fbpx

Kiosztották az Anilogue díjait

A film az 1975 és 2002 közt zajló angolai polgárháború borzalmait tárja elénk, mely a becslések szerint félmillió halálos áldozatot követelt. A film lengyel, spanyol, német, belga és magyar koprodukcióban jött létre, így a budapesti Puppetworks animációs filmstúdió is részt vett a film elkészítésében.

Puppetworks_Another_Day_of_Life_03
Még egy nap az élet

Denis Do Funan című, 1975-ben, a Vörös Khmer forradalom idején játszódó filmje a zsűri külön elismerését kapta.

A rövidfilmek versenyében a dán Martina Scarpelli Egg (Tojás) című alkotásának ítélte a zsűri a 16. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál Best of Anilogue-Cartoon Network Díját, mely 2000 euróval jár.

Egg_by_Martina_Scarpelli_7
Martina Scarpelli: Egg (Tojás)

Ambrus Ferenc Hegyi Olivér Take Me Please című alkotását részesítette külön elismerésben, Pedro Rivero David Doutel és Vasco Sá Agouro című rövidfilmjét méltatta, Veljko Popovic különdiját pedig Igor Grubic How Steel was Tempered című alkotása érdemelte ki, míg a közönségdíjat Lucréce Andreae Grandpa Walrus című munkája kapta.

Grandpa_Walrus_by_Lucrce_Andreae_2
Lucréce Andreae: Grandpa Walrus

Vasárnap 16.00 órakor a Három Hollóban megtekinthetőek a nyertes kisfilmek és 21.00 óráig több helyszínen számos vetítés várja még a rajzfilmek iránt érdeklődő közönséget.

Forrás és fotók: Uránia Nemzeti Filmszínház

A rovat további cikkei