Kilencven év után került haza Vaszary János titkos önarcképe
Kilencven éve lappangó, külföldről hazakerülő Vaszary-önarckép, klasszikus Lotz Károly-festmény, egy titokzatos alakot ábrázoló Gulácsy Lajos-portré és egy muzeális, monumentális Deák-Ébner-alkotás is szerepel a Virág Judit Galéria őszi aukciójának kínálatában. Október 3-tól két héten át a publikum is megcsodálhatja a magyar festészet remekműveit, amelyek sokáig magánkollekciókban, a nagyközönségtől elzárva rejtőzködtek.
Vaszary János Matróz a tengerparton című festményének felbukkanása igazi művészeti szenzáció. A kép közel kilenc évtizeden keresztül lappangott, majd egy külföldi gyűjtő kollekciójából került elő, és térhetett haza Magyarországra. A Virág Judit Galériában most két hétig (október 3–16.) láthatja a közönség a képet, amely egyben rejtett önarckép is.
A kép kikiáltási ára 18 millió forint.
Lotz Károly műveinek felbukkanása mindig izgalommal tölti el a közönséget és a műgyűjtőket. A most aukcióra kerülő, klasszikus témát feldolgozó, kagylóarannyal festett Vénusz születése című műve feltehetően egy azóta megsemmisült budapesti palota dísztermébe készült.
Gulácsy Lajos a Magyar Nemzeti Galériában tartott életmű-kiállítása igazi szenzáció volt két éve. Gulácsy 1904-ben, Rómában festette meg A cselszövőt. A kép, melyen egy férfi reneszánsz öltözetben, karddal az oldalán jelenik meg, minden bizonnyal Lorenzo de Medicit ábrázolja.
„A szépasszonyok festője vagyok” – vallotta Batthyány Gyula. A kor híres asszonyai, arisztokrata hölgyei, diplomatafeleségek szívesen ültek modellt a festőnek. A Batthyány-dinasztia leszármazottjának most aukcióra kerülő Menyegző (triptichon) című festményén is a nőalakok dominálnak, és az esküvői jelenet mint egy fantasztikus színielőadás tárul elénk. A kecses nőalakok szoborcsoportként magasodnak a festményen, a középpontban pedig az előkelő menyasszony áll. A Menyegző 10 millió forintos kikiáltási árról indul.
Kalapács alá kerül Kmetty János életművének egyik csúcsdarabja, a Csendélet KUT folyóirattal című festmény is, amelynek kikiáltási ára 30 millió forint. Ugyancsak fontos tétel lesz Egry József lírai, a balatoni atmoszférát gyönyörűen megragadó tájképe, mely Badacsonyt ábrázolja. Az árverésre kerülő, monumentális alkotás kezdőára 20 millió forint.
Berény Róbert Árnyék és Olympia című alkotása témájában abszolút ritkaságnak tekinthető a művész 20-as, 30-as években alkotott műveihez képest. A titokzatos címadás egyelőre megoldatlan rejtély. A zeneileg is kiemelkedő műveltséggel rendelkező, kiválóan hegedülő művészre nagy valószínűséggel hatott Offenbach operájának hősnője, Olympia vagy Molnár Ferenc ezen időszakban debütáló Olympia című háromfelvonásos darabja, ugyanakkor megkerülhetetlen a Manet Olympiájának parafrázisakénti értelmezés is.