fbpx

Kétszáz résztvevője lesz az ifjú zeneművészek idei debreceni nyári akadémiájának

Tizenkilenc nemzet kétszáz fiatal tehetsége jelentkezett az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájára, amelyet az idén július 14. és 23. között rendez meg a Debreceni Egyetem (DE) zeneművészeti kara.

Debrecen, 2021. augusztus 10. Kovalcsik András kürtművész mesterkurzust vezet tanítványának Bugya Kamillának. A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara 20. alkalommal rendezi meg az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáját, ahova szakgimnáziumi növendékek, főiskolások, egyetemi hallgatók, fiatal zenetanárok jelentkeztek, mintegy 170 hallgató, akik neves előadóművészek és tanárok mesterkurzusain ismerkedhetnek a hangszeres játék, az együtt muzsikálás rejtélyeivel, a művek megértésével. MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor *************************** Kedves Felhasználó! Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó szerzője/jogutódja közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.

A nyári akadémia Európában egyedülálló mesterkurzus, amely minden zenei hangszerre kiterjed. A mesterkurzusokat öt országból érkező neves művésztanárok tartják – jelezte Váradi Judit, az akadémia művészeti igazgatója.

A hangszeres kurzusok mellett ugyancsak egyedülálló A mozdulat zeneisége elnevezésű mesterkurzus, amit Dezső Virág (Hollandia) tart.

Az akadémiához kapcsolódóan Zenés esték a Nagyerdőn címmel rendeznek hangversenysorozatot a zeneművészeti kar Liszt Ferenc termében. Egyebek mellett lesz fuvola- és rézfúvósgála, ének- és hegedűgála, gordonkagála, szaxofon- és ütőhangszeres gála, fafúvós gála és zongoragála.

A rendezvény keretében Petrovics Emil emlékére kortárs zenei énekversenyt rendeznek.

A kurzus ezúttal is a hallgatókból összeálló Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar hangversenyével zárul, amelyet Debrecen után Pécsett és Budapesten is bemutatnak. A zenekar karmesterét, Vásáry Tamást külön köszöntik 89. születésnapja alkalmából.

Bartha Elek, a DE oktatási rektorhelyettese a 21. alkalommal sorra kerülő rendezvény nemzetközi beágyazottságát emelte ki, amit jól jelez, hogy az európi országok mellett Japánból, Kínából, Izraelből, Kolumbiából, Chiléből és az Amerikai Egyesült Államokból is jelentkeztek hallgatók a kurzusra.

Nyitókép: Kovalcsik András kürtművész mesterkurzust vezet tanítványának, Bugya Kamillának, az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiáján Debrecenben, 2021-ben. Fotó: MTVA Bizományosi/Oláh Tibor

A rovat további cikkei