KIM: nagy érdeklődés övezi Törökországban a magyar–török kulturális évad programjait

Kultpol

Nagy érdeklődés övezi Törökországban a magyar–török kulturális évad programjait – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.

A Barátság és együttműködés évszázada mottóval zajló magyar–török kulturális évad februárban koncertekkel, workshopokkal, kiállításokkal, örökségvédelmi projekttel és tudományos előadással várja az érdeklődőket Törökország számos településén – idézi Hoppál Péter, az évadért felelős kormánybiztos hivatalát a közlemény.

 

Mint írják, február 13-án Rodostóban nagy sikerrel indult útjára a Határokon túl: Utazás a magyar kortárs művészet világába című sorozat, amely az évad során összesen öt városban - Rodostó után Ankarában, Nevsehirben, Kütahyában és Bodrumban – mutatja be öt magyar mester, Kőnig Frigyes, Orosz István, König Róbert, Krizbai Sándor és Konok Tamás alkotásain, valamint az azokhoz kapcsolódó konferenciákon és workshopokon keresztül a magyar kortárs képzőművészetet. A sorozat kurátora Kemal Orta török művészetmenedzser.

 

A kiállítás és az ahhoz kapcsolódó szimpóziumok a magyar kulturális identitás keretein belül a művészet és a tudomány együttműködését járják körül az absztrakt művészettől a figuratív alkotásokig számos példán keresztül, bemutatva Victor Vasarely, Rubik Ernő és Huszár Vilmos munkásságát is.

 

Folytatódik Törökországban az innovatív magyar iparművészet bemutatkozása is: Ankara után Isztambulban nyílik meg február 14-én a nagy sikerű Glassification.hu kiállítás. A Külgazdasági és Külügyminisztérium által a Magyar Üvegművészek Társaságával együttműködésben, az üveg nemzetközi éve apropóján létrehozott utazó kiállítás 10 magyar, jelentős hazai és külföldi díjakkal elismert üvegművész alkotásait mutatja be, rávilágítva a kortárs magyar üvegre jellemző technológiai sokféleségre is. Az eseményt kiemelkedő érdeklődés övezi, az ünnepélyes megnyitót követően szakmai tárlatvezetéseken vehetnek részt a török üvegművészet jeles mesterei, szakértői és a jövő generációt képviselő egyetemi hallgatók - írták.

 

A zenekedvelő közönség is találhat magának programot a következő hetekben Isztambulban: útnak indul ugyanis az évad alatt hét koncertet és hét zongoravirtuózt – Balog Józsefet, Krausz Adriennét, Farkas Gábort, Radnóti Rózát, Csalog Gábort, Ránki Fülöpöt és Boros Misit – bemutató Liszt Ferenc Zongoraszezon. A koncertsorozat a művészek által tartott mesterkurzusokkal egészül ki, így a közönség mellett az egyetemisták közvetlenül ismerkedhetnek meg művészeink tudásával. A szezon szervezője Mehmet Mestci, az isztambuli Nemzetközi Opus Amadeus Kamarazene-fesztivál főigazgatója, akit 2022-ben a magyar komolyzene törökországi népszerűsítését, valamint a magyar–török kulturális kapcsolatok fejlesztését szolgáló kezdeményezései elismeréseként a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntettek ki.

 

Februárban a tavalyi kelet-törökországi földrengés áldozataira emlékezve a természeti katasztrófa által sújtott területre utazik a Kerekes Band, amely Malatyában és Osmaniyében ad koncertet a fedél nélkül maradtaknak és az áldozatok hozzátartozóinak.

 

A kulturális évadban a nemzeti örökségvédelemre is figyelmet fordít a szervező kormánybiztosság. A Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) szakértői segítségével megkezdődnek az isztambul-feriköyi protestáns temető magyar síremlékeinek helyreállítási munkálatai. A felújított emlékhelyet a március 15-i megemlékezéssorozat keretein belül adják át.

 

Szintén még februárban a magyar filmművészet mesterei előtt tiszteleg majd az Isztambul szívében található legendás Beyoglui Mozi, ahol magyar filmnapok keretében Mészáros Márta, Jancsó Miklós, Enyedi Ildikó, Fábri Zoltán és Jankovics Marcell műveit láthatja török feliratozással a közönség.

 

A programsorozatról az eseménysorozat honlapján és az évad közösségimédia-felületein tudhatnak meg többet az érdeklődők.

 

A képen Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója, Hoppál Péter, a török–magyar kulturális évad 2024 kormánybiztosa és Gülsen Karanis török nagykövet a török–magyar kulturális évad keretében tartott sajtótájékoztatón az Országos Széchényi Könyvtár kiállítóterében 2024. február 5-én. Fotó: Hegedűs Róbert / MTI