Mi adta az előadás ötletét? A Petőfi-bicentenáriumnak volt hozzá köze?
Az előadás ötletét nem a bicentenárium adta. Még nem volt vakcina a Covid ellen, amikor a kór leterített, és eléggé megszenvedtem. A betegágyamban olvastam el a Korompay H. János által összeállított Arany–Petőfi-levelezést, és annyira jól szórakoztam rajta, annyira fellelkesített, hogy elhatároztam: valamit kezdeni fogok ezzel az élménnyel. Az már más kérdés, hogy a Nemzeti Kulturális Alap különböző kollégiumainak köszönhetően Petőfi születésének kétszázadik évfordulója hozta el azokat a pályázati lehetőségeket, amelyek révén az előadás alkotógárdáját felkérhettem.
Hogyan alakult ki a koncepció?
Olyan zenés színpadi produkciót szerettem volna létrehozni a levelezés alapján, amihez hasonló eddig még nem született. Ehhez adott volt a zenekarom, a Tükrös együttes, amely már több évtizede játszik falusi magyar népzenét. Ferenczi Györgyről és az 1-ső Pesti Rackákról pedig tudtam, hogy óriási szívvel és kiváló zenei felkészültséggel nyúlnak Petőfi verseihez. Arra gondoltam, hogy a népdallá vált verseit mi játsszuk majd, míg a levelezésben található, egymáshoz írt verseiket Ferenczi György zenésítse meg. Ezen a vonalon indultam el. Ki kellett válogatnom a levelezésből azokat a témákat, amelyekre legfeljebb másfél órás koncertszínházi előadást lehetett felfűzni. Amikor ez nagyjából megvolt, és tudtam, hogy a párbeszédek között mikor kell megszólalnia a népzenének, és mikor Ferencziéknek, a továbblépés érdekében profi színházi szakemberekhez fordultam. Szerencsémre ismertem Enyedi Évát, aki elvállalta, hogy dramaturgja lesz az előadásnak, Hégli Dusan barátomat pedig a rendezésre kértem fel. A fiam, Liber Ágoston, Novák Eszter és Selmeczi György zenés színész osztályának végzőse az előadás Petőfije, Arany Jánost pedig jó barátja és osztálytársa, Krasznai Vilmos alakítja. A sors ráadásul úgy hozta, hogy Rohonyi Gábor Bolond Istók című filmjében a fiam játszhatja a fiatal Arany Jánost. A film bemutatója a jövő év első felében várható. Enyedi Éva a levelezés műfajából és időrendjéből kibillentve, elképesztő kreativitással párbeszédesre alakította át a szöveget.
Petőfi és Arany sokak szerint külön-külön is lerágott csont, hát még egyben. Lehet még a 21. században, kétszáz évvel Petőfi születése után újat mondani róluk?
Kiemelkedő életművek soha nem válhatnak lerágott csonttá. Koncertszínházunkban kilencven százalékban Arany János és Petőfi Sándor szövegei hangzanak el. Ha a közönségnek olyan érzése támad, hogy az előadás tele van újdonsággal, akkor az elsősorban a két egykori barátnak köszönhető. Ennek az a magyarázata, hogy magánlevelezésben az ember magától értetődően másképpen nyilvánul meg, mint a közlésre szánt irodalmi műfajok bármelyikében. Ehhez járul az alapvető célunk, hogy a két költő hétköznapi énjére koncentráljunk. A kettőjük között kialakult szívbéli, kölcsönösen inspiráló, felvillanyozó barátság szülte levelezésből olyan történeteket, szövegrészeket válogattunk az előadásba Enyedi Évával, amelyek az irodalmi kánon kevésbé ismert részéhez tartoznak.
Az előadás leírásában azt olvashatjuk, a két barát tűz és víz volt. Szembeállításuk, ellenpontozásuk régóta él a köztudatban. De ha annyira mély barátság alakult ki köztük, amilyenről tudunk, hasonlítaniuk is kellett valamiben.
