Idén ősszel kilencedik alkalommal rendezik meg a Kortárs Ékszerhét Budapestet. A szeptember 22-én induló esemény célja az, hogy az ékszerművészeket beemelje a globális vérkeringésbe, egyúttal izgalmas programokkal hozza közelebb a területet a laikus közönség számára is.

A Fiatal Iparművészek Stúdiója Egyesület háttértámogatásával megvalósuló eseményt kétéves tematikában rendezik meg. Páros években a Kortárs Ékszerhét Budapest egy sok helyszínes kiállítás-sorozatban manifesztálódik, míg a páratlan években – így idén is – egy nemzetközi pályázati anyagból rendezett kiállítást mutatnak be.

A Kortárs Ékszerhét Budapest idei nemzetközi pályázatának hívószava a Re:Action volt, a kiírásra több mint 150 alkotás érkezett be. Ezekből választotta ki a világszerte elismert tagokból álló, háromfős független szakmai zsűri azt a 47 művet, amit az ékszerdobozzá avanzsált Hybridart Space Galériában tekinthet meg a nagyérdemű. A 2023-as kiállítás exkluzívnak ígérkezik, mivel a jelentkezők kreációi mellett az ítészek kiemelkedő alkotásait is szemrevételezhetik a látogatók.

A kéthetes ékszerhét szeptember 22-én veszi kezdetét. A nagyszabású, díjátadóval egybekötött nyitóeseménynek a Hybridart Space ad otthont, ahol a zsűriből Fábián Veronika és a belga David Huycke teszi tiszteletét. Utóbbi szakmai előadást is tart a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Auditóriumában szeptember 23-án. Ez a program kifejezetten a nem szakmai érdeklődőknek is szól, csakúgy, mint Lőrincz Réka workshopja, egy háromnapos önismereti tréning a Kredenc Műteremben. Hamvai Kinga, az MNB Arts and Culture művészeti divízió vezetője kettős tárlatvezetést tart az MNB Ingatlanholding Kft. műgyűjteménye és a Kortárs Ékszerhét Budapest Re:Action pályázatának anyaga között. Egy múzeumpedagógiai foglalkozás is debütál, ahol a résztvevők Bence Bettina (Ludwig Múzeum) interaktív tárlatvezetésével és egy beszélgetéssel kerülhetnek közelebb az ékszerművészethez.

Részletes program itt található.

Nyitókép: Kortárs Ékszerhét Budapest (archív)