisban mutatják be a francia mozikban, míg a Magyarázat mindenre franciaországi bemutatója júniusban lesz.

A Magyarázat mindenre világpremierje a velencei filmfesztiválon volt, ahol elnyerte a Horizontok szekció fődíját. Ezután Chicagóban a legjobb forgatókönyv és a legjobb film díját kapta meg, de díjazták Rómában is. A film október 5-e óta látható a magyar mozikban, eddig több mint 77 ezren váltottak rá jegyet.

A nyitóképen az Ábelt alakító Adonyi-Walsh Gáspár (jobbra) a Magyarázat mindenre című filmben. Fotó: Vajda Réka