A neves cirkuszi szakemberek részvételével megtartott konferencián a közép-európai cirkuszművészetet Fekete Péter miniszteri biztos, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója képviselte.


A szakmai konferenciát a kínai televízió is közvetítette, és ez alkalommal a cirkuszművészet fejlődésének lehetséges útjait tárgyalták meg a résztvevők.


maciva3


A szakmai konferencián a nyolc plenáris előadó között Fekete Péter miniszteri biztos is szerepelt, aki beszámolt Magyarország cirkuszépítési terveiről, valamint a Fővárosi Nagycirkusz jelenlegi és tervezett működéséről. Európa közepén különleges helyzetben van a magyar cirkusz, hiszen a szomszédos országok nem rendelkeznek cirkuszi kőépülettel, és nem is terveznek ilyet építeni. A Közép-európai Cirkuszművészeti Központként is működő új cirkuszközpont így az egész régiót kiszolgálhatja majd a tervek szerint. Az előadás másik részében a cirkusz mint társadalmi üzeneteket hordozni képes, közösségi érdekeket szolgáló művészeti ág került a fókuszba. Egyensúly, kitartás, bizalom, pontosság, egymásra figyelés, egymás elfogadása mind-mind olyan társadalmi üzenetek, melyek közvetítésére leginkább a cirkuszművészet képes. Az oktatási rendszerhez való kapcsolódás, a rendhagyó fizika-, matematika- és biológiaórák cirkuszi előadásokhoz kapcsolása ? amelyben kísérleti jelleggel élen jár a budapesti Fővárosi Nagycirkusz ? nagy érdeklődést váltott ki a konferencia résztvevőinek körében.

Külön figyelmet kapott a cirkuszi háttérszakmák képzésének ügye, amelyben Magyarország úttörő szerepet vállal. Most indul a budapesti Artistaképző Intézetben a cirkuszi fény-hangtechnikus, a porondmester és a kupolamester képzés is, amelyekre világszerte is csak kevés helyen találunk példát. A konferencia kínai szakemberei nagy érdeklődéssel követték Fekete Péter szakmai elemzését.