1956 őszén a Rákosi-rendszer "szocializmust építő" politikájával elégedetlen társadalmi rétegek forradalmi kiáltványokban, ünnepélyes deklarációkban fogalmazták meg sérelmeiket. Különböző társadalmi, politikai szervezetek az 1848-as hagyományokat követve, pontokba szedve hozták nyilvánosságra a nemzet, valamint az általuk képviselt társadalmi csoportok, közösségek követeléseit. Több közülük a korábbi évek mezőgazdaság- és parasztellenes politikáját bírálta és megváltoztatására szólított fel.
Általános követelés volt a kötelező terménybeszolgáltatási rendszer felülvizsgálata, illetve megszüntetése, a mezőgazdaság erőszakos kollektivizálásának leállítása, az egyéni gazdálkodók esélyegyenlőségének megteremtése a jobban támogatott állami gazdaságokkal és termelőszövetkezetekkel szemben, a paraszti termelés és tulajdon biztonságának helyreállítása, valamint a mezőgazdasági termelés nagyobb arányú állami támogatása.A Nagy Imre-kormány éppen csak hozzákezdhetett a sérelmek orvoslásához: eltörölte a gazdálkodókra nehezedő legsúlyosabb terhet, a kötelező beszolgáltatást. A falvakban a szövetkezés önkéntességére hivatkozva, központi utasítások nélkül is megindult az erőszakkal létrehozott termelőszövetkezetek bomlása. A szövetkezetből való kilépés, illetve a szövetkezetek felszámolásának szabályozására több településen az újonnan létrejött helyi forradalmi szervek tettek kísérletet.
A forradalom fegyveres leverése nem jelentette a korábbi agrárpolitika változatlan visszatérését. A társadalmi támogatást nélkülöző Kádár-kormány a paraszti követelések részleges teljesítésével próbálta konszolidálni hatalmát vidéken, szűkíteni a vele szemben állók körét. A kötelező beszolgáltatási rendszert nem állította vissza és - taktikai okokból, valamint politikai-adminisztratív erő hiányában - a felbomlóban lévő termelőszövetkezetek erőszakos együtt tartására sem törekedett, sőt a gazdálkodási mód szabad megválasztására tett ígéretet. Korlátozottan lehetővé tette a szabad földforgalmat, megszüntette a vetéskényszert és vissza lehetett igényelni azokat a földeket, amelyeket tulajdonosaik korábban felajánlottak az államnak.Az ún. mezőgazdaság-fejlesztési járulék eltörlése a paraszti társadalom felső rétege elleni politika végét ígérte. Mindezek a változások - a növekvő adóterhek és a kinyíló agrárolló ellenére is - sokak számára újra vonzóvá tették az egyéni gazdálkodást, és a korábbi években a mezőgazdaságot elhagyók tömegei - 150-200 ezer fő - kezdtek el ismét önállóan gazdálkodni. Úgy tűnt, hogy a bukás ellenére a társadalom egy széles rétege, a parasztság mégis haszonélvezője lehet a forradalomnak: a hatalom komolyan számol az önkéntes szövetkezeti társulások mellett a paraszti kisüzemek tartós jelenlétével.
Ezeket az illúziókat az 1958 végén újrainduló kollektivizálási kampány oszlatta szét, amely - a szocialista tömb elvárásaihoz igazodva - 1961-re teljes egészében kollektivizálta a magyar mezőgazdaságot. A paraszti ellenállás erejét, amelyet a hatalom 1956 előtt nem tudott igazából megtörni, az ötvenes-hatvanas évek fordulóján jelentősen csökkentette a tény, hogy az 1956-os forradalom veresége után már nem lehetett reménykedni a rendszer rövid időn belüli megváltozásában.
A kiállítás 2006. október 12-től december 31-ig látogatható.
Helyszín: Mezőgazdasági Múzeum, Budapest, XIV. Városliget, Vajdahunyadvár
