Két napon át tartó kortárs művészeti fesztivállá bővül idén június 16-án és 17-én Szombathelyen a Bloomsday, megünnepelve, hogy száz éve jelent meg először könyvformában James Joyce ikonikus műve, az Ulysses.

Horváth Soma, Szombathely önkormányzatának kultúráért is felelős alpolgármestere a Bloomsday keddi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a kortárs művészetek igazi „kincses szigete” lesz a rendezvény, a város megújult múzeumi negyedének egy részét a fesztivál idejére Leopold Bloom sétánnyá nevezik át.

Kiemelte, hogy a fesztivál megnyitóján, június 16-án pénteken James Joyce-nak a szombathelyi főtéren álló szobránál adják majd át az idei Bloom Díjat, az eseményen részt vesz Ronan Garan, az Ír Köztársaság magyarországi nagykövete is. Horváth Soma a sajtótájékoztatón köszöntötte Szabó Esztert, a Leopold Bloom Díj tavalyi díjazottját és Aideen Barry ír képzőművészt, akik az Ulysses harmadik és negyedik fejezetének képzőművészeti adaptációjaként Szombathely belvárosában egy-egy falfestményt készítenek, amelyeket szintén a Bloomsday nyitónapján adnak majd át.

Csapláros Andrea, a Savaria Múzeum igazgatója elmondta: a Szombathelyi Képtárban június 16-án nyílik meg a Slow Animals című kiállítás, amelyen 43 művész mutatkozik be. A felvonultatott művek alapvetően a növényekkel és az állatokkal foglalkoznak, például arra keresik a választ, hogy milyen érzés növénynek lenni, illetve hogyan mozognak a lassú állatok.

Az Iseumban az állandó kiállítások mellett továbbra is megtekinthető a Savaria Underground tárlat, a Schrammel Múzeumban pedig a földszinten nyílik kiállítás az ELTE Savaria Egyetemi Központ hallgatóinak műveiből, amelyeket szintén az Ulysses inspirált.

Prieger Szabolcsnak, a szombathelyi városi nagyrendezvények koordinátorának felsorolása szerint az idén sem marad el a hagyományos Bloom-napi porcukros pecsételés, lesz sörcsapolás, este koncertekkel szórakoztatják a közönséget, de a két nap során rendeznek irodalomtörténeti előadást is Joyce munkásságáról.  

A Bloomsdayt világszerte június 16-án tartják annak apropóján, hogy James Joyce világhírű regénye, az Ulysses ezen a napon, 1904. június 16-án játszódik Dublinban.

A történet egyik főhőse, Leopold Bloom (Virág Lipót) a regény szerint Szombathelyen született, és a kutatások alapján alakjában felismerhető Joyce egy hasonló nevű, a Vas megyei városból származó ismerőse. Bloom szülőházának nevezi meg a Fő tér 41-es számú házat. Az épület falából ma James Joyce szobra „lép ki”, meghökkentve az arra járó idegeneket.

Képek: Bloomsday Szombathely