Az erdélyi Felvinczi Györgyben merült fel először, hogy magyar nyelvű nyilvános színházi előadásokat tartson. Míg Magyarországon a színház a nemesek úri huncutságát jelentette, addig Erdélyben egy közember ösztönzésére a színjátszók az utca népéhez szóltak. A csapat tagjai csaknem kizárólag székelyek voltak.
Pukászkyné Kádár Jolán – százötven évvel később az Erdélyi Helikon különszámában publikált írása – szerint az erdélyi színjátszás létrejöttét két dolog határozta meg: az egyik Wesselényi Miklós emelkedett, „az egész magyarságra néző tekintete, aki nem akarja nemzetéhez való buzgóságát keskeny, az Erdélyországot Magyarországtól elválasztó határok közé szorítani”.
A másik hatás, „amelynek véglete Jancsó Pál állásfoglalása a magyarországiakkal szemben, aki nem szereti Dérynét, mert »ez az idegen országi asszony sok pénzt kivisz az országból«. De ez a sovinizmus óvja meg az erdélyi színészetet attól, hogy a magyarországinak puszta utánzása legyen, hogy ne csak kapjon, de ne szűnjék meg adni is.” A szerző arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar nemesség nem csak az anyagiak híján tudta nehezen elérni egy pesti magyar nyelvű színház alapítását, hanem
a színház nem tartozott a hétköznapi életformájukhoz.
A közönség java részét Kolozsváron a tehetős polgári réteg adta, akiket – az 1823-ban a színházhoz szerződött – Déryné úgy jellemzett: „érzékeny, ábrándos és egyenes, szívélyes, kedves, mézes beszédű, majd mind fellengős”.
Pukászkyné Kádár Jolán számba veszi a társulat tagjait, és megjegyzi: az erdélyi színész mindig tanult fő. „Már Kotsi Patkó János Lessinget olvassa, majd megtanulja a francia, görög és angol nyelvet, rajzol, fest és zenél s az egyetemes színészet történetét készül megírni. Laborfalvi Benke József Lessing, Engel és Schiller elméleteinek magyar átplántálója eredeti eszmékkel teljes röpiratot ír a theatrum céljáról és hasznáról, összefoglalja a Nemzeti Játszó Társaság történetét, drámákat ír, fordít németből és franciából.”
Az említett folyóirat különszáma az erdélyi magyar színjátszás százötven éve előtt adózott 1942-ben, merthogy a kétszáz éves évforduló az első színházépület átadását ünnepli,
a színtársulat viszont már csaknem harminc évvel korábban megkezdte munkáját.
1792-ben mutatták be a Köleséri vagy a titkos ellenkezés című színdarabot a Rhédey-palota báltermében, amelyet a műkedvelő grófné ajánlott fel átmeneti játszóhelyként a kezdetekre. Már akkor felmerült az állandó színházépület terve, ám az átadásra évtizedeket kellett várni. Az 1794-95-ös erdélyi országgyűlés bizottságot szervezett a nemzeti játszószín tervének előkészítésére, 1802-ben országos gyűjtést indítottak, és egy évvel később megvásárolták a Farkas utcai telkeket a református tanintézettől.
Az új színházépület felépítését szolgáló adományok javarésze gróf Teleki Ferenc és Teleki Lajos, báró Wesselényi Miklós, báró Bánffy József és báró Thoroczkai József vagyonából gyűlt össze. Ám – a Schütz Antal tervei alapján Alföldi Antal építőmester vezetésével – 1803-ban indult építkezés még így is több alkalommal megszakadt anyagi nehézségek miatt. A homlokzat négy ión pillére fölé az 1813-as évszámot vésték, remélve, hogy az épület egésze elkészülhet, azonban a belső munkák befejezése váratott magára, és erre csak az előre eladott páholybérletekből befolyt összeg teremtett lehetőséget.
Katona József – ahogyan a Bánk bán 1821-es kiadásának Jegyzés című előszavában írja – a színház megnyitására kiírt drámapályázatra benyújtotta később Erdélyben is komoly sikert aratott, néhány évvel korábban született drámáját, ám a bíráló bizottság említésre méltónak sem találta. Ehelyett az első előadáson 1821. március 12-én műkedvelő nemesek mutatták be Carl Theodor Körner Zrínyi című drámáját, címszerepben a darabot fordító Petrichevich-Horváth Dániellel.
A szereplők saját ruháikban léptek fel, a díszes, jelmeznek is beillő öltözeteket a színháznak ajándékozták.
A megnyitó másnapján a hivatásos színtársulat adta elő Szentjóbi Szabó László Mátyás király című játékát.
A későbbi leírások szerint az épület – amelyet 1935-ben lebontottak – méltóságteljes vonalaival vonzó egyszerűséget sugallt, miközben homlokzata nemes szépségét mindvégig megőrizte. 1903-ban tűzveszélyesnek nyilvánították, és belefogtak a három évvel később átadott Hunyadi téri színház megépítésébe. 1906-ban – az új épület átadásának évében – Katona József Bank bánjával vettek búcsút a rossz állapotú egykori színháztól.
A nyitóképen a Farkas utcai első kőszínház, amelynek Janovics Jenő volt az utolsó igazgatója.
Fotók forrása: maszol.ro
