DKRCS20250523004.jpg

Már tudhatók a könyvtári és levéltári pályázatok eredményei

Kihirdették a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) 2025. évi könyvtári és levéltári pályázatának eredményeit október 3-án Budapesten. A pályázatok eredményei a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) weboldalán érhetők el.

Vincze Máté, a KIM közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára kiemelte: a négy pályázat közös célja az, hogy „kulturális örökségünk, identitásunk alapdokumentumai, forrásai megismerhetőek legyenek” és a jövő nemzedékeiben legyenek olyan olvasók és kutatók, akik rendelkeznek az értő, analitikus olvasás képességével és kíváncsisággal.

Vincze Máté hozzátette: látható, hogy a könyvtárak munkája eredményes, amit jól mutat, hogy Magyarországon már meghaladja a könyvtárlátogatók száma és a kikölcsönzött könyvek száma is a koronavírus előtti időszakét.

Ezt a tendenciát hivatott katalizálni a Könyvtári Kihívás program, melynek nemsokára kihirdetik az eredményét – emelte ki a helyettes államtitkár, aki beszámolt arról is, hogy újraindult a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Márai-programja, amely magyarországi és a Kárpát-medence magyar könyvtárainak állománybeszerzését és olvasásnépszerűsítési törekvéseit támogatja. Csak ebben a két programban 400 milliós nagyságrendű támogatásról lehet beszélni – fűzte hozzá.

Vincze Máté fontos háttér-kezdeményezésnek nevezte az október 3-tól nyilvános eredményű, évi 120 millió forintos támogatást nyújtó Országos Dokumentumellátási Rendszert (ODR), mely garantálja azt, hogy az összekapcsolódó könyvtári rendszer révén az olvasó a saját települési könyvtárán keresztül a teljes rendszerből tudjon kölcsönözni.

„Az ODR a tudás demokratizálását, hozzáférhetőségét szolgálja, megszünteti a fizikai távolságot a felhasználó és az információ között és egyenlő esélyt teremt a tanulásra és a fejlődésre mindenki számára” – fogalmazott a helyettes államtitkár, aki elmondta, hogy 2024-ben a program segítségével 770 ezer olvasó megközelítőleg 7,3 millió dokumentumot kölcsönzött ki a könyvtárakból.

A kihirdetett három másik pályázat az identitásforrások megőrzéséről és hozzáférhetőségéről szól – hangsúlyozta Vincze Máté. Tájékoztatása szerint az Országos szakkönyvtárak 2025. évi állományvédelmi támogatása elnevezésű pályázat 50 millió forintos keretéből idén kilenc országos szakkönyvtár részesül, hogy megőrizhessék és ápolhassák a muzeális könyvértékeket. „Jelentős, megközelítőleg egymilliós, felbecsülhetetlen értékű állományról beszélünk” – hívta fel a figyelmet.

D__AS20241024001.jpg
Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára. Fotó: Kovács Tamás / MTI

Elmondta: a tudásnak és a magyar identitásnak atomikus forrásait a levéltárak őrzik, ezért a Közlevéltárak 2025. évi támogatása című pályázatot 40 millió forinttal, a Nyilvános magánlevéltárak 2025. évi támogatása elnevezésű pályázatot pedig szintén 40 millió forinttal írta ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Ezek a pályázatok segítik a közlevéltárak és nyilvános magánlevéltáraknak a jogtörténeti és a történettudomány forrásbázisának, vagy az egyéni múlt szempontjából is nélkülözhetetlen családtörténeti kutatások forrásainak megfelelő megőrzését és kutathatóságát szolgáló munkát – tette hozzá Vincze Máté, aki szerint a program támogatja a levéltári leírások és adatbázisok készítését, az iratdigitalizálást, tudományos kiadványok készítését, valamint levéltári iratok restaurálásának költségeit és a levéltári technikai feltételek javítását is.

„A szakemberek nélkül hiába javítanánk az infrastruktúrát és a feltételeket, erre a kiemelkedő munkájuk ad lehetőséget” – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Vincze Máté hangsúlyozta, hogy a könyvtári és levéltári pályázatok az elmúlt években nagy sikereket hoztak. Példaként említette az egyházi anyakönyvek restaurálása, egyházi közösség 1956–1960 közötti állambiztonsági megfigyelését bemutató tudományos munka kiadását, a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) Levéltára az állományában található, analóg fényképek készítéséhez használt negatív filmek szakszerű és kiváló minőségű digitalizálását, valamint a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Gyűjteménye több középkori oklevelének állományvédelmi kezelését.

A pályázatok eredményei a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) weboldalán érhetők el – tájékoztatott a helyettes államtitkár.

Ez is érdekelheti

Indul a magyar–szerb kulturális évad

Szeptemberben indul és jövő júniusig tart a magyar–szerb kulturális évad. Erről egyeztetett Kiss-Hegyi Anita, Magyarország kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára és Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke szeptember 17-én Szabadkán – adta hírül a Pannon RTV.

Melyik lesz Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026?

Hétfőtől lehet pályázni a Magyarország Ifjúsági Fővárosa 2026 címre, amelyet egy magyarországi és egy külhoni település viselhet majd 2026. január 1. és december 31. között.

Kihirdették az idei Prima díjasokat

Csaknem 900 jelölés érkezett idén a szakmai szervezetektől, korábbi díjazottaktól és civil szervezetektől az ország egyik legrangosabb elismerésére. A Prima Primissima Alapítvány kuratóriuma kiválasztotta azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat, húszan pedig a Primákat december 5-én a Művészetek Palotájában.

Emelkedik a Csoóri Sándor Programra fordított támogatás

A kormány az eddigi 2,5 milliárd forintról jövőre 4 milliárd forintra emeli a Kárpát-medencei magyar népművészetet a középpontba helyező Csoóri Sándor Program támogatását – jelentette be Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter szombaton.