A Tabló külsőségeiben ugyan krimi, hiszen elkövetnek benne egy klasszikus bűntényt: gyilkosságot. Az áldozatról kiderül, alvilági figura, akit elég sokan szeretnének eltenni láb alól. Felbukkan egy drogcsempész hálózat, egy könnyűvérű feleség, ideális gyanúsítottunk is van: a keresztapán pénzét behajtani képtelen kismaffiózó. Az élvezetes krimihez azonban nem elég az alapsztori felvázolása: a megoldás rendre a részletekbe fészkeli be magát.
Nem vall túl jó arányérzékre, hogy a film harmadánál kiderül: a rendőrfőnök is benne van az egész maffiásdiban, ráadásul mindez csak egy, szinte elsikkadó mellékszállá válik a folytatásban, s csak a mozi végén jön elő újra, egy szinte már paródiába illően gyengén kivitelezett túszejtési akciójelenetben.
A szereplők közötti viszonyrendszer sokszor nem derül ki egyértelműen, a bűntények, szemtanúk, gyanúsítottak közötti összefüggéseket alig tudtam összerakni, de a logikázás nem a hagyományos értelemben tűnt intellektuális kihívásnak, hanem csak annyiban: mi a fenét is akarhatott ezzel a forgatókönyvíró, rendező, dramaturg, producer, vagy bárki? Természetesen kiváló filmeket forgattak már hasonló elbeszéléstechnikával, mikor az információk visszatartásával fokozzák a feszültséget. Dettre nyilvánvalóan ezt a hagyományt kívánta követni, ám ehhez a fajta filmhez sokkal árnyaltabb és részleteiben kidolgozottabb színészi alakításokra van szükség. Dettre páratlan kincshez jutott: irányítása alatt olyan elképesztően nagy színészek dolgoztak, akikkel világraszóló filmet lehetett volna forgatni - csupán hagyni kellett volna őket játszani.
Úgy tűnt, a rendező jobban bízik a képekben, mint a dramaturgiában és a színészi játékban, ahelyett, hogy az összetevők minél harmonikusabb együtthatását dolgozta volna ki. Több kulcsjelenet játszódik szinte szürreális helyszínen (például egy tök üres és sötét aluljáróban, ahol épp egy melós hegeszt valamit), ám ezek sokkal hatásosabbak lennének, ha (a tényleg szép és jól megkomponált környezetben) a figurák is igazán életre keltek volna. Tényleg kár, mert a képi világ (bár korántsem egységes), néha világszínvonalú. Az operatőr (Tóth Zsolt) és a rendező néha egészen kitűnő munkát végeztek, ezt nem is szeretném elvitatni. Némelyik jelenet filmtörténeti jelentőségűvé válhatna, ha történetesen egy jó film része lenne. Például mikor főhősünk, a szerelmi válságban vergődő zsaru előbb betekint az általa megmentett, alig 17 éves lány szobájába (egy szép, alvásban kisimult arcot látunk), majd a másik szobában meztelenül alvó feleségét nézi, végül pedig minden idők talán legszomorúbb szexjelenetében elkezdi verni a farkát, de olyan méla undorral, hogy összeszorul az ember szíve. Ha a film többi része is hasonlóan kimunkált lenne, felállva tapsolnék.
Főhősünket, a roma nyomozót a nehézségek ellenére Mucsi Zoltán igyekezett minél sokoldalúbban megformálni, a karakterben van valami titokzatos vibrálás, ami érdekessé teszi a figurát. A film második legfontosabb szereplője viszont a 17 éves erdélyi cigánylány (Fátyol Kamilla) hiába szép, kívánatos, hús-vér nő; szegénynek olyan hiteltelen mondatokat írtak, hogy képtelen volt hitelesen játszani - nem hiszem, hogy ennyire rossz színésznő lenne. Figurája papírmasé angyalkának tűnt, nem pedig egy pénzen megvásárolt, fáskamrában tartott szexrabszolgának (pedig ez lenne szerepe szerint). Amúgy pedig az egész szerelmi-háromszög kidolgozatlan maradt, hiába jó itt is az alapanyag: az otthon mindig pucéran mászkáló, vegetáriánus feleség (Györgyi Anna) igyekszik beszélni a testével, arcával, gesztusaival: vagyis él; ám a kettős-nyelvűség (angol és magyar) szinte skizofréniába hajlóan kettészeli személyiségét. (Máris egy motívum a felesleges kéttucatból.)
Mindemellett a film a politikai korrektségről is igyekezett valamit mondani, de az egész cigányozás, románozás, zsidózás, magyarozás olyan suta és hiteltelen, hogy nemcsak nekem volt kellemetlen: láthatóan a színészek sem tudtak mit kezdeni mondataikkal.
Még folytathatnám a sort, de talán ennyi is elég, hogy összegzésül elmondjam: a Tabló krimiként tökéletesen megbukott, filmként pedig sokkal több lehetőséget rejt magában, mint amennyit megvalósulni láttunk.
