A kihívás hoz lázba Interjú Kerekes Péterrel

Hogyan indult a médiás pályafutásod?

A média világába három éve kerültem bele, de már gyermekkorom óta érdekelt. Sajnos akkor még nem írtam le, hogy mire vágyom ? egyébként azóta igen ? , és tavaly egy kis papírra megfogalmaztam azt, hogy mit szeretnék majd elérni egy év alatt. Még nem néztem meg a papírt, de kíváncsi vagyok, mit is gondolhattam akkor és most mennyiben sikerült beváltani ezeket a reményeket. Emlékszem, amikor 18 évesen a pályaválasztás elé kerültem, édesanyámmal ott ültem a leadás előtti éjjelen a felvételis könyv fölött, és azon gondolkodtunk, vajon hova tovább. Én pedig mondtam neki, hogy engem a fotózás érdekel, de ő azt javasolta, hogy előtte inkább egy ?rendes? szakmát is tanuljak ki. Most nagyon örülök, hogy akkor ezt mondta, mert abból az időszakból rengeteg emberrel a mai napig jó barátságban vagyok. A tévé előtt nagyjából hét évet dolgoztam a vendéglátásban, ami nagyon sokat adott. Mellette csomó más dologgal is foglalkoztam, például ingatlanokat adtam el, sítáborokat szerveztem, turnéztam, felszolgáltam, de volt pékségem és egy kocsmám is. Aztán 25 évesen ott álltam a kocsmában és elgondolkoztam, nem éreztem igazán szabadnak magamat, majd úgy döntöttem, hogy az önmegvalósítás útjára lépek, azaz: most vagy soha. Elmentem tanulni a Komlósi Oktatási Stúdióba, nem volt könnyű az út, hiszen pénzbe került, de az igazgató, Komlósi Gábor motivált, hogy igenis lesz értelme ennek az egésznek. A tanulás közben éjjeli munkákból tartottam fent magamat. Később, amikor átvehettem a végzettséget igazoló oklevelet, már másnap meg is kaptam a szerződésemet. Persze, ennek volt előzménye is, rájöttem, hogy a videós területen másképp látok, és egy kijelző nélküli extrém sport kamerával kezdtem el saját videókat csinálni, például egy színházat elkísértem turnézni Párizsba, ahol videóztam a várost és interjúztam a színészeket. Autodidakta módon a videókészítés minden fázisát megtanultam, az operatőrködéstől kezdődően a vágásig. Erre a saját látásmódomra érkeztek visszajelzések, amikből építkeztem, és magamtól utánajártam a dolgoknak. A tévénél szerkesztő-riporkedtem, ami akkora élményt jelentett számomra, hogy akkor úgy éreztem, enyém a világ. Minden kritika és dicséret motiváló erővel bírt a szakmai fejlődésemhez. Mindemellett sokat köszönhetek az Új Média szerekesztőségének, hiszen először ők szavaztak bizalmat nekem, és adtak lehetőséget, hogy több területen kipróbálhassam magam.

Tényleg sok mindenben, egymástól egészen különböző területeken is kipróbáltad magadat. Hogy látod, sikerült az ?önmegvalósítás??

Azt szoktam mondani, hogy az élet egy óriási játszótér, és te döntöd el, hogy csak végig csúszdázol, vagy elmész és kipróbálod a libikókát is. Az eddigi munkatapasztalataim során voltam már egy jó pár játszótéren, de amikor bekerültem ebbe a közegbe, csak tátott szájjal bámultam, hogy még más hinták is vannak, és én azokat is ki akarom próbálni. A kérdésre válaszolva, igen, azt gondolom, hogy most megtaláltam magamat. Összeállítottam egyébként egy saját kameraszettet, vágógépet, amivel nagyon sok külföldi útra mentem el, például én tudósítottam Kölnből, az ifjú zenészek Eurovíziós versenyéről. Ezek pedig mindig annak köszönhetőek, hogy lehetőségeket kaptam rájuk, én pedig megpróbáltam kihasználni őket és megfelelni az elvárásoknak. Talán ennek a mentalitásnak köszönhetem, hogy januárban az Új Média bizalmat szavazott nekem és felvettek belsős munkatársnak, rá két hónapra pedig műsorvezető állást ajánlottak a Petőfi TV-nél. Persze, ezt is sok előzetes egyeztetés és beszélgetés előzte meg. Én mindenkivel barátkozom, szeretek hangosan mozogni, de visszaemlékezve, az első napomon megijedtem, annyira nem ismertem senkit. Arra gondoltam, velük majd mikor leszek ilyen viszonyban? Aztán ahogy dolgoztam, alakultak a projektek és jöttek a feladatok, szép lassan megismertem sok embert és beleszerettem ebbe a világba. Azt hiszem, ez a gondolkodásmód tett alkalmassá arra, hogy kipróbáljam magamat a képernyőn.

