D_KOS20200319034_16.jpg

A metró egykori tiltott zónájába is beléphetnek az utasok

Szombattól fogadja a látogatókat az M2-es metró Deák Ferenc téri állomásán nyílt Metró Kiállítóterem: az eddig elzárt területen, az egykori diszpécserközpontban létrehozott különleges kiállítótér a budapesti metró relikviáit őrzi.

A BKV új gyűjteménytára az M2-es metró Deák Ferenc téri állomásának peronjáról közelíthető meg. A kiállítóterem időszakosan és csoportosan, regisztráció után látogatható – közölte a BKV Zrt. kedden az MTI-vel.

A Metró Kiállítóteremnek helyet adó térben működött 1970 és 2003 között az M2-es metróvonal diszpécserközpontja, ahonnan a forgalmat irányították. A fővárosi metrózás több mint fél évszázados története során rengeteg változáson ment át: a 2-es vonalat a 2000-es években újították fel, ami sok berendezés és eszköz lebontásával, lecserélésével járt. A régi tárgyak a használaton kívüli diszpécserközpontba kerültek, így jött létre a Metró Kiállítóterem – áll a közleményben.

A kiállításon eredeti metrós forma- és egyenruhákat, levágott vezetőfülkét, az első metróvezetők egyikének eredeti, cirill betűs jogosítványát, a cirill betűs feliratokkal ellátott vezetői pultot, a kezelőasztalokat és jó néhány múltidéző ereklyét láthat a nagyközönség, megismerve a metró működését és történetét. A relikviák megőrzésével a BKV nemcsak az elődök munkája előtt tiszteleg, hanem egy különös világot tár azon generációk elé is, amelyek már az informatika világában nőnek fel, továbbá olyan régi közlekedési társaságok utódjaként, mint például a BKVT, a Beszkárt vagy a FAÜ fontos társadalmi feladatának tartja a fővárosi közösségi közlekedés tárgyi és szellemi emlékének megőrzését – emelték ki. A társaság értékmentő tevékenységének köszönhetően jött létre 1975-ben a Millenniumi Földalatti Vasúti Múzeum, 1992-ben pedig a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum, valamint a BKV értékőrzésének eredménye a rendkívül népszerű, felújított villamosokból, buszokból és trolibuszokból álló nosztalgiaflotta is – tették hozzá a közleményben.

431533971_750577970552690_6526853432170758027_n.jpg
Diszpécserközpont volt egykor. Fotó: BKV Zrt. / Facebook

Az M2 metró peronszintjén lévő Metró Kiállítóterem – az egykori diszpécserközpont méreteiből adódóan – csak korlátozott létszámban tud látogatókat fogadni, ezért a tárlatvezetésekre előzetesen regisztrálni kell. A közlekedéstörténeti túrák időpontjáról a BKV webes felületein lehet tájékozódni. A márciusi és az áprilisi időpontok ingyenesek.

A Metró Kiállítóterem akadálymentesen – tehát babakocsival és kerekesszékkel – nem közelíthető meg. A kiállítás megtekintése 14 év felett ajánlott.

Ez is érdekelheti

Különleges hazai indóházak

Sok izgalmas vasúti pályaudvart találunk hazánkban, amelyek mindegyike az idő egy kimerevített pillanata. Pontos lenyomatai annak, hogy építésük idején mit gondoltunk szépségről, várakozásról, utazásról és megérkezésről.

A muskátlitól a páncélvonatokig – Így változtatta meg az életünket a vasút

A világ első gőzüzemű vasútvonalát 1825-ben adták át, és a vonat kétszáz év alatt átformálta az életet: gyors és költséghatékony áruszállítást tett lehetővé, országrészeket kötött össze. Ugyanakkor az első világháború borzalmai is elképzelhetetlenek lettek volna az új közlekedési eszköz nélkül.

Gurulás a vasúti örökség nyomán – A legszebb kerékpárutak elhagyott vonatútvonalakon

A kiszolgált sínek és állomások újrahasznosítása évek óta környezetbarát és értékmentő trend, amelyben egyre több régió látja meg a turisztikai értéket. Az új szerepet nyerő vasútvonalak ugyanis szinte mágnesként vonzzák a kerékpározás és az aktív kikapcsolódás híveit.

Amikor az út maga a cél – tíz lenyűgöző vasútvonal a világ minden pontjáról

A lassú élet egyre divatosabb fogalommá válik, csakúgy, mint a környezettudatos utazás, így mind többen fedezik fel újra a vasúti utazás romantikáját. Tíz utolérhetetlen és gyönyörű vonatutat – köztük egy magyart – hoztunk, amelyeken a nyugodt bámészkodás az egyetlen kötelező program.