Az Elszakadás témával kezdődik a nap, amely már ekkor lenyugvóban. Balla Zsófia költő vezeti a beszélgetést, és beszél a többiekről is hosszan, akik mind elhagyták az otthonukat egyszer, csak más időpontban, más indokból és más körülmények között. Kézzel tapintható a csalódottság és a fájdalom, meg persze az írásaikból is kihámozható, kinek jobban, kinek kevésbé ülte meg mindez a tolla hegyét. Balázs Attila ugye 1991-ben a jugoszláv háború és egy behívó miatt hagyta el az addigi legvidámabb barakkot (tévedések elkerülése végett, nem Magyarország érdemelte ki ezt a titulust a szocialista világrend összeomlása előtt), nem akart ölni és nem akarta, hogy megöljék, egyszerű. A mintegy tucatnyi regénye viszont meglehetősen bonyolult, a nosztalgia és egy egészen szürreális világ keveredik benne mind gondolatilag, mind nyelvileg. Balázs Attila aztán megtalálta Budapesten a helyét, ma a Kossuth Rádió szépirodalmi osztályának főszerkesztője.
Varga Imre 1982-ben telepedett át Magyarországra Csehszlovákiából, szabadabb szellemi közegben szeretett volna lenni. Az Egyszerű éjszaka című, a hetvenes években megjelent magyar nyelvű antológiában publikált írása után jegyezték meg a nevét. Formabontóként "tékozló élete után" aztán a költészet és szépírás mellett szociográfiákkal is foglalatoskodott. Ma Pest megyei vidéki elzártságban él. Tipikusan elvonulós alkat, de könnyedén beszél erről, és főleg ír. Gömöri György a rangidős, 56-ban lépett le, csak más irányba, miután az Egyetemi Ifjúság című lapot szerkesztette Budapesten és diáktüntetések főszervezője volt. Cambridge-ben jutott neki tanári állás, egy dupla csavarral lengyel irodalmat tanított. Báthori Csaba alapos kritikusról pedig kevesen tudják, hogy, mivel nem vették fel a bölcsészkarra társadalmi megkülönböztetés miatt, és elvégezte a jogot, Ausztriába ment 1981-ben, aztán hazajárt, amikor már lehetett, és hazatért.
Bonyolult életutak, amelyekről kiderül, hogy a halmozott kisebbségben levést is magukba foglalják és az életművek ennek fényében színeződnek tovább. Nem jut idejük végigmondani mindent, sokan vannak ahhoz egy beszélgetésre ennyi érdekességgel, kegyetlenül megszólal közben a kicsengető rákendroll és jönnek a Nemek és szerepek című nyilvános irodalmi identitás foglalkozás tagjai. Gerevich András melegként és költőként, nem a melegek költőjeként definiálja magát, Kiss Judit Ágnes a vérnő kategóriában indul és sikerül neki, Menyhért Anna női költő, de Takács Zsuzsa esetében kevésbé érthető a tematika.
Mindannyian felolvasnak, mert jut rá idejük, hiszen a versek rövidebbek, mint a próza. Józsa Márta aztán kénytelen kimoderálni őket, mert ismét felordít a zene. A gyerek - avagy a legnagyobb kisebbség címmel ellátott versenyzők: Böszörményi Gyula, Erdős Virág, Sajó László és Tóth Krisztina, akik gyerekeknek is írnak. De nem a gyerekirodalomról esik szó elsősorban, hanem a bennük élő gyerekről. Györe Balázs minden kérdést körülbelül háromszor feltesz nekik, különböző hangsúlyokkal, hiszen gyerekek, és ezt el is ismerik. Talán legkevésbé Erdős, Tóth Kriszta meg inkább ufó, Sajó a mai napig nem heverte ki a felnőttségét, Böszörményi meg kilencnek mondja magát.
- Na jól ránk is szabadítottátok ezt, köszönjük. Talán el kéne menni pszichiáterhez, szólal meg mellettem egy felnőtt. A környező reakciókból látom, ő is kisebbségben, akár Parti Nagy Lajos, akiről azt találták ki a szervezők, hogy egyszemélyes kisebbség és ő egyedül beszélhet a pszichés problémáiról. Pedig a nyelvi zsenik sincsenek egyedül.
