Képzelt beteg Pinceszínház.jpg

Avignonban szerepel a Szegedi Pinceszínház

A teátrum egy Molière- és egy Ionesco-darabbal készül a rangos találkozóra.

Hosszú évek – a Proton Színház 2012-es fellépése – óta nem képviselte Magyarországot egyetlen társulat sem Európa leghíresebb és legnagyobb színházi fesztiválján, az Avignoni Színházi Fesztiválon. Idén júliusban azonban a Szegedi Pinceszínház két előadással is részt vesz a rangos eseményen.

A fesztivál július 5-i nyitónapján és a két következő estén Molière klasszikusát, a Képzelt beteget játssza a szegedi társulat Herczeg T. Tamás rendezésében. Az előadás helyszíne az Atypik Théâtre lesz, ahol a társulat friss és izgalmas megközelítésben mutatja be a híres művet, reflektálva annak kortárs érvényességére. Július 9-én, 10-én és 11-én Eugène Ionesco Makbett című abszurd komédiája kerül színpadra. Az örmény származású Karo Balyan rendezésében a darab új dimenziókat nyit, hangsúlyozva az emberi természet abszurditását és a mindenkori hatalom működésének groteszk oldalát.

A Szegedi Pinceszínház jelenléte a fesztiválon nemcsak hatalmas szakmai elismerés, hanem lehetőség arra is, hogy a magyar színházművészet ismét megmutassa magát nemzetközi porondon. A két produkció a társulat sokszínűségét, művészi igényességét és innovatív látásmódját tükrözi.

Kancsár Orsolya, a teátrum igazgatója szerint a fesztiválrészvétel egyedülálló alkalom arra, hogy a Szegedi Pinceszínház, valamint Magyarország színházi kultúrája ismét nemzetközi reflektorfénybe kerüljön. Az igazgató büszke arra, hogy a fesztivál közönsége a kortárs európai színház legjobbjai között találkozhat a magyar alkotók munkájával.

Az idén július 5. és 26. között tartandó Avignoni Színházi Fesztivál a világ egyik legjelentősebb nemzetközi színházi találkozója, amelynek fő helyszíne a Pápák Palotájának híres díszudvara, de az óvárosban számos más helyszínen működnek játszóhelyek a fesztivál idején. A fesztiválon részben saját, részben meghívott produkciókat mutatnak be nagy számban frankofón területről.

Ez is érdekelheti

Szeged, a kivételes színházi adottságú város

A Magyar Színházi Társaság Jó kérdés beszélgetéssorozata a magyar dráma napján Szegeden kezdte hatodik évadát. A választás nem volt véletlen: a városban a néhány tucatnyi nézőt befogadó intim játszóhelytől a többezres szabadtéri színpadig, a prózai, báb- és zenés színházi produkciókon át egészen a kortárs táncig, a kőszínházaktól a függetlenekig széles a kínálat.

Miskolcon megmutatják, mi történt Hamupipőkével az esküvő után

Keszég László rendezésében, Rudolf Szonjával és Harsányi Attilával a főszerepben láthatta a közönség a tavalyi évadban Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát a Miskolci Nemzeti Színházban. Az idei évadban Lőrinczy Attila író, dramaturgnak köszönhetően kiderül, hogyan folytatódik Irma és Sipos úr, Adél és Császár Pál története. Az üvegcipőn túl – avagy mi történt azután, hogy Irma meghódította Sipos úr szívét ősbemutatóként debütál Miskolcon február 8-án.

A Vuk, a Sirály, a Csinibaba és a Rokonok is műsoron lesz a Hevesi Sándor Színházban

A nagyszínpadon hat új előadással, továbbá két ifjúsági darabbal és a Tantermi deszka sorozat újabb bemutatójával készül a 2025-26-os évadra a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház, amelynek igazgatói posztját februártól negyedszer tölti be Besenczi Árpád.