Kim de l'Horizon svájci születésű szerzőnek ítélték oda idén a 25 ezer euróval (10 millió forinttal) járó Német Könyvdíjat a Blutbuch című regényéért. A zsűri döntését hétfő este Frankfurtban jelentették be.

Kim de l’Horizon a díjat megköszönve az iráni nőkkel érzett szolidaritásból leborotválta a fejét. Mint hangsúlyozta: „Ez a díj nem csak engem illet.” Az író az édesanyjának is köszönetet mondott, és elénekelt egy dalt.

Az irodalmi díj döntősei között szerepelt Fatma Aydemir a Dschinns, Kristine Bilkau a Nebenan, Daniela Dröscher a Lügen über meine Mutter, Jan Faktor a Trottel és Eckhart Nickel a Spitzweg című szépprózájával. A döntősök egyenként 2500 eurós (1 millió forintos) pénzjutalmat kapnak. A zsűri 233 kötet közül választotta ki a győztes művet.

„Kim de l’Horizon Blutbuch című regényének nem bináris elbeszélő hőse hatalmas alkotói energiával keresi a saját nyelvét” – fogalmazott a könyvdíj zsűrije a méltatásában.

Kim de l’Horizon 1992-ben Bern közelében született, és nem binárisnak vallja magát. Zürichben és Bielben tanult, filmes, színházi és irodalmi tanulmányokat is folytatott. A Blutbuch című debütálóregénye a Jürgen Ponto Alapítvány irodalmi díját is elnyerte. Rendszeresen foglalkozik a szexuális kisebbségeket és a nemi szerepeket érintő témákkal.

A Német Könyvdíjat az év legjobb német nyelvű regényéért ítélik oda évente. 2021-ben Antje Rávik Strubel kapta a Blaue Frau című könyvéért.

A díj átadásával veszi kezdetét a Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár, amelyet kedden a spanyol királyi pár nyit meg hivatalosan is, mivel a vásár díszvendége idén Spanyolország.

Fotó: DPA/dpa Picture-Alliance via AFP/Arne Dedert