Kis haladékot kaptunk - ZNAMENÁK ISTVÁN

- Majdnem tíz évvel ezelőtt beszélgettünk, akkor éppen egy puskát szedtél szét, amit egy előadásban használtatok és arról meséltél, mi minden foglalkoztat a színházban a színészeten kívül. Ide vezetett a sokféle érdeklődés?

- Nem látom pontosan, mitől alakult ez így. A legjobban még mindig a színészetet szeretem, de valóban, a színházcsinálás minden részlete érdekel, amelybe a működtetés is beletartozik. Gyanítom, hogy ezért jött létre Babarczy László, illetve a társulat vezetői között a konszenzus, hogy tudnám ezt csinálni. Nem az igazgatás ambicionál általában, hanem ez a színház, ez a társulat foglalkoztat. És azt sem érzem, hogy nekem mindenképpen színházat kellene vezetni, legyen az bárhol és bármilyen. Kaposvárral más a helyzet. Itt ismerek mindent és mindenkit, ezzel a társulattal szívesen nekirugaszkodom, hogy legyen egy különlegesen jó vidéki színház.

- Lehet, hogy minden évben azt mondtam volna, hogy a legutolsó - mert most is ezt szeretem, nyilván az ismert problémáktól eltekintve. Ebben az évadban született egy jelentős Három nővér-előadás, és született a sok hibájával együtt is szerethető Caragiale-produkció. A Karnebál eddig szokatlan színjátszási stílust hozott nekünk, akarva-akaratlanul, ugyanis a próbák során derült ki, hogy ezt a darabot így kell játszani. Nekem, színésznek régen volt hasonló élményem. Az elmúlt tizenhat év alatt minden évadban volt olyan munka, amely miatt kedvencemnek mondhattam azt az évadot, vagy azért, mert úgy láttam, hogy valaki hatalmasat ugrott a művészi pályáján, vagy azért, mert valamelyik előadásban jól éreztem magam. Nem volt tehát kedvenc évadom, és nekem ez igazolja, hogy a társulat folyamatosan elfogadható színvonalon teljesít.

- Gondolom, amennyire szeretnénk. De annyi más dolga van, hogy örül, ha ezt most már nélküle csináljuk.

- Vágyaink szerint egy jó évadra. Illetve egy szenzációs évadot kell csinálnunk, olyat, amely igazolja, hogy itt szakmailag megkérdőjelezhetetlen munka folyik. Azt is jelenti, hogy kaptunk egy kis haladékot, bár ettől nem vagyunk túl jókedvűek. Azért értetlenkedünk ezen a bizalmatlanságon, mert a színháznak jók a gazdasági mutatói, a szakmai munkája pedig magas színvonalú.

- Csak ez számíthat.

- Ebben az évben kivették a célzott támogatási csomagból a felújítást. Ígéretek persze vannak, amelyek arra engednek következtetni, hogy legkorábban 2009-ben kezdődhetnének el a munkálatok.

- Ezt most viccelődve kérdezed, de egyáltalán nem biztos, hogy egyszer csak nem esik le egy akkora darab vakolat, amekkora több embert agyonüthet. Rettenetes állapotban van az épület. Muszáj lesz nyáron néhány olyan munkálatot elvégezni, amellyel megakadályozhatjuk, hogy télen elinduljon a homlokzat.

- Az állagmegóvás a színház feladata. Ebben az esetben persze nem állagmegóvásról van már szó, hanem egy jóval összetettebb és költségesebb beavatkozásról, ez lenne a rekonstrukció legfontosabb eleme.

- Az önkormányzat pályázatát megnyerte az ARKERS iroda. A tervek kidolgozásában részt vettünk mi is - Mohácsi Jánossal. Alaphangon is három-négymilliárd forintról van szó, naná, hogy fontos lesz együttműködnünk a városvezetőkkel. Ilyen nagyságrendű munkát csak együtt lehet végrehajtanunk. Az is nyilvánvaló, hogy egy ekkora beruházásnál meg fognak jelenni azok a nem kívánatos csoportok is, akiknek a visszaszorításában muszáj a város segítségére támaszkodnunk. De még nem tartunk itt.

- A nyári színház nagyon drága, azt most nem engedhetjük meg magunknak. Egyébként Földváron a tervek szerint kétszer eljátsszuk A hülyéje című Feydeau-darabot, ez lesz a nyári színházunk. Tárgyalunk a földvári "kulturális kikötő" vezetésével, hogy jövőre önálló produkció készülne ott, és ha jól sikerül, akkor be is hozzuk ősztől a színházba. De az az évad még nem a miénk.

