A lovagi címet adományozó dokumentum 500 ezer forint kikiáltási árról érte el a 2,010 millió forintos leütést. A cím birtokosa Ignatz Welsch von Welschenau pénzügyi hivatalnok volt, aki a lovagi címet 28 éves szolgálatáért kapta. Az 1760-as évből származó okmányt a császárnő a saját aláírásával és egy vörös pecsétviaszba nyomott, 13,2 centiméteres függőpecséttel hitelesítette, majd egy tölgyfatokban, aranyozott zsinórozással adták át tulajdonosának.

A pergamenlapokra írt dokumentumot Mária Terézia királynő mellett az udvari kancellária vezetője, a külügyekért felelős államkancellária államtitkára és az udvari kancellária tanácsosa is aláírta.

Móra Ferenc: Szegedi tulipántos láda

A legtöbben, 266-an Móra Ferenc Szegedi tulipántos láda című alkotására licitáltak. A kétkötetes, vászonkötésű könyv színes, népi motívumokkal díszített fedeles kiadói ládában került új tulajdonosához 590 ezer forintért.

Csokonai Vitéz Mihály 1809-as kiadású, Ódák című, kétkötetes könyvét kikiáltási áron 150 ezer forintért szerezte meg új tulajdonosa. Márai Sándor dedikált, 1943-as kiadású Füves könyve 285 ezer forintot ért a licitálónak.

Babits Mihály összes verseiért, egy könyvesbolti forgalomba nem került Weöres Sándor-kötetért, Pilinszky János két válogatásáért is 200 ezer forint felett fizettek.

Herman Ottó A magyar halászat könyve I–II. 270 ezer, Pilisi Ney Béla 1906-os kiadású, A Magyar Országház című díszkötete 338 ezer forintért kelt el a vasárnap este zárult online könyvaukción.

Nyitókép: Mária Terézia lovagi adománylevele. Fotók forrása: antikvarium.hu