fotóművészként kezdte pályáját. A kamerát is ő fogja, rendkívül hosszú snitteket használ, így szinte fotóvá merevítve az élő képsorokat.
A történet szinte semmi: egy négyéves kislány él a mamájával teljes izoláltságban az erdőben, egy roskatag házikóban. Élnek, inkább csak motoszkálnak. Nem tudunk meg róluk semmit, beszéd is alig hangzik el, csupán a kislány csöndes morfondírozásai játék közben. A minimalista eszközökkel dolgozó, a mikrovilágban apró moccanásokkal folyó képek során sokat bíz ránk a rendező. Csak egy-egy puzzle-darabot vet oda, amivel felépíthetjük a történetet. A többi néma csend. Illetve zaj, mert nagyon erős minden alapzaj, ettől kap testet a természet: zizeg a fű, harsognak, reccsennek az ágak, csikorog a kés a tányéron, serceg a bőrön a törülköző.
Neszeken és fényeken át merülünk a történetbe. Egy, a közeli farmon zajló, rettenetesen hosszú és kegyetlenül naturalisztikus disznóöléssel indul a mozi, a disznó szenvedésével, a böllér komótos, élvezettel teli mozgásával. A háttérben, mellékes, parányi figuraként három gyerek figyel, köztük Nana. Nem értjük ekkor, mire ez az egész, borzolódik az idegrendszer a brutális, idegtépően hosszú képsoroktól. A kislány játszik az erdőben a nagyapjával, aztán fiatal nő sietve fecnit dug egy szélvédőre: ?A kerítést csináltasd meg. A lányod?. Nana egy magányos játéka során felnőtt mondatokat ismétel: "mi ez a kupi itt, azt hiszed, olyan okos vagy? Elegem van a szarakodásodból?, lassan körvonalazódnak a felnőtt kapcsolatok. Egyre vészterhesebb a levegő: némán esznek egymás mellett, az anya nem segít a kicsinek elvágni a húst, aki keservesen kínlódik, de semmin nem csodálkozik, minden természetes neki, a horrorisztikus esti mese is, a rengeteg egyedüllét, amihez nyilvánvalóan szokva van, hogy az anya hová tűnik el, nem tudjuk meg, csak rosszat sejtünk. A gyerek egész napot tölt egyedül, mindent leutánozva, így tüzet rak, mosdik, öltözik, vacsorát majszol, rőzsét gyűjt, csapdában nyuszit talál, azon végrehajtja a disznóölésnél látottakat, a pörzsöléssel együtt, így tűzre veti a szalmába tekert nyulat. Mi meg csak kukkolunk, nézzük a mikrogyerek mikrovilágát, egyre nő bennünk a feszültség, mialatt elvarázsol a teljesen spontán, instrukciók nélkül a vásznon élő gyönyörű kis Kelyna Lecomte. Egyre nyomasztóbb az anya távolléte. Végül megpillantjuk egy takarón az erdőben aludni: Nana súlyos könyvet dob rá, de az anya rezzenéstelen. A következő képben a nagyapa zárja a kunyhót, szakadt kofferral, kisszékkel, pár játékkal elindulnak az erdőn át. Az anya tragikus sorsa már bizonyosság, körülményei homályban maradnak.
Csodálatos, ahogy Massadian alig több mint egy óra alatt, pár odavetett ecsetvonással sorsokat fest fel, ahogy szemlélődve kényszerít minket egyre nagyobb odafigyelésre, ahogy apránként kirakat velünk egy puzzle-t, egy parányi kislány világát. Az első percek értetlenségéből így juttat el az elvarázsoltságig. A film még napok múlva is dolgozik bennünk. Ez a legtöbb, amit mozi tehet.
