Kmetty János
November 16-án történt
Ma ünnepli hetvenharmadik születésnapját Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek nevéhez olyan alakítások fűződnek, mint Shakespeare Othellójában Jago szerepe és Katona József Bánk bánjának címszerepe, de a Kenguru, a Férfiakt, A szivárvány harcosa, az Utóélet és a Semmelweis című filmekben is láthattuk.
Berény Róbert fő műve 38 millió forintért kelt el
Berény Róbert Árnyék és Olympia című alkotása 38 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria klasszikus műveket felvonultató őszi árverésén. Az aukciós anyag különlegességét egy magyar festőzseni évtizedek óta lappangó remekműve is fokozta: Batthyány Gyula triptichonja 13 millió forintért talált új tulajdonosra.
Kilencven év után került haza Vaszary János titkos önarcképe
Kilencven éve lappangó, külföldről hazakerülő Vaszary-önarckép, klasszikus Lotz Károly-festmény, egy titokzatos alakot ábrázoló Gulácsy Lajos-portré és egy muzeális, monumentális Deák-Ébner-alkotás is szerepel a Virág Judit Galéria őszi aukciójának kínálatában. Október 3-tól két héten át a publikum is megcsodálhatja a magyar festészet remekműveit, amelyek sokáig magánkollekciókban, a nagyközönségtől elzárva rejtőzködtek.
Melocco Miklós műveinek visszatérő témája a világháború és 1956
Április 3-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Melocco Miklós Kossuth-díjas szobrász, a nemzet művésze, a Corvin-lánc kitüntetettje. A magyar figurális szobrászat egyik legfontosabb képviselője többek között Ady Endre, József Attila, Kodály Zoltán, Kós Károly, Széchenyi István, Kossuth Lajos és Deák Ferenc alakját is megmintázta.
December 23-án történt
1922-ben ezen a napon – Földes Imre és Buttykay Ákos Olivia hercegnő című operettjével – nyitotta meg kapuit a korábbi Somossy Orfeum épületében Budapest első operettszínháza. Az 1894-ben emelt Nagymező utcai épületet Ferdinand Fellner és Hermann Helmer bécsi építészek tervezték.
November 16-án történt
Ma ünnepli születésnapját Gálffi László Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, akinek olyan alakítások fűződnek nevéhez, mint Shakespeare Othello című darabjában Jago szerepe, valamint Katona József Bánk bánjának címszerepe.
Rippl-Rónai József, Gulácsy Lajos és Kmetty János tájképei a Szécsényben nyílt kiállításon
A Tavaszi ébredés című időszaki kiállítást Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg szerdán, a Nógrád vármegyei Szécsényben, a Forgách–Lipthay Kastélymúzeumban.
Urbánus tájképek − Kmetty János képeiből nyílik kiállítás
A tájképek kerülnek a november 11-től látható, újragondolt Kmetty János kiállítás fókuszába a huszadik századi magyar festőművészet kiemelkedő egyéniségéről elnevezett szentendrei múzeumban.