Pénteken és szombaton ingyenes programsorozattal, szakmai rendezvényekkel, filmekkel és a Grafix vásárral ünnepli 42. születésnapját a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Anim képzése.

A 40., kerek évfordulóra tervezett program a koronavírus-járvány miatt nem valósulhatott meg, így mostanáig kellett várnia a szaknak, hogy méltón emlékezhessen meg Magyarország legsikeresebb animációs képzésének történetéről.

A MOME Anim ünnepi rendezvényén pénteken Fülöp József rektor, animációs filmrendező megnyitóját követően Joseph Wallace brit animációs rendező tart előadást, aki legújabb, 17 perces, Salvation Has No Name című rövidfilmje gyártásának kulisszatitkaiba avatja be a hallgatóságot, majd Talent management and animation címmel a szintén brit producer, Erika Forzy tart előadást.

Zeitgeist címmmel Bleier Edit, M. Tóth Géza, Gauder Áron, Szederkényi Bella, Darabos Éva rendezők részvételével, Orosz Anna Ida animációsfilm-történész moderálása mellett tartanak kerekasztal-beszélgetést a MOME-animációt meghatározó generációs témákról, az animáció hozzáadott kulturális értékéről. Lesz mesterkurzus, majd a szak jelenlegi és volt hallgatói számára nyitott portfolio review-n lehet részt venni.  

Szombaton animációs programmal várják az érdeklődőket az Art+ Cinemában. A filmkínálatot Orosz Anna Ida filmtörténész-archivátor, Puzsér Róbert publicista, műsorkészítő, Benkő Orsolya rendező-dramaturg, Csupó Gábor animációs filmalkotó és Sárvári Zita kurátor és művészeti tanácsadó állította össze, válogatva a régi és új animációk közül. A legújabb diplomafilmeket este vetítik – olvasható a közleményben.

A program része lesz a MOME Anim hallgatóinak szokásos vására, a Grafix, ahol volt és jelenlegi hallgatók zinjei, matricái, illusztrációi lesznek kaphatók.

Nyitókép: Erhardt Domonkos Szemem sarka című diplomafilmje