A tűz és víz hasonlat a habitusra vonatkozik. Ha személyiségtípusok alapján jellemeznénk őket, Petőfi kolerikus, Arany pedig melankolikus alkat volt. A kolerikus eleme a szakirodalom szerint is a tűz, a melankolikusé pedig a föld. Ha úgy tetszik, Petőfi az extrovertált, világmegváltó, míg Arany az intovertált, mérlegelő típushoz tartozott. Ezzel szemben az erkölcsi normarendszerüket, világképüket, ars poeticájukat, költői tehetségüket sok esetben nagyon hasonlónak látjuk.
Ha léteznek művészek, akiknek az életrajzát mindenki kívülről fújja, az Arany és Petőfi. Jól ismerjük a barátságuk éveit követő időszakot, a sorsukat, és azt a fájdalmat, amit Arany barátja halála miatt érzett. Ki lehet ragadni két élet kontextusából a barátság néhány évét úgy, hogy ne a tragikum legyen az előadás alaphangja, vagy ezt a rövid időszakot az előzmények és a folytatás nélkül nem lehet elképzelni?
Ismeretségük 1847. február 4-étől, Petőfi első Aranyhoz írt levelétől 1849. július 31-éig, Petőfi halálának feltételezett napjáig, tehát szűk két és fél évig tartott. Ez az időszak sorsfordító volt a nemzet szempontjából, és a sorsuk közéleti szerepvállalásuk miatt szorosan összekapcsolódott a történelmi eseményekkel. A levelezés jó része az ezekhez való viszonyulás lenyomata. Rengeteg nehézséggel kellett megküzdeniük, de sok felemelő dolog is történt velük. Fantasztikus, hogy a csapások közepette végig ott voltak egymásnak. A feltétel nélküli barátság és persze a kivételesen gazdag irodalmi eszköztár mindkettőjük számára nélkülözhetetlen volt a túléléshez.
Azért nem tragikus az előadás alaphangja, mert a levelezésüket áthatja a humor. Ezt erősíti, hogy Enyedi Éva ötlete alapján kortárs paródiák is bekerültek az előadásba. Ezeket a vetélytársak irigysége szülte, de némelyikük kétségkívül telitalálat. Egyébként talán az okozta számunkra a legnagyobb fejtörést, hogy a darab első kétharmada felhőtlenül szórakoztató legyen, de a tragikus végkifejlet katarzisa se szenvedjen csorbát.
Emlékszik az alkotásaikkal való első találkozására?
Ennek az előadásnak nem az általános iskolai tanulmányok adják az alapélményét. Az ELTE magyar szakán, ahol végeztem, ha a tanári pálya lehetőségét nem akarod kizárni, gyakorlótanításon kell részt venned. Ennek számomra a Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium lett a helyszíne, és Petőfi költészetét kellett tanítanom. Akkor értelemszerűen sokat olvastam tőle és róla. És kiderült számomra, hogy mekkora forma volt. Igyekeztem ezt az élményemet átadni a srácoknak, hogy érezzék, milyen jól szórakoznánk a társaságában, ha köztünk lenne.
Melyek a kedvenc szeletei az ön számára az alkotói munkásságuknak?
Mindkét életmű nagyon gazdag, Petőfié ráadásul annak ellenére, hogy mindössze 26 év adatott meg számára. Nyelvzsonglőrök voltak, és több műfajban is maradandót alkottak. A válogatás és a kiemelés dolga az irodalomtörténészeké, nem az enyém. Azt azonban megjegyezném, hogy Arany fordítóként is nagy hatással volt rám. Lenyűgözőnek tartom például a Shakespeare-fordításait.
Az alkotói folyamat során milyen célközönség lebegett a szeme előtt? Melyik korosztályt szeretnék bevonzani?
A jó zenék és a humor miatt mindenki szeretheti az előadásunkat, de persze teljesebb élményben részesül az, akinek megvannak a korszakra vonatkozó ismeretei. Engem a legjobban az érdekel, hogy a középiskolások hogyan reagálnak majd. A két fiatal színésszel az élen azon voltunk, hogy a tizenéves korosztály a darab végére igazán a szívébe zárhassa őket.
