A július 20-án kezdődött programsorozat a barokktól a kortársig számos workshoppal, hangszeres és énekes kurzussal, koncerttel várja hallgatóit, résztvevőit és az érdeklődőket.

A Crescendo Nyári Akadémia komolyzenei mesterkurzusra
az utóbbi évek számát bőven meghaladó, 160 diák jelentkezett 37 országból.
Ahogy az megszokott, a világ minden tájáról érkeznek a klasszikus zenei
mesterkurzus művésztanárai is.

Számos visszatérő és új művészt tudhat magáénak a nyári akadémia nemzetközi tanári kara. Először érkezik tanítani az amerikai csellóművész Will Chow és a szintén amerikai fagottművész Terry Ewell. Most köszönthetik a hallgatók először Iván Ildikó szoprán énekművészt és a svájci Widmer Pascal jazzdobost a tanári karban. Visszatérő művésztanár többek között Kemenes András zongora-, Kovácsházi István és Uwe Schenker-Primus ének-, Kállay Ágnes cselló-, Reto Reichenbach zongora-, Christian Studler fuvola-, Dag Anders Eriksen hegedűművész.

Az idei programsorozatban folytatódik a Kortárs zenei percek, melynek keretében Tornyai Péter, Kecskés D. Balázs és Orbán György munkássága kerül górcső alá. Szintén sor kerül idén is Nagy Réka viola da gamba és barokk cselló, valamint a finn származású Pauliina Haustein klasszikus improvizáció kurzusaira.

A tokaji Paulay Ede Színházban a szokásos operajelenet-est lesz látható, ezúttal Varga Bence rendezésében. A barokk, kamarazenei, jazz- és tanszaki koncertek kiteljesedéseként az utolsó napon a gálakoncerten lépnek fel a Crescendo Nyári Akadémia legkiemelkedőbb hallgatói. A hangversenyt és a közel kéthetes munkát Brahms II. szimfóniájának előadása koronázza meg az amerikai Delta David Gier vezényletével.

A Nyári Akadémia fesztiválprogramjaira a belépés ingyenes, azok a hatályos járványügyi rendelkezések betartásával látogathatók.