Ketten a teljesség felé

Trill Zsolt és Szűcs Nelli teljes joggal megérdemelné a színházi élet legszeretnivalóbb házaspárja titulust, ahogy a Leőwey Klára Gimnáziumban a tizenévesek elánjával és a legnagyobb természetességgel mesélnek a fiataloknak színházról, hivatásról - észrevétlenül legszemélyesebb élményeiket is megosztva a hallgatósággal. A debreceni Csokonai Színház Oblom-off című előadásának főszereplőjeként a POSZT-on vendégeskedő Trill Zsolt elmondta: Vidnyánszky Attilával és Viktor Rizsakovval közösen gondolkodva, szoros együttműködésben alakítanak ki egy produkciót, míg az Oblom-off rendezője, Andrzej Bubien erős személyiségével együtt hozta a maga kész Oblomovját is. A színész bevallása szerint jobban kedveli azt a fajta munkamódszert, amikor a rendezővel közösen "szülnek meg" egy előadást, ezzel együtt érdekes és izgalmas tapasztalat számára egy-egy ilyen határozott rendezői koncepcióval találkozni. "Nem mintha az Oblom-offhoz ne tettem volna hozzá, ebből engem nem tudnak kiradírozni" - világított rá színészi aktivitására, a szerep megformálásának többrétűségére a színész.

 

Ezt a fajta rendezést egy úthengerhez hasonlította, amely előtt-mellett a maga kis úthengerével igyekszik lavírozni, míg a szabadabb együttműködést egy futóverseny-hasonlattal érzékeltette: "Van olyan rendező, akivel a startvonalon egyszerre indulunk el és egyszerre próbálunk meg befutni a célba". Szerinte az a legfontosabb, hogy a rendezői rendszeren belül is megtalálja a maga boldogságát. És ha olykor nem is értenek egyet egy-egy döntéssel, a rendezői utasításokat még akkor is követni kell, ha ő maga - azaz a rendező - már nincs is ott, lényeges dolgokat sosem szabad megváltoztatni - vallja a házaspár. Ennek ellenére egy alkalommal éppen Szűcs Nelli volt az, aki egy főpróba közben a szünetben tanácsokkal látta el férjét az épp aktuális szerep megformálását illetően, aki a következő felvonásban önkéntelenül is felesége javaslatai szerint kezdett el játszani. Erre viszont ő maga is csak akkor eszmélt rá, amikor a rendező, Vidnyánszky Attila kérdőn nézett rá az előadás után.

 

Bár Debrecenben befogadói részről még mindig éreznek némi görcsösséget, merevséget, úgy gondolják, már önmagában amiatt érdemes színpadra lépni, mert újabban a fiatalok akár többször is megnéznek egy darabot, utána ott maradnak, érdeklődnek. Egy közönségtalálkozó alkalmával pedig egy lány egyenesen sírva fakadt a látottak hatása alatt: "Ilyen emberekért érdemes színházat csinálni" - vallja Szűcs Nelli. Bár a külső szemlélő számára a színház művelőinek élete tele van mámoros és megismételhetetlen pillanatokkal, Trill Zsolt szerint nagyon ritkán fordul elő, hogy "az ember valamit elkap". Mégis a színpad az a hely, ahol megadatik "a lehetőség arra, hogy az ember egy pillanatra teljesnek érezze magát". Felesége úgy fogalmaz: azt az utat keresik, amellyel közelebb kerülhetnek Istenhez - munkája során sokszor érzi úgy, hogy "a titkok kapujához" most került a legközelebb, és ezt a felemelő érzést semmi mással nem lehet összehasonlítani. A beszélgetés során kiderül: a házaspár - ha nem is mindenben - abban egyetért, hogy a játékban mindig meg kell találni azt az örömöt, amely ünneppé avatja az előadást.