CD-tokok mögött egy emberpár csontváza fekszik az ezeréves temető földjében, az ismétlődő fotó az élet ritmusaként fonja körbe a meander motívumát Gergely Nóra munkáján. Újházi Péternél dobozba kerültek a gallyak, a liliputi emberfigurák és a forradalmat imitáló feliratok is, Kiss Ilonánál néhány szomorú gőte festett emléke, ahogyan kimászni próbálnak a finom hálószerű fátyol alól.
A különféle anyagokból és talált tárgyakból síklapra komponált együttes, az asszamblázs a klasszikus avantgárd műfajaként lett ismert. Pedig elődjét már a középkor apácazárdáiban is szívesen készítették, a manierizmus idején wunderkammer lett belőle, ma síkplasztika néven gazdagítja a kortárs festészet lehetőségeit. Ez a szabálytalan műfaj a sík és a tér közötti tartomány felfedezésére indult már önállósodása idején, amikor a szürrealizmus a modern kori tudatban végre meglátta az analogikus gondolkodás lehetőségét. A "kitervelt véletlen", a kész elemekből építkező kollázs az álmok, a tudatalatti, az ösztönélet törvényszerűségeit ismétli, felületeket szembesít egymással, mintha mindegyik saját történetet hordozna. A festő térbe viszi a kép kifejezésmódját, többféle síkkal operál, esetleg dobozba zárja a képelemeket, és a tárggyá lett felületet egyetlen nézetből közelíti meg. Anyagokat és talált tárgyakat visz a műbe, keresi a fragmentek közé zárt üres helyet, a kép hiányát, kompozíciós elem lesz az árnyék, a síkok egymásra vetülése. Párbeszéd alakul a fal síkja és a hozzá kapcsolódó elemek bonyolult útvonala között.
