„Kisgyerekkoromban az esti mesék rólunk szóltak”

A Fodor Sándor által megalkotott mesefigurát, Csipikét, az olykor morgolódó, gyakran fontoskodó és hatalomra vágyó, de mindig segítőkész és igazságot kereső kis törpét már sokan szívükbe zárták. Kalandjaiból született egyebek mellett bábjáték, rádiójáték, sőt zenés színházi előadás is. Ezúttal a Coopera szárnyai alatt Szüts Apor zenéjével, Bereczki Ágota és Murányi Sándor Olivér szövegeivel családi opera formájában kel új életre. A készülő előadás kapcsán a szerző lányával, Fodor Eszterrel nemcsak édesapja emlékét idéztük fel, de többek között arról is beszélgettünk, miért fontos már gyerekkorban megszerettetni a különböző művészeteket a felnövekvő generációkkal.

Milyen édesapa volt Fodor Sándor? Hogyan emlékszik rá vissza?

Kedves volt, melegszívű. Szeretett
velünk játszani, kirándulni, és szeretett mesélni, különösen nekünk, gyerekeknek.
Mi pedig szívesen hallgattuk, mert nagyon szórakoztató volt. Később is sokat
foglalkozott velünk, támogatott, amiben csak tudott.

A nővérével hatással voltak az édesapjukra a mesék megszületésekor?

Valamilyen mértékben igen. Arra emlékszem, hogy kisgyerekkoromban az esti mesék rólunk szóltak. A mi kalandjainkról. Nagyon szerettem hallgatni a Bévike és Besztike meséket. A nővérem, aki 5 évvel idősebb volt nálam és édesapám is nagyokat nevettek azon, mennyire beleéltem magam a történetekbe. Nem kapcsoltam, hogy kik is az igazi szereplők. Kiskoromban amúgy nagyon sok csínnyel szórakoztattam a szüleimet, így könnyen elképzelhető, hogy jó ötletekkel tudtam szolgálni a mesékhez.

Csipikének voltak olyan tulajdonságai, reakciói, amelyekből az édesapjára ismer rá?

A jóhiszeműsége, a barátok iránti hűsége, a környezete iránti jóindulata, segítőkészsége, az igazságszeretete, az elfogadó képessége és az, hogy az emberi gyarlóságokra kézlegyintéssel tudott reagálni, mind-mind hasonlóvá tették Csipikéhez. Nagyon szerette a természetet. Társaságkedvelő ember volt, akit mindig felvillanyozott a közönség, a hallgatóság. Olyankor volt igazán elemében, ha a figyelem rá szegeződött.

Alapjában véve vidám természete volt, de mindaz, amit átélt, a különböző politikai, szerkesztőségi, magánéleti történések az évek folyamán megviselték, és ilyen vagy olyan formában otthon is érzékeltük mindezt. Kifelé mosolygott, nem mutatta, ha bántotta valami, de belül, a lelke mélyén gyakran emésztette magát. Szívén viselte az elesettebb, idősebb pályatársak sorsát, és akinek csak tudott, segített. Igyekezett támogatni a fiatal író tehetségeket is, szívesen találkozott velük, bátorította őket. Hajlott kora ellenére elvállalta az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (EMIL) elnöki, később pedig a tiszteletbeli elnöki tisztségét, hogy a fiatalok „nehogy valamilyen marhaságot csináljanak”. Bár az EMIL 2002-ben, a forradalom után alakult, sosem lehet tudni alapon féltette a forrófejű fiatal pályatársakat.

Az ön életében milyen szerepet játszik az irodalom?

Író édesapával és
festőművész édesanyával kisgyerekkorom óta körbevettek a könyvek, festmények,
írók, művészek. Jómagam egyikük művészi vénáját sem örököltem, így a távolból
csodálom mindazokat, akiknek ez megadatott.

Ön mivel foglalkozik?

Waldorf-pedagógus vagyok, bár már nem aktív. Önkéntesként dolgozom egy tevékenységalapú kísérleti pedagógiai kezdeményezésben, unokázom, kertészkedek.

Mondják, hogy az öröklés gyakran átugrik egy-két generációt. Valaki a családban örökölte édesapja és édesanyja fent említett művészi vénáját?

A lányunk – aki tájépítész, és növényfalépítéssel foglalkozik – szépen rajzol és énekel, a fiunk pedig együtt épít vele. Emellett mindketten jól értenek a gyerekek nyelvén. A fiunk gyerekek hegyikerékpár-edzője, lányunk pedig két kisgyerek édesanyja.

Mit gondol arról, hogy a Coopera új operák írását tűzte ki céljául, és kifejezetten a magyar gyökerű történetekre fókuszálnak?

Az opera nagyon jó közvetítője tud lenni minden értékes irodalmi műnek. Azt hiszem, hogy mindenkinek, aki magyarnak vallja magát, természetes, hogy magyar gyökerekből táplálkozik. Ezeken a műveken nő fel, és ezekből teremti az újabb értéket. Az idő majd eldönti, mi marad meg és mi merül feledésbe. Hála istennek a gazdag zene- és gyermekirodalom már kisgyerekkortól kezdve közvetíteni tudja mindazt, ami az emberi lélek számára tápláló. Persze hogy fontos lenne a kultúrát minél szélesebb rétegek számára elérhetővé tenni, és ez a folyamat gyermekkorban kezdődik, a művészet megszerettetésével, enélkül nem megy. Nagyon örülök, hogy ezzel kapcsolatban Csipikére is gondoltak! Az is nagy öröm, hogy ezáltal Magyarországon is ismertebbé válhat ez a mű, ami az erdélyi gyermekek körében régóta nagyon népszerű.

A mű megírásához az Emberi Erőforrások Minisztériuma nyújtott támogatást a Petőfi Kulturális Ügynökségen keresztül.

x támogatott tartalom