Bár interjúkat korábban is készítettél, eddig lényegében a háttérben dolgoztál. Milyen érzés most műsorvezetőként, a kamera másik oldalán egyedül uralni a terepet?

Igen, az elmúlt két évben végig a háttérben dolgoztam, persze, néha kisebb stand-upokkal a kamera elé kerültem, de nem ez volt a jellemző, én inkább az anyagok szerkesztéséért és a gyártási feladatokért feleltem. Ez a két év nekem olyan, mint két méter, ami távolságban nem sok, lelkileg viszont egy valóságos Mariana-árok. Nagy a különbség, de szerintem jó tapasztalatot jelent, hogy a háttérből jövök, ugyanakkor nehézséget is okoz, mert aki nem ismeri ezeket a háttérfázisokat, az sok mindenen nem aggódik, amin én igen. Ez az egészséges aggodalom majd biztos csökken, de örülök neki, hogy tudom ezeket, mert amúgyis érdekelne, és tudom, hogy odamennék megkérdezni. Most egy egészen más területen próbálok kiteljesedni és közben adódnak olyan feladatok is, amikről korábban nem gondoltam volna, hogy meg tudom oldani, de mivel élő adásban vagyunk, muszáj. Engem a kihívás hoz lázba, mindig kell valami újdonság. Persze, vannak dolgok, amik folyamatosan kitartanak, és végigkísérnek az életemen, de néha azokat is el kell engedni egy mély levegővel, és akkor jön majd az új impulzus és az új ötlet. Mintha egy szörfdeszkán lennék és a hullámokra várnék, ami lehet akár a következő sport vagy éppen szakma, amit szeretnék megtanulni.

Köztudottan nagy sportember hírében állsz. Mit szeretsz mozogni, mivel töltöd a szabadidődet?

Nagyon szeretek sportolni, és úgy érzem, hogy ebben a feszített tempóban ez az, ami kikapcsol. Sokáig fociztam, csak egy sérülés miatt tavaly abbahagytam. 24 évesen elkezdtem szertornázni, gördeszkáztam, koriztam, atlétizáltam, kajakoztam, teniszezem, ping-pongozom, biciklizem, snowboardozom. Rendszeresen futok, ami közben olyan gondolataim jönnek elő, hogy egy teljesen más dimenzióba kerülök. Kondizni is gyakran járok, mindig magamnál tartom az edzőcuccot, szóval ha este 11-kor végzek a munkával, akkor is elmegyek még edzeni. Igyekszem az életem részévé tenni a sportot. Tavaly tanultam meg a barátaimmal wakebordozni, amire elsőre nagyon nehéz volt felállni és akkor ezt nem értettem, majd közben raktam össze a hibákat. Megint egy hasonlattal élve, amikor látod, hogy egy mozaikot össze kell rakni, csak söprögeted a darabokat, pakolod a falra, aztán mikor elsétálsz, akkor lepotyog három kis kocka, majd ismét felrakod, amik leesnek és miközben újabbakat teszel fel, akkor lehet, hogy megint három leesik, de szép lassan akkor is összeáll a dolog, egyre több lesz fönt és elkapod a ritmust. Én mindenhez így állok hozzá.