Nemes Márton festőművész Techno Zen című kiállítását mutatja be a 2024-es Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjában a Ludwig Múzeum, a kitelepülés kurátora Kopeczky Róna lesz.

A hazai gyakorlatnak megfelelően a Velencei Biennále nemzeti biztosa, Fabényi Julia, a Ludwig Múzeum igazgatója idén is nyílt pályázat útján, szakmai zsűri döntése alapján választotta ki a jövő évi, 60. Velencei Képzőművészeti Biennále magyar pavilonjának kurátorát és kiállítását.

A zsűri a kilenc pályázat közül Kopeczky Róna kurátor és Nemes Márton festőművész Techno Zen című pályamunkáját nyilvánította a pályázat nyertesének. A zsűri indoklása szerint „Nemes Márton a fiatal festőgeneráció egyik leginnovatívabb és legsikeresebb képviselője, aki műveiben a kép 21. századi újraértelmezésével kísérletezik, a hagyományos festészet határait anyagban és térben kitágítva. A Magyar Pavilon tereibe egy olyan multimédiás, több érzékre ható, a színeket középpontba helyező összművészeti alkotást tervezett, amely az absztrakt festészet hagyományain túl a kortárs élményvilágra, így a techno szubkultúra, a digitális képalkotás tapasztalataira épül. Munkáiban technikai eszközöket, ledpaneleket is beépít montázselemként”.

A zsűri döntését követően Fabényi Julia kiemelte: fontosnak tartja, hogy a Ludwig Múzeum olyan feltörekvő művészeket mutasson be, akiknek már van nemzetközi referenciájuk, és képesek egy kifejezetten a magyar pavilon tereibe szánt, jól átgondolt és friss műtárgyegyüttest elkészíteni.

641454a8a39f381a00208d9f.jpg
Nemes Márton. Fotó: Mónus Márton

Az 1986-os születésű Nemes Márton a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán kezdte meg tanulmányait, majd Londonban, a Chelsea College of Arts egyetemen szerezett diplomát. 2019-ben elnyerte az Esterházy-díjat. Munkáival számos jelentős nemzetközi és hazai kiállításon szerepelt. Az acb Galéria (Budapest) és a Double Q Gallery (Hong Kong) képviseli. New Yorkban és Budapesten él és dolgozik.

Kopeczky Róna művészettörténész, kurátor 1983-ban született. PhD fokozatát Párizsban, a Sorbonne-on szerezte. 2006 és 2015 között a Ludwig Múzeum kurátoraként dolgozott. Számos hazai és külföldi kiállítást rendezett, társalapítója és társvezetője a kelet-közép-európai kortárs képzőművészeti szcénára fókuszáló Easttopics platformnak. 2015-től az acb Galéria művészeti vezetője – áll a közleményben.

A 60. Velencei Képzőművészeti Biennálét 2024. április 20. és november 24. között rendezik meg. A magyar pavilon kiállítása a biennále zárása után a Ludwig Múzeumban is látható lesz.

Nyitókép: Nemes Márton: Eclipse. Render: Tóth Bernadett