- Az ország gazdasági helyzete annyira hektikus, hogy ezért már semmit sem lehet előre, pláne biztosan tudni. Azt osztjuk be, ami pillanatnyilag van, és annyira takarékosan, amennyire csak lehet. Az egy megoldhatatlan probléma, hogy az évad ősztől nyár elejéig tart, a költségvetés pedig naptári évre szól. 2006-ban például egy jó kinézetű évadnak álltunk neki, de 2007 januárjában az önkormányzat a béroszlopunkból elvont, méghozzá 20 millió forintot. De az évad még tart azokkal a tagokkal, akik erre az évadra, ezekre a munkákkal ideszerződtek. És csak úgy lehet tartani az egyensúlyt, ha a fentiek ellenére pár emberrel kevesebbnek fizetünk bért. Ez gyalázatos.

- Több vidéki színháznál ugyancsak vezetőváltás zajlik. Beszéltetek erről más érintett társulatokkal?

- Eddig még nem, de azt gondolom, minden színház más és más eset. Nincs általánosan használható módszer, mindenkinek magának kell szót értenie a helyi városvezetéssel. Azért gondolom, mert régebbi beszélgetésekből mindig kiderült, hogy szinte semmi azonosság nincs a különböző színházakban a fenntartóval való együttműködésben.

- Jó esetben segítene, ha az egész ország nem két egymással szemben álló csoport harcához lenne csatatér, így a színház is. Próbálok ebből kimaradni, mert engem ez nem érdekel. Ám az nagyon fontos, hogy az előadásainkkal beszéljünk arról, hogy kulturkampf van, és ne legyen. Azért baj, hogy minden csatatér, mert képtelenség szót érteni azokkal az emberekkel, akikkel máskor lehetne. És nálam nem a világnézeti különbségek okozzák a kommunikációképtelenséget, hanem, hogy nem vagyok hajlandó beállni ebbe a csatába sem egyik, sem másik oldalra. De azon igyekszünk, hogy szorosabb párbeszédet alakítsunk ki az önkormányzattal. Erről az együttműködésről máshogy gondolkozom, mint Babarczy, mert nyilván a személyiségünk is különböző. Persze a szakmai munkába én sem engedek beleszólást. A kölcsönösség jegyében azonban nyitottabbnak kell lennünk a várossal. Vannak olyan rendezvényei Kaposvárnak - mondanom sem kell, hogy nem pártgyűlésre gondolok -, amelyekben nem vesz részt a színház, pedig hasznos lenne. Tudom, hogy ez sokaknak fáj is. Nem beszélve arról, ha megépül egyszer a kibővített színház, akkor olyan közterekkel leszünk gazdagabbak, amelyek sok új színt hozhatnak a városnak.

- Erről, ezekről beszélek, hogy nincs most ilyen, pedig kellene. Szeretnénk, ha színesebb lenne a város élete.

- A pedagógusokkal. Többet kellene tudnunk egymásról, hogy nyitott, sőt, kíváncsi felnőtt váljék a gyerekekből, mert a színházban a közönség a legfontosabb. El is kezdtük szervezni már azt a rendezvényt, amely erre irányul, már hatvan pedagógus jelezte, hogy eljön.

- Vannak szakmai lemaradásaink is. Egyik ilyen például a mozgásszínház, amit itt csak hírből ismerünk, bár Magyarországon remek csapatok láthatók. Jövőre a társulat fiatalabb tagjaira építve tervezünk is egy előadást, Uray Péter vezetésével. A kaposvári közönség alig ismerheti a külföldi kortárs darabokat, amelyeket a pestiek jó eséllyel láthattak már. Ilyen színdarabokból tervezünk felolvasó színházat. Egy hetes felkészülési időszak után frissen fordított darabokat fiatal rendezők segítségével viszünk a közönség elé. Ez a társulatnak legalább annyira fontos, mint a nézőknek. A felolvasások után beszélgethet a közönség az alkotókkal, és kiadványt is szerkesztünk ezekhez az estékhez. Ezen kívül kacsintgatunk kifelé, bár egy előadással Európa több városába elutazni drága mulatság, de a stúdió-előadások számának bővítése mögött ez a nem titkolt szándék is áll. 

- Sok rossz nap volt, és a permanens idegbaj megterhelte a társulatot, de a legsúlyosabb időszakban született a Három nővér, és az Őrült lélek vert hadak. Tehát a színház ilyen körülmények közt is magas szinten teljesített. Ez a társulat példátlan erejét mutatja. Nekem ez több erőt adott, mint az, hogy kiálltak mellettem.