Vaszary János

Kilencven év után került haza Vaszary János titkos önarcképe

Kilencven éve lappangó, külföldről hazakerülő Vaszary-önarckép, klasszikus Lotz Károly-festmény, egy titokzatos alakot ábrázoló Gulácsy Lajos-portré és egy muzeális, monumentális Deák-Ébner-alkotás is szerepel a Virág Judit Galéria őszi aukciójának kínálatában. Október 3-tól két héten át a publikum is megcsodálhatja a magyar festészet remekműveit, amelyek sokáig magánkollekciókban, a nagyközönségtől elzárva rejtőzködtek.

Vaszary Gábor regényei egész Európát meghódították

Negyven éve, 1985. május 22-én halt meg Vaszary Gábor, a két világháború közötti időszak népszerű, humoráról is híres írója, aki maga illusztrálta regényeit, és szükség esetén újságíróként, rendezőként, sőt színészként is kamatoztatta sokoldalú tehetségét.

Százmillió forintért kelt el Tihanyi Lajos festménye

Telt ház előtt zajlott a Virág Judit Galéria tavaszi aukciója a Budapest Kongresszusi Központban. A három órán keresztül tartó árverésen számos tétel a becsérték három-négyszereséért kelt el. Tihanyi Lajos korai alkotását, a Nagybányai piacot 100 millió forintért vihette haza új tulajdonosa.

Hollywoodi sztáré volt a Vaszary-festmény, most bárki hazaviheti

Vaszary János az 1930-as években festette meg életvidám és színes csendéletét, és talán maga sem gondolta, hogy egyszer egy ünnepelt író vásárolja meg az alkotását. A Mezei virágok című kép több mint 60 éven keresztül volt Irwin Shaw és fia, Adam tulajdonában. A festmény 2025-ben lesz újra látható, hiszen kiállítják a Virág Judit Galériában, és a május 19-i árverésen bárki licitálhat a műalkotásra.

Április 19-én történt

„Ahogyan az üres szívet semmiféle elmélet sem pótolhatja, az ösztön sem helyettesítheti a mesterség csak munkával, művészi elmélyedéssel megszerezhető kifejezési eszközeit” – vallotta Gózon Gyula Kossuth-díjas színész, aki 1885-ben ezen a napon született.

Toulouse-Lautrec félbevágott hölgyei óriási feltűnést keltettek

Aki átélné a boldog békeidők hangulatát, vagy híve a szecessziós stílusnak, annak mindenképp érdemes felkeresnie a Magyar Nemzeti Galéria új tárlatát.

Barcsay Jenő az impresszionizmustól jutott el a konstruktivizmusig

Százhuszonöt éve, 1900. január 14-én született Barcsay Jenő kétszeres Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, kiváló és érdemes művész, a magyar konstruktív-geometrikus művészet legjelentősebb egyénisége.

Vénusz várja új gazdáját Kincsem egykori lakóhelyén

Előkelő családok látogatták valamikor a neoreneszánsz belvárosi Kincsem-palotát, a budapesti Reáltanoda utca új rendezvényterét, ahová néhány hétre beköltözött a Pintér Galéria és Aukciósház. Licitre váró kiállított műtárgyaik átlényegítik a termeket, visszaidézik a békebeli idők arisztokráciájának világát. A kihelyezett kiállítás december 19-ig, az árverés napjáig látogatható.

November 30-án történt

Huszonöt évvel ezelőtt, 1999. november 30-án Marrákesben, az UNESCO Világörökség Bizottságának ülésén a Hortobágyi Nemzeti Parkot felvették a Világ Kulturális és Természeti Örökségének listájára. A Hortobágyi Nemzeti Park hazánk első, 82 ezer hektáros nemzeti parkja, melyet 1973. január 1-jén hozott létre az Országos Természetvédelmi Hivatal.

A magyar festők krémje a Kieselbach karácsonyi árverésén

A Kieselbach Galéria december 10-én megrendezendő 266 tételes téli árverése igazi sztárparádét vonultat fel.

Mit szólnánk, ha a nagyitól örökölt Rippl-Rónainkról kiderülne, hogy hamis?

A műkincspiacon forgó festmények akár húsz-harminc százaléka is hamis lehet. Hogyan buktathatja le a hamisítványokat a természettudományos festményvizsgálat?

Csúcsösszegért kelt el Munkácsy Mihály festménye az aukción

155 millió forintért kelt el Munkácsy Mihály Randevú az ablaknál című nagy méretű festménye a Virág Judit Galéria őszi aukcióján. Ez az idei év eddigi legdrágább eladása a műkincspiacon. Az aukción többek között Vaszary János, Kondor Béla és Mednyánszky László jelentős képei is kalapács alá kerültek.

Füred Art Week: az új Balaton-parti műkincsseregszemle

Az első Füred Art Weeken művészeti szenzációkkal, több tíz, illetve száz millió forint értékű alkotásokkal is találkozhatnak a műkedvelők.

Művészetté vált a kánikula

A nyáridő hangulatát és a vízpartok harmóniáját mutatja be festészeti remekművek segítségével a Várkapitányság és a Magyar Nemzeti Galéria közös szabadtéri kiállítása. A tárlat ingyenesen látogatható Várkert Bazár szabadtéri helyszínén.

Április 19-én történt

„Ahogyan az üres szívet semmiféle elmélet sem pótolhatja, az ösztön sem helyettesítheti a mesterség csak munkával, művészi elmélyedéssel megszerezhető kifejezési eszközeit” – vallotta Gózon Gyula Kossuth-díjas színész, aki 1885-ben ezen a napon született.

Tengerpart, kávé, dolce vita

A Virág Judit Galériában megnyílt Róma–Budapest tárlaton a nagyközönség számára soha vagy nagyon ritkán látható alkotásokon keresztül mutatják be, hogy Itália miként hatott a magyar képzőművészekre, többek között Csontváry Kosztka Tivadarra, Gulácsy Lajosra, Patkó Károlyra és Vaszary Jánosra.