A leadott pályázatokból hét pályamű színpadra állítását kezdik meg a teátrum művészei februártól, hogy ingyenes stream-előadás keretében megtekinthesse a közönség, és szavazhasson a számára leginkább tetsző alkotásra. Deres Péter, a színház fő dramaturgja és a pályázat vezetője beszél tapasztalatairól.

Milyen szempontrendszer alapján történt a pályamunkák elbírálása?

Minden pályázat zsűrizése kissé szubjektív. 193 pályamű érkezett a felhívásunkra. Olyanoktól is, akik eddig csak titokban kacérkodtak az írással, és örültek annak, hogy megmutatkozhatnak, mert tehetséget és ambíciót éreznek magukban a színpadi írásra.

Jó érzés látni a tehetség felcsillanását, amikor az ember nagyon újszerű, ötletes, sok munkával járó megoldással találkozik,

amikor azt látja, hogy a szerző tisztában van a színpadi stílussal, hiteles szereplőket tud megalkotni, és nem utolsó sorban mélyebb üzenettel is rendelkezik a történet.

Kirajzolódott-e valamilyen szociológiai mintázat a jelenetek alapján? Voltak-e jellegzetes, visszatérő témák, hangulatok, lelkiállapotok a pályaművekben?

Számos pályamű szól párkapcsolati problémákról, krízisekről. Sszakításról, elhidegülésről, arról, hogy a karantén, a bezártság-érzés hogyan erodálja az emberek közti kommunikációt. Ez – szélsőséges esetekben – családon belüli erőszakba, illetve önpusztításba is átcsapott néhány jelenet befejezéseként.

Bizony nem egy jelenet kifejezetten depresszív hangulatú volt. Bár természetesen ez a kb. 200 jelenet nem fedi le teljesen a magyar társadalom aktuális állapotát, de meglehetősen ziláltak az emberek. Sok mű ábrázolja az egzisztenciális válságot is; a munkahelyek elvesztését, karrierek megbicsaklását.

Deres Péter
Fotó forrása: kmtg.hu

Viszont legalább öt műnél éreztem azt, hogy egyrészt szellemesek, igen frappánsak, és dramaturgiailag is remekül vannak felépítve, és ugyanakkor mindenfajta közhelytől mentesek. Különösen érdekesek az egyetemi-kollégiumi helyszínen játszódó alkotások.

Ezekből vagy a teljes nihil, a kallódás, a céltalanság érzése sugárzik, vagy épp ellenkezőleg: az újranyitás reménye. Illetve nagyon kreatív ötletek és javaslatok arra, hogyan lehetne feldolgozni azt az abnormális helyzetet, hogy az embernek egyszer csak félbeszakadnak a tanulmányai, kvázi a jövője.

Sajnos tudjuk, hogy a személyes tragédiák a vírus velejárói. Éppen ezért ez a pályázat arra szeretett volna fókuszálni – ezért is lett Nyitány a címe –, hogy ki lehet lábalni ebből a helyzetből is, van élet a COVID-19 után. Lezárul ez a drámai időszak, és végre új kezdeményezések indulhatnak majd. Azt gondolom, hogy a sok negatív tapasztalat ellenére még mindig maradt kellő türelem, kitartás és bizakodás az emberekben, amelyet a beérkezett nagyszámú derűs, szórakoztató jelenet is bizonyít.  

Vannak-e a későbbiekben tervbe véve hasonló pályázati kiírások?

Előbb-utóbb vége lesz a világjárványnak, egyenesbe jönnek az egzisztenciák, az emberek elkezdenek színházba, művészeti eseményekre járni. Újra beindul a kulturális élet. De azt gondolom, hogy nem lesz már ugyanolyan a világ, mint ezelőtt volt.

Biztos vagyok benne, hogy több ilyen gesztussal – amit a Pesti Magyar Színház is tett – segíteni kell a művészeket, hogy érezzék a megbecsültséget. Azt, hogy a szakma odafigyel rájuk, mert szükségünk van rájuk a mindennapi életünk kulturális bearanyozásához.

Nyitókép forrása: pestimagyarszinhaz.hu.