Valójában egyetlen külföldi meghívott lépett fel az Octopus összművészeti negyed színpadán, a belga Swoon és Rosas, amely azonban inkább tánccal illusztrált koncertet mutatott be, mintsem valamiféle kortárs táncművet. A válogatás alapján valószínű, hogy nincs szakember a színházi produkciók összeállítására a Sziget-stábban. A másik mozgásos előadás sem sorolható ebbe a műfajba, hiszen a Malabar Utcaszínház leginkább az utcai cirkuszművészet populáris, szórakoztató és némiképp hatásvadász produkciója.
Aki magasabb rendű művészetre vágyott a fesztivál egy hetében, annak idén a magyar együttesek közül Frenák InTimE-ja, a Gergye-Goda-Pataky Három-szögje a Természetes Vészek Kollektíva Bőr-Hártya 2.0-ja, a Space és a Bloom! nemzetközi részvétellel magyar bázison alapuló társulatok előadása jutott. Felsorolva mindez nem is hangzik olyan rosszul, de ebből a választékból mindössze egy ígérkezett premier előadásnak, a Három-szög; az összes többi darabot kőszínházakban már megtekinthették az érdeklődők. Sajnálatos módon a Három-szögből azonban csak "két-szög" lett, mert Gergye Krisztiánnak magánéleti okból le kellett mondania a fellépését. Az este keretében Pataky Klári saját húsz percében megelőlegezett néhány jelentős pillanatot a szeptemberben, a Trafóban bemutatandó, Ahol az álmokat foglyul ejtették című előadásából. A ringó lámpákkal kísért koreográfia egyébként nem újkeletű, már láthattuk a Kortárs Művészetek Házának színpadán egy korai változatát. A dinamikus dramaturgia Steve Reich: Music for 18 musicians című zeneművére készült és már a főpróbát számos érdeklődő kísérte figyelemmel.
Az Artus évek óta résztvevője a Sziget programjának. Most a Három-szög bemutató mellett érdekes és nagyon kreatív, mindennapi performance-sorozattal álltak elő. Az Artus-Filterperformance Prehisztéria című 20-30 perces, egy-egy gondolatra épülő néhány szereplős szabadtéri előadás-sorozata közkedveltté vált a látogatók között. A stílusjegyek alapján felismerhetően "artusos" jelenetek szimbólumrendszere a kortárs művészetben kevésbé avatottakat is magához vonzotta. A Sziget negyedik napjának estéjén bemutatott négy szereplős előadásukban három kibontott hajú, fehér inges nőalak (Nagy Csilla, Gold Bea és Ferencz Krisztina) jelölte ki területét, egy szabályos kört liszttel a fűben az egyre gyűlő érdeklődők gyűrűjében. Territóriumuk az élet kezdetének, az otthonnak a jelképévé vált, ahol letették magvaikat és a háromból két nő óvatosan tojásokat "vetett ki" magából. Ebbe a képbe érkezett a felismerhetetlenségig feketére festett, szoknyás férfi, aki eleinte vigyázva lépdelt a törékeny embriószimbólumok közt, majd vad hajszában elpusztította őket, hogy a mindezt végignéző nők (nőstények) revánsként végül fehér porral (liszttel) szoborszerűen kővé dermesszék, majd távozzanak. Az egyetlen reflektorral világított alternatív helyszín, az egyszerű eszközök és jelmezek ellenére az Artusnak sikerült valódi színházi élményt teremtenie.
Mindennek ellenére megrázó, hogy a Sziget - amely ugyan fő profilja szerint zenei fesztivál - az elmúlt évek sikereinek ellenére redukálta a színházi és táncos produkciók jelenlétét programjában, pedig a XXI. században Magyarország imázsát nem csak a Hungarikum falu hagyományőrző műsorai és kiállításai, hanem európai, sőt világszinten is elismert kortárs művészetünk jellemezhetné jobban.