? Tavaly Indiában koncerteztek először együtt, idén februárban pedig a hazai közönségnek is bemutatkoztak. Hogyan született ez a duó, és hogy-hogy csak most?
Hegedűs Endre: Érdekes, hogy bár természetesen hallottuk egymást játszani, eddig valahogy sosem koncerteztünk együtt. Úgy véltem, Vilinek bejáratott, kiváló kamarapartnerei vannak, és én is főként szólistaként lépek pódiumra. Akkor tudom a legjobban kifejezni magam, ha a színpadon csak a lelkem meghosszabbítása, a fekete varázsdoboz van. Talán azért is, mert a példaképem, Liszt Ferenc a megtestesítője, kitalálója a magányos, romantikus hősnek. Tavaly azonban, egy közös barátunk felvetette, mi lenne, ha kipróbálnánk a duózást. Az ötlet nagyon tetszett, és amíg kerestük a megfelelő alkalmat, Indiából felkérést kaptam, hogy a Liszt-év előtt tisztelegve adjak koncerteket, és vigyek egy hegedűst is. Ott, az időnként keményebb körülmények között, döbbenten tapasztaltuk, hogy úgy ment a kamarazenélés, mintha már évtizedek óta együtt játszanánk. Ez a közös hazának, az itthoni zenei nevelésnek, a zeneakadémiai gyökereknek is köszönhető. S annak, hogy Vilivel van köztünk valami titokzatos, lelki rokonság.
Szabadi Vilmos ? Bár az indiai koncertélet zenei szempontból jelentéktelennek számít, a turné azonban csodás kalandnak ígérkezett, és remek alkalmat nyújtott, hogy közelebbi kapcsolatba kerüljek Endrével, akit tiszteltem, szerettem, de nem ismertem igazán. Érdekes volt, hogy mindketten, igazi szólistaként, virtuóz műveket mutattunk be, majd kamarazenélni kezdtünk, és ez is jól ment. Több hangversenyt adtunk, és utána éreztük, folytatni kell.
? Hiába adott két kiváló muzsikus, nem mindenkivel lehet megtalálni a közös hangot. De beszélgettem már olyan művésszel, aki azt mondta, jobban szereti, ha a partner elképzelései eltérőek, mert az több új impulzust ad a számára. Önöknél a hasonlóság vagy a különbözőség a kulcs?
H. E. ? Az első mű, amit közösen eljátszottunk, César Franck A-dúr szonátája ? nehéz darab. Állandó tempóváltozásokkal, apró kis rubatókkal van tele, mégis úgy ment az előadás, hogy nem döcögött, egybesimult a két hangszer. Olvastam egy tudományos kutatásban, hogy az emberi reakcióidő 0,2 másodperc, veszélyhelyzetben ez lecsökken 0,1-re. Zenészeknél azonban mértek ennél akár 100-szor gyorsabb időt is! Ez történt a közös produkciónál.
Sz. V. ? A harmónia a meghatározó, ami köszönhető annak is, hogy Bandi Kocsis Zoltán osztályában, én pedig Halász Ferencnél nőttem fel. Indiában kinyitottuk a kottát, végigjátszottuk a darabot, majd csodálkozva egymásra néztünk, hogy ez ilyen egyszerű. Bandi ilyen jól tudod? ? kérdeztem, amire az volt a válasz: még sosem játszotta... Mindez olyan indítás, amiből hosszú folytatás lehet. India arra is jó volt, hogy érezzük, emberileg szintén passzolunk, hiszen túléltünk hőséget, elefánttámadást, együtt láttuk a Taj Mahalt. S persze, más focicsapatnak drukkolunk, másképp öltözködünk, én minden reggel futok, ő nem sportos típus, viszont a zenéről ugyanúgy gondolkodunk.
? Grand Duóként emlegetnek kompozíciókat - Lisztnek, Schubertnek is született műve ezzel a címmel. Miért ezt a nevet választották párosuknak?
H. E. ? Ha azt mondjuk, hogy Hegedűs és Szabadi, az nem olyan izgalmas, nem ragad meg annyira az emberek tudatában, mintha létező fogalmat vezetnénk be. A romantika idején valóban több zeneszerző is használta ezt a kifejezést, s előttünk áll a feladat, hogy ezeket a műveket előadjuk. A Grand Duó név figyelemfelkeltő, benne van, hogy valami szépet akarunk, és ketten vagyunk. Ideális egy brand kialakításhoz is? Egyébként nem a mi ötletünk, egy kedves barát áll e mögött is a háttérben.
Sz. V. ? A névben benne van az is, hogy mi szinte bármilyen repertoárt be tudunk mutatni. A februári Csajkovszkij-estünk a Müpában azt mutatta meg, nem kell egyszerre játszani, egymás után is jól muzsikálunk. A duó külön formáció, nem szakítunk a múlttal, az eddigi partnereink is megmaradnak, csak bővült a paletta. Rövid az élet, minden izgalmas lehetőséget ki kell használni.
? Két szólista esetében, a hegedű-zongora párosban kié a vezető szerep?
