Király Farkas: Sortűz

Ha valaki azt várja a Sortűztől, hogy történelmi áttekintést kap a forradalomról, akkor csalódni fog. A legfontosabb szereplői – többek között Tőkés László, Mihai Chitac, Victor Atanasie Stănculescu, Ion Iliescu – éppen csak említés szintjén vagy még úgy sem jelennek meg, de még a Ceaușescu  házaspár végnapjai is csak háttérként szolgálnak a történésekhez.

Király kisregénye
ugyanis sokkal inkább azon nem túl szerencsés kiskatonák élményeinek töredékes
bemutatásáról szól, akik abban a viharos időszakban voltak kénytelenek
szolgálatot teljesíteni. A szerb Jovan, a szász Hansi, a magyar Samu és a román
Mircea története azonban jóval túlmutat önmagán: olyan korszakot ír le,
amelyben kollektív tapasztalat volt, hogy hiteles információk és valódi
választási lehetőségek nélkül, a történelemnek kiszolgáltatva kell túlélni. Ez
kinek jobban, kinek kevésbé sikerült, akárcsak a könyvben megismert újoncoknak.

Történetükbe bevonulásuk
idején kapcsolódunk be, és ekkor a jellemükbe is kapunk némi betekintést. A
karakterábrázolás azonban nem nyúlik hosszúra, hiszen hiába az eltérő háttér, a
nyelvi sokféleség, a katonalétben ezek a különbségek szinte teljesen eltűnnek.
Noha a rövid, egymáshoz csak lazán kapcsolódó fejezeteket többféle, a
nyomtatott sajtóból ismerős betűtípusokkal szedték, a négy „főhős” laktanyabeli
tapasztalatai teljesen felcserélhetők. Ezt az alaktalanságot a dátumokból álló
fejezetcímek sem oldják.

Később bepillantunk a teljesen értelmetlen laktanyai mindennapokba, amelyben mondvacsinált, már-már röhejes feladatokkal próbálják kitölteni a szolgálatosok idejét, akiknek az az egyetlen vágyuk, hogy a radar alatt maradjanak, és minél előbb letöltsék az idejüket. A tétlen várakozás irracionális voltára Ceaușescu végtelen szónoklatai, a szövegbe beszúrt propagandacikkek is ráerősítenek, amelyek a román kommunista párt nagyszerű teljesítményéről, a nem létező prosperitásról és a nép egyre nagyobb jólétéről zengenek.

Ebbe a hamis, megváltoztathatatlannak hitt állapotba robban be a forradalom. A kiskatonák hirtelen a csatatéren találják magukat, pedig sem a kiképzésük, sem a felszerelésük nem teszi őket alkalmassá a harcra. Vezetőik sincsenek jobb helyzetben: ugyanannyira kiszolgáltatottak, mint a beosztottjaik, és nekik sincsenek hiteles információik. Senki sem tudja, melyik oldalra kellene állnia és ki az ellenség, ha egyáltalán van. A korábbi fegyelemnek ezért teljesen vége, a felfokozott, kaotikus helyzetben a katonák olykor már egymást lövik.

A szürrealisztikus események közepette van, aki katatón, pszichotikus állapotba kerül, a másik értelmetlen halált hal, míg mások viszonylag sértetlenül és ép ésszel túlélik a harcokat. Hogy melyik sors kinek jut, az nem a karakterjegyeknek, csupán a szerencsének, a véletleneknek köszönhető. A forradalmat követő történésekre már nem tér ki a szöveg, bár a záró technikai fegyverleírással újabb konfliktusok lehetőségét lebegteti meg a szerző.

A könyv személytelen,
távolságtartó narratívája nem megy az élvezhetőség rovására, bár az biztos,
hogy teljesen más érzelmeket generál egy hazai és egy romániai olvasóban,
hiszen ott – ha máshogy nem, hát családtagjai révén – szinte mindenki érintetté
vált a forradalomban. A Sortűzben felvillantott abszurd helyzetek,
kényszerű szituációk, kiszámíthatatlan történések és pszichés hatásaik sajnos
ma is kényelmetlenül ismerősek és univerzálisak, ezért bárki számára bátran
ajánlható ez a karcsú, egy délután alatt elolvasható kisregény. Hátha legalább
mi, Király Farkas olvasói tanulunk valamennyit a történelemből.

Nyitókép: Shutterstock/Zef Art

#olvasósarok