Ne legyenek illúzióink: alighanem praktikus, magyarán pénzügyi okai vannak annak, ha egy színház "csak" szcenírozott operaelőadás bemutatására vállalkozik (ez a MűPa esetében talán éppen nem igaz, de a kivétel és a szabály közötti összefüggést jól ismerjük). Talán a nézők között is akad, aki rossz néven veszi a szegényházinak tűnő félmegoldást. Látványos díszleteket, pazar jelmezeket érdemlünk a pénzünkért, mondhatják - félig-meddig joggal. Az operarendezők és színházigazgatók többsége pedig bátran szolgálja ki ezt a szerintük kizárólagos igényt, ahelyett, hogy az egyszerűbb megoldást választaná.
Álljunk csak meg: mi lenne az "egyszerűbb" megoldás? Eresszünk össze egy üres térben hat-nyolc kiváló énekest, rakjunk melléjük egy remek formában lévő kórust meg zenekart egy elhivatott karmesterrel, valamint kerítsünk egy nem önérvényesítő, alázatos rendezőt, aki gondol is valamit az operáról! Ilyenkor aztán kiderül az, amiben sokan látatlanban nem bíznak: hogy ez is valódi, teljes értékű színház. Sőt: a sallang- és teátralitásmentes forma a mű eredeti jelentéstartalmaira koncentrálja a figyelmet. A MűPá-ban nem először választották az operajátszásnak ezt a takarékos, ugyanakkor megfelelő csillagállás esetén akár revelatív eredménnyel járó formáját.
A Káel Csaba rendezte A trubadúr a szokottnál nagyobb sajtófigyelmet kapott, a Lunát éneklő, hetvenegyedik életévében is aktív világhíres baritonista Renato Bruson újbóli magyarországi színpadra lépése okán. Negyvenhat évvel (!) ezelőtt ugyanebben a szerepben debütált - ha másért nem, hát pusztán az élő legenda meghallgatásáért érdemes volt elzarándokolni a Lágymányosi-hídhoz.
Az pedig hab a tortán, hogy egy operatörténeti randevúnál jóval többet tartogatott az este. Negyvenhat év mégiscsak negyvenhat év - és itt most jöhetne egy passzus arról, hogy az évtizedes felvételekhez képest mennyivel kopottabb, fáradtabb ma a Hang. De ez egyfelől nem igaz: a Hangnak hallatlan kifejező- és megjelenítő ereje van ma is; másfelől Bruson kivételes színpadi jelenlétét élőben megtapasztalva az apróbb pontatlanságokon átsiklik a figyelem. A többi énekeshez viszonyítva is feltűnően kevés, jól megválasztott gesztussal, szikár céltudatossággal fogalmazza meg Luna figuráját - mint aki már mindent tud róla. És ezzel valószínűleg nem járunk messze az igazságtól.
Feltételezem, hogy ez különösen inspiráló lehetett a partnerek számára (legalább ennyire emberi nézőpont lenne a sztár előtti lebőgéstől való rettegés, de itt profikról van szó). Az első két felvonás mindenestül a kelleténél egy csöppet megilletődöttebbre sikerült, a harmadik és negyedik felvonásra azonban már a Verdi-opera minden íze összeért. A Leonorát éneklő Sümegi Eszterből az első részben az óvatos átmeneteket, az alakítást valóban lüktetővé és élővé varázsoló árnyalatokat hiányoltam, azonban a IV. felvonás 1. képének börtönjelenetében, majd a drámai folytatásban megrendítő színeket mutatott. Az amerikai Tichina Vaughn mint Azucena inkább csalódást jelentett énekesként és színészként egyaránt. Az opera legizgalmasabb, egyben legrejtélyesebb alakját sajnálatos módon szinte teljesen sikerült megfosztania a titokzatosságától. Igazi meglepetés viszont a szöuli születésű Alfred Kim pazar Manricója. Szaktudásnál, énektechnikánál jóval többet tud Kim: lelket ad Manricónak. Sümegivel énekelt kettőseiben pontos és megrázó. Cseh Antal Ferrandójának határozott belépője a nyitóképben jótékonyan hatott az egész előadásra.
Káel Csaba tehát ezeket az énekeseket a már említett üres térbe, a Nemzeti Hangversenyterem szimfonikus zenekarokhoz szokott színpadára rakta. Két hatalmas - egy vízszintes és egy függőleges - téglalapra vetítették rá előadás közben az egyes helyszíneket, helyesebben néhány olyan egyszerű mozgó- vagy állóképet, melyek világosan, mégsem szájbarágósan mutatták, hol járunk. Semmilyen más kellék nem terelte el sem a néző, sem az énekesek figyelmét. Zoób Kati az énekesnőknek a fellépőruha és színházi jelmez között félúton lévő ruhakölteményeket tervezett. A Kolozsvári Magyar Opera Medveczky Ádám vezényelte zenekara, amely többször vendégszerepelt Magyarországon az utóbbi időben, valamint az ugyancsak innen érkezett énekkar egyaránt kirobbanó formát mutatott.
Nem is olyan bonyolult a recept. Tessék utánuk csinálni!
