A Smithsonian Magazine cikkéből kiderül, hogy több fajról jó száz éve nem rendelkeztek semmilyen adattal a biológusok, így a szakemberek azt gondolták, ezeknek a csigáknak a nyomát már csak az üres héjak és a fosszíliák őrzik.
Az elmúlt évtizedben azonban a kutatók olyan fajok élő tagjait találták meg a portugál szigeteken, amelyekről sokáig azt hitték, hogy kihaltak, ezzel pedig megindulhatott a csigamentő és -újratelepítő akció, amelynek keretében fogságban szaporították az egyedeket.
A Marokkó partjainál található, a Madeira-szigetcsoporthoz tartozó Desertas-szigetek meredek szikláin, a fával alig borított, hegyes és szélfútta terepen háborítatlanul élhettek volna a csigák, ám az ember és általa a szigetre invazív fajként betelepített, növényekkel táplálkozó kecskék, valamint az egerek és a patkányok szinte kipusztították a csigapopulációt.
A madeirai Természetvédelmi és Erdészeti Intézet (Instituto das Florestas e da Conservação da Natureza – IFCN) kutatói 2012 és 2017 között több expedíción a veszélyeztetett csigafajoknak körülbelül kétszáz darabját találták meg a szigetek legnagyobbikán. Ezeket a példányokat brit és francia állatkertek segítségével szaporították.
Ennek köszönhetően az 1329 csigát Bugio szigetén engedték szabadon, amely mentes a kecskéktől és a célzott irtás miatt a rágcsálóktól is. Azért, hogy a kutatók pontosan követhessék a csigák életét, ultraibolya jelölővel pöttyözték fel a házukat.
A külvilágtól való viszonylagos elszigeteltség miatt a Madeira-szigeteken él az összes dokumentált szárazföldi csigafaj fele, a koncentráció pedig akkora, hogy e 11 ezer fajnak a fele mindössze hét szigeten található, ráadásul háromszáznál több szárazföldi csigafaj többsége a világon máshol nem található meg.
Az 1500 óta kipusztult állatok körülbelül 40 százalékát jelentik a csigák. A madeirai fajok viszont nem csupán megmenekülhetnek, de új esélyt kaphatnak a kutatóktól: a tervek szerint idén és 2026-ban további négy csigatelepítési projektet hajtanak végre a Desertas-szigeteken.