H. E. ? A kiindulás az a hegedűs részéről, hogy ő vezet, mert annyira szólisztikus a hangszere. A zongora azonban egy egész zenekar. Ezért darabja válogatja. A Franck-műben például több olyan rész akad, amikor a hegedű átadja a vezetést a zongorának. A lényeg, hogy mindig megállapodjunk. Így megvalósul az a demokrácia, amely a szimfonikus zenekarnál nem működik.
Sz. V. ? Duó esetében a pianista kezében van az este, hiszen a hegedű hangerőben nem tudja túlszárnyalni a zongorát, csak kifejezésben, ha hagyják. Ha a pianista hajlandó alkalmazkodni, akkor remek koncertet hallhat a közönség, de ez az alázatnak olyan fajtája, ami a zongoristától nagy teljesítmény.
? Eltérő repertoárral rendelkeznek. Hogyan válogatnak? Hiszen azzal az elképzeléssel hívták életre a Grand Duót, hogy olyan programokat is bemutassanak, amelyeket ritkán hallani.
H. E. - Olyan egyszerű válogatással, ami a Csajkovszkij-estünkön megszólalt, szinte nem lehet találkozni, mert a koncertrendezők és a támogatók valamilyen koncepció szerint szeretik felépíteni a műsorukat, az pedig eleve behatárol. Sokszor nem teszi lehetővé, hogy azt adjuk az embereknek, amit szeretnek. Mesterművet is elő lehet adni sokszor, több és több részlet lesz így ismertté. Annál több gyönyörűséget találok benne én magam és a közönség.
Sz.V. ? A két repertoár dupla fantáziát jelent, és minden műfajban, mindketten otthonosan mozgunk. Szeretném a nagy klasszikusokat a kortárs darabokkal vegyíteni, és világpremiereket is műsorra tűzni. Hétévente minden sejtünk kicserélődik, így a repertoárt is változtatni kell. Az Urániában például előadunk egy olyan, ritkán hallható Dohnányi-művet, amelyet a fiatal szerző bemutatott az akkor 65 éves Brahmsnak, aki azt mondta a darabról, milyen kár, hogy nem neki jutott az eszébe.
H. E. ? Jó példa a különleges műsorra a március 19-i, tavaszi fesztiválon felhangzó hangversenyünk. Helyet kapott benne fiatalkori Bartók-szonáta is, s a kísérletező, Debussy, Liszt, Wagner hangját idéző mű csupa szépség, dallam. Mindent, amit el lehet képzelni és amit nem, beleírt a zongoraszólamba. Még a kottája is ritkaság. Főként romantikus ez a darab, sok szép dallammal. Nem fogjuk ontani a koncerteket, de szeretnénk felújítani azt a muzsikálási formát, amit a polgárosodó középréteg annyira szeretett az 1800-as évek végén, ezért hívjuk életre a Grand Duó Szalont. Az első est április 14-én lesz, az Óbudai Társaskörben.
? Van ma létjogosultságuk az ilyen rendezvényeknek?
Sz. V. ? Szeretnék hinni benne, hogy igen, hiszen vissza kell csalogatni valamivel az embereket a zenéhez. A hetvenes évektől gyáripari óriássá növi ki magát a komolyzene. Bemész a koncertre, leülsz, meghallgatod, hazamész. Pedig a hangversenyhallgatás mellett mindenütt megjelenhet a muzsika. A Grand Duó szalonjában a társművészet is helyet kap, lesz jazz, beszélgetés, borkóstoló és sokminden más, ez azonban maradjon meglepetés.
H. E. ? Emberközelivé akarjuk tenni a muzsikálást. Lehetőség lesz a kérdésfelvetésre, szeretnénk családi hangulatot teremteni, ami a klasszikus-romantikus zene táborát növeli. Keressük az új utakat, szeretnénk minél többször az emberek elé lépni és megnyerni a jövő közönségét. Ez az életemnek egyébként is központi eleme.
? Nem cserélnének néha szívesen hangszert a másikkal?
H. E. ? Jaj, dehogynem! Hiszen olyan finomságokra képes Vili mesterhegedűje, és neki sokkal közvetlenebb vele a kapcsolata, mint egy billentyűsnek a zongorájával. Hordhatja magával a hangszerét mindenfelé, míg én kénytelen vagyok beérni azzal az instrumentummal, amit a helyszínen találok. Ámde úgy gondolom, az orosz zongoristáknak van igazuk, akik szerint kétféle zongora létezik a világon: a jó és a nagyon jó! Igyekszem én is ezért, a jó ügy érdekében, minden hangszerrel megbarátkozni.
Sz. V. ? Tíz éven keresztül mindkét hangszert párhuzamosan tanultam, ezért néha fáj a szívem a zongoráért, különösen, hogy Bandi kiválóan játszik rajta. Cserére azért nincs lehetőség, és jobb is, ha én maradok a hangszeremnél, Hegedűs pedig a zongoránál. Ebben a párosban azért akad így is temérdek lehetőség.