A Barátomhoz koncertszínház. Mi erősebb benne: a zene vagy a színház?
Minden tekintetben egyenrangúak. Az Arany- és a Petőfi-szövegek minőségéhez nem férhet kétség, ahogy a népzene és a népdalok kiérlelt esztétikumához sem. Ferenczi György pedig nagy rutinnal, alázattal és a költők zsenialitására támaszkodva írta meg a dalokat. Neki köszönhető, hogy sok zeneszámot közösen, meglepően jól működő szimbiózisban ad elő a két együttes.
A tánc, a színpadi mozgás is szerepet kap a produkcióban?
Hégli Dusan a pozsonyi Ifjú Szívek Táncszínház rendező-koreográfusa, ezért lesznek a darabban táncos betétek is. A színészek már nagyban tanulják azokat a néptáncfigurákat, amiket az előadáshoz illesztett. Ezzel éppen a premierre fognak elkészülni, úgyhogy én magam is kíváncsian várom az eredményt.
Mi jellemzi az előadás zenei világát?
Petőfi sokszor megfogalmazta, hogy számára az a siker fokmérője, hogy a nép körében népszerűvé válnak-e a költeményei. Arannyal együtt úgy gondolta, hogy a műköltészet, az irodalom nem szólhat kizárólag az európai műveltséghez hozzáférő kevesekhez. Arról álmodott, hogy a költeményei szájról szájra terjednek majd. És így történt. Egyrészt tudjuk, hogy a Nemzeti dal volt az első olyan költemény, amely pár nap alatt több mint százezer emberhez jutott el, és hihetetlenül népszerűvé vált. Másrészt pedig még az életében megvalósult Petőfinek az a vágya, hogy költészetét a parasztság magáénak érezze. Sorai, költői képei közül számtalan beleolvadt a népköltészetbe, méghozzá úgy, mintha mindig is a része lett volna. A Tükrös zenekar repertoárjához a legszorosabban hozzátartozik a mezőségi és szatmári falvak zenéje. Szerencsénkre a különböző népzenei gyűjtések tanúbizonysága szerint éppen ezeken a területeken őrződtek meg nagy számban Petőfi-versrészletek. Ferenczi György és zenekara a magyar népzenét és az afrikai eredetű bluesban gyökerező amerikai műfajokat is jól ismeri, a kettőre egyszerre reflektál a stílusuk. Az előadás zenei világának felépítése során ezt használtuk ki.
Mit gondol Arany és Petőfi kanonikus, meggyökeresedett helyéről a közoktatásban? Kellene változtatni azon, ahogy tanítják őket? Az önök előadása beilleszthető lenne a tananyagba?
Nekem utoljára harminc éve volt érdemi kapcsolatom a közoktatással, mivel nem lettem tanár. Nem tudom, hol tartanak a mai pedagógusok. Az azonban bizonyos, hogy ez az előadás gond nélkül beilleszthető lenne a mindenkori tananyagba, mert leemeli a piedesztálról a két költőt, és megadja a hozzájuk való személyes kapcsolódás lehetőségét.
Milyen kép élt önben Aranyről és Petőfiről az előadás létrehozása előtt, és mit gondol róluk most?
Amikor én a ’70-es, ’80-as években iskolába jártam, mindketten kiemelt figyelmet kaptak. De túl sokra iskolai keretek között nem nagyon van lehetőség. Ez az oka annak, hogy a személyiségükről az oktatás során keveset tudunk meg. Az már mindenkinek az egyéni érdeklődésén múlik, hogy megelégszik-e ennyivel. Mi az alkotótársaimmal úgy érezzük, hogy tágíthatjuk a horizontot, ezért tálcán akarjuk kínálni a közönség számára a két klasszikusunkra vonatkozó mélyebb ismereteket.
Az előadásról itt található további információ.
Nyitóképen a Barátomhoz című koncertszínházi előadás próbája. Fotó: Nagy Balázs
