13239335_1111203212233947_6245530837715282537_n
Ken Loach
Fotó: ? L. Venance / AFP

A május 22-ei esti cannes-i zárógála Ken Loach diadalával ért véget. A 79 éves brit rendezőlegenda bejelentése szerint utolsó filmje, az Én, Daniel Blake (I, Daniel Blake) a kritikusok egyik kedvence volt, és végül elnyerte az Arany Pálmát. Loach 2006-ban a Felkavar a széllel nyert már egyszer Arany Pálmát, így a Dardenne-testvérek, Alf Sjöberg, Francis Ford Coppola, Bille August, Emir Kusturica, Shohei Imamura és Michael Haneke mellett abba az elittársaságba került, amelynek tagjai kétszer is megnyerték a fődíjat Cannes-ban. A rendező Északkelet-Angliában forgatta legújabb moziját, amelynek főhőse egész életében ácsként dolgozott. Amikor 59 éves korában infarktust kap, életében először anyagi segítségre szorul. Találkozik egy kétgyerekes anyával, és életük összefonódik, miközben napjaink Angliájának egészségügyi bürokráciájával vívnak szélmalomharcot. Az Én, Daniel Blake előreláthatóan októberben kerül a magyar mozikba.

 

Loach mellett az egyik legfontosabb díjat nyerte el Cristian Mungiu, a román újhullám legsikeresebb rendezője, aki megosztva kapta meg a legjobb rendező elismerését Érettségi (Graduation) című alkotásáért. Mungiu 2007-ben a 4 hónap, 3 hét, 2 nappal elnyerte az Arany Pálmát, a nemzetközi filmkritikusok FIPRESCI-díját és az ökumenikus zsűri díját is. Mungiu legújabb, Érettségi című filmjében a rendező egy apa-lánya kapcsolaton keresztül beszél a szülői felelősségvállalásról, az igazságok relativitásáról és a kompromisszumok félreérthetőségéről. Az Érettségi előreláthatóan októberben kerül a magyar mozikba.

 

A belga Dardenne-testvérek Az ismeretlen lány (The Unknown Girl) című rendezésükkel tértek vissza a cannes-i versenyprogramba. Az Adéle Haenel főszereplésével készült alkotásban egy orvos megpróbálja kideríteni annak a páciensnek a kilétét, aki meghalt, miután visszautasította a kezelését. Az ismeretlen lány várhatóan novembertől látható a magyar mozikban.

 

A cannes-i filmfesztivál igazi fenegyereke, a dán Nicolas Winding Refn, aki hangos sikert aratott 2011-ben a Drive ? Gázt! című filmjével és versenyben volt két évvel később a Csak Isten bocsáthat meg című mozijával is, ezúttal egy erotikus vámpírthrillerrel szerepelt a versenyprogramban. A Neon démon (The Neon Demon) főszereplője egy modell, aki Los Angelesbe költözik és egy csoport csodás hölgy között nem várt konfliktusba keveredik. A Neon démonban igazi sztárparádé szerepel: mások mellett Elle Fanning, Keanu Reeves, Christina Hendricks, Jena Malone és Abbey Lee is feltűnik Refn új mozijában. A Neon démon magyar mozibemutatója június 24-én, az amerikai premierrel egy időben lesz.

 

Paolo Virzi a Rendezők Kéthete programban mutatta be a Like Crazy című új olasz filmjét. Az Esélylesők rendezője keserédes komédiájában Valeria Bruni Tedeschi és Micaela Ramazzotti játssza a főszerepet, két őrült lányt alakítva, akik egy pszichiátrián barátkoznak össze, majd onnan megszökve keresik a szerelmet és a boldogságot. A Like Crazy várhatóan az év végén kerül a magyar mozikba.

 

Szintén a Rendezők Kéthete programban szerepelt és aratott kitörő sikert a megható francia-svájci bábanimáció, az Életem Cukkiniként (My Life as a Courgette). Claude Barras rendező bemutatkozásában egy kilencéves kisfiú árvaházba kerül, ahol megható barátságba kerül a kisgyerekekkel, és közben olyan felnőttes témákról is beszélgetnek, mint a szex, a halál és a szülők hiánya. Barras tinédzserregényének adaptációja a fesztivál egyik titkos kincse volt, várhatóan év végén kerül a magyar mozikba.

 

13240155_1111204448900490_480138457235095519_n
Xavier Dolan
Fotó:? C. Duch?ne / FDC

A George Miller ausztrál filmrendező vezette kilenctagú zsűri, amelynek egyik tagja Nemes Jeles László, a Saul fia című Oscar-díjas magyar film rendezője volt, a Nagydíjat a kanadai Xavier Dolan A Juste la fin du monde (Épp a világ vége) című filmjének ítélte. A 27 éves rendező az 1995-ben elhunyt francia Jean-Luc Lagarce színdarabja alapján készült hatodik filmjét olyan francia világsztárokkal forgatta, mint az Oscar-díjas Marion Cotillard, Vincent Cassel, Nathalie Baye, Léa Seydoux és Gaspard Ulliel.

Andrea Arnold brit filmrendezőnő kapta a zsűri díját az Amerikai Egyesült Államokban játszódó American Honey című, marginalizálódott fiatalokról szóló road-movie-jáért, míg a legjobb forgatókönyv díját az Oscar-díjas iráni Aszgar Farhadi The Salesman (Az ügyfél) című letisztult családi drámája érdemelte ki. A film főszerepét alakító Sahab Hosszeini kapta meg a legjobb férfialakítás díját. A The Salesman főhőse Emad, egy színész, akit a bosszúvágy vezérel, miután feleségét bántalmazták.

Jaclyn Rose kapta a legjobb női alakítás díját Brillante Mendoza Fülöp-szigeteki rendező Ma'Rose című filmjének főszerepéért. A Manila egyik szegénynegyedében játszódó kétórás film egy kábítószer-kereskedelem miatt letartóztatott házaspárról szól, amelynek három kamaszkorú gyermeke különböző módon próbálja megszerezni a korrupt rendőrök által követelt összeget ahhoz, hogy a szülőket elengedjék. A történetet az anya szemszögéből meséli el az alkotás.

A legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát Gimenez Juanjo spanyol rendező vihette haza Timecode című alkotásáért, az A Moca que Dançou com o Diabo (A lány, aki az ördöggel táncolt) című brazil kisfilm, Joao Paulo Miranda Maria alkotása pedig elismerő oklevelet kapott. A fesztivál hivatalos és párhuzamos szekcióiba beválogatott elsőfilmek közül a legjobbnak járó Arany Kamera-díjat Houda Benyamina francia rendezőnőnek külvárosi fiatalokról szóló Divines című filmje kapta, amelyet a Rendezők Kéthete elnevezésű válogatásban mutattak be. Francois Truffaut filmjeiből ismerős Jean-Pierre Léaud munkásságát pedig életműdíjjal jutalmazta a fesztivál, amelyet Arnaud Desplechin francia rendező, a zsűri tagja adott át a 72 éves amatőr színésznek.

 

Forrás: MTI/Kultúra